„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Így hangzik egyik jelmondata a mai napnak, amelyet 1990 óta nemzetközi mozgalmak kísérnek, 2009 óta pedig hivatalosan is ENSZ által kinyilvánított világnap. A Föld napján jó néhány kezdeményezés indul világszerte minden évben, hogy felhívják a figyelmet bolygónk természetes környezetének megóvására. Számos intézményben szerveznek ilyenkor közösségi programokat, amellyel együtt hozzájárulhatnak a Föld megfelelő állapotának támogatásához. Legyen az szemétszedés, faültetés, vagy autómentes nap, ezekkel a kezdeményezésekkel mind te is csatlakozol a mozgalmakhoz egyénileg. Rengeteg okot tudnánk felsorolni, amiért rendkívül fontos saját környezetünk tisztán tartása, és egyúttal a felelősségteljes életmód, bármerre is megyünk a világban. A sok lebomolhatatlan anyagtól, a tömény szmogtól és a felesleges pazarlástól egyre csökken bolygónk hátralevő életéveinek száma, ám nem hiábavaló semmilyen cselekedet ennek megállítására, hogy aztán egy élhető Földet biztosítsunk a jövő generációinak.
„Vendég vagy a természetben – viselkedj!” Az élethez igazán szükséges dolgokat mind-mind a természetből nyerjük: levegő, víz, fény. Sajnos a Föld erőforrásai is végesek, amit mi emberek tudatos életmóddal tudunk egyensúlyban tartani mindennapi tevékenységeink során. Mindenből annyit használjunk, amennyi szükséges! Továbbá életmódunktól függ a Föld szennyezettsége is, hiszen a levegő drasztikus felmelegedése már évek óta probléma. A globális felmelegedés legfőbb oka a légkörben jelenlévő üvegházhatású gázok megnövekedett koncentrációja különböző emberi tettek hatására. Ezek a gázok – mint a szén-dioxid, metán, fluor – azt a káros funkciót töltik be, hogy a Nap hőjét beengedik a Föld légkörébe, visszaáramolni a világűrbe azonban már nem engedik. Az égési termékek, az erdőirtások, az ipari állattenyésztés mind az üvegházhatású gázok szintjének emelkedését eredményezik, amelyeknek légköri tartalma a 18. századi iparosodást követően 48%-kal nőtt meg 2020-ra. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem sajnos a városiasodások, gépiesedések és a nagymértékű globalizáció miatt egyre nehezebb.
„Szemétből mindig marad valami.” Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára, ami saját tapasztalataim alapján szerencsére már egyre több háztartásban működik. Manapság a csomagolások többsége is jóval környezetbarátabb, általában gyorsan lebomló papírból, vagy újrahasznosítható műanyagból készülnek. Ha mi az otthonunkban szétválasztjuk a különböző anyagú hulladékokat és azokat megfelelő helyre gyűjtjük, a gyártókhoz visszakerülnek abból az újrahasznosíthatóak, minden más pedig a szemétlerakatokba. Miért ne dobjunk egybe mindent? Miután azt tőlünk elszállítják, senki nem fogja kiválogatni mi az, ami még használható, és mi a szemét, így minden üveg, veszélyes-és műanyag végleg a szeméttelepekre kerül.
„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” Hidd el, hiába él több milliárd ember a világon, a te egyéni felelősségteljes életmódod és felfogásod is már egy apró változást jelent a Föld számára. Látványos eredményt csak úgy tudunk elérni, ha mindenki hozzátesz egy kicsit. Hogyan tudsz segíteni? Használj tömegközlekedést, biciklizz, tartós és többször használatos anyagokat válassz, ápold zöld környezetedet, óvd a természetet, gazdálkodj okosan az erőforrásokkal, tudatosan vezesd a háztartásod, hasznosíts újra, gyűjts szelektíven és kezdeményezz hasonló tevékenységeket baráti körödben a Föld napján!
Dervalics Panna
Olvasd el ezt is: