Hihetetlen, hogy elérkeztünk a sorozat utolsó beszámolójához… Hiszen még csak most utaztam ki, most foglaltam el az új kollégiumi szobámat, most kezdtem el angol nyelvi környezetben élni a mindennapjaimat, most kezdtem el honvágyat érezni… és már itthonról írom a befejező cikket. Csak úgy, mint a nyárra vagy a karácsonyi időszakra, az Erasmus mobilitásomra is igaz, hogy szempillantás alatt elrepült. Több, mint három hónap kint töltött idő után szinte alig hiszi el az ember, sőt furcsállja, hogy újra itthon van és megy tovább minden a régi kerékvágásban. Legalább is én így voltam vele a repülőgépünk landolása után. Egyszerre vártam, hogy visszatérjek a megszokott környezetbe, ugyanakkor sajnáltam, hogy a kinti életemet ezzel le kell zárnom.
November végén már egyre inkább éreztük az otthon illatát, ami miatt nekem is többször honvágyam lett – furcsa, hogy a legelején egyáltalán nem volt, csak a vége felé. Ahogyan közeledett a hazautazás dátuma, annál inkább volt nehéz más egyéb dologra is fókuszálni. Az utolsó hétvégénket Londonban töltöttük, ahol számos gyönyörű helyet jártunk be a nagy karácsonyi forgatagban. Elképesztő volt látni élőben azokat az épületeket, tereket és jellegzetes motívumokat, amiket korábban csak az angol tankönyvemben nézegettem általános iskolában. Hatalmas bőröndjeinket és egyéb csomagjainkat cipelve utaztunk ki a reptérre London összes közlekedési eszközét kihasználva. Akkor ez csupa szenvedésnek tűnt, ám utólag minden emlék megszépül…mondják.
Mi mindent adott nekem ez az ösztöndíj lehetőség?
Nagyon sok dolgot megtanultam magamról a kint töltött idő alatt, legfőképp azt, hogy egyedül is rengeteg mindre képes vagyok és nem szükséges segítségért fordulnom bizonyos szituációkban. Ilyenkor, ha az ember távol van a családjától, barátaitól, otthoni környezetétől, muszáj a saját sarkára állnia annak érdekében, ha szeretne valamit. Ez nagyon sok magabiztosságot tud adni és később is majd rengeteg haszon tud válni belőle, ha megtanuljuk önállóan intézni az ügyes-bajos dolgainkat. Emellett a más kultúrában lét rákényszerít arra, hogy a saját szokásaidat kissé háttérbe helyezd, ami által én megtanultam könnyebben tolerálni a számomra új, néha furcsa angol szokásokat, és kíváncsivá váltam új dolgok megismerésére. Az ottani emberek optimizmusa és nyitottsága pedig rávilágított arra, hogy nem feltétlenül kell belefásulnunk az itthoni társadalmunkba csak azért, mert általában negatív kisugárzások vesznek körül minket bárhová is megyünk. Lehet, hogy a te kedvességed fog éppen egy másik embert is azzá tenni.
Egy idegen országban élni ennyi ideig a szeretteid nélkül nagyon megpróbáltató, főként mentálisan. Teljesen magadra vagy utalva a legtöbb szituációban, amit akkor talán nehéznek tűnik megoldani, de közben egyfajta személyiségfejlődésen megy át az ember, amit később számos helyzetben tud kamatoztatni. A sok hullámvölgy ellenére, vagy mellett, én mindenkinek ajánlanám, hogy próbálja ki magát egy hasonló programban, mint az Erasmus, hiszen sokkal inkább több jó, mintsem rossz dologban lesz része, amire később egy igazi élményként fog visszagondolni, illetve rengeteg értékkel lehet gazdagodni – kivéve pénzzel a szó szoros értelmében. Legyen az nyelvi tudás, más nemzetiségű barátok, új tapasztalatok, új szokások, új nézőpont a világra, amik mind-mind építik a személyiségedet. Azt pedig csak garantálni tudom, hogy a mobilitás lejártával egy részed teljesen új, de jobb és nyitottabb emberként fog hazaérkezni.
Köszönöm, hogy figyelemmel követted a kint töltött idővel kapcsolatos cikk-sorozatomat, és örülök, ha csak egy kicsit is, de hozzájárulhatok ahhoz, hogy egyetemistaként az Erasmus program kipróbálása mellett dönts. „Minket vár a világ!”
Dervalics Panna
Olvasd el az előző részt is:
