Szilveszter van. Az esti ruhám már ki van készítve az ágyra, de még utazás előtt állok, amikor leülök a szobámban, kezembe veszem a tollam, és elkezdek gondolkodni azon, hogy mit is lenne érdemes megfogadni a következő évre. Sorra jönnek a gondolatok – spórolás, fogyás, edzés, diéta – aztán az egymás után cikázva száguldozó gondolatok után az első szilárd, biztos kérdésem már az, hogy mi értelme ennek. Hiszen minden évben ugyanott ülve, ugyanazokra a dolgokra gondolok, ugyanazokat a dolgokat vetem papírra, ugyanazzal a lelkesedéssel állok neki minden tervemnek – aztán ugyanúgy marad abba az összes január, de legkésőbb február végére. Végigszaladok gyorsan gondolatban ezen az éven is, keresem, hogy mit rontottam el, mit kéne holnaptól másképp tennem, hogy lehetnék kitartóbb, okosabb, ügyesebb, vékonyabb. Hogy lehetne több pénzem, hogy szerezhetnék jobb jegyeket, hogy lehetnék odaadóbb? Hogy ne szakadjak bele a fogadalmakba, ha akkor is alig bírom tartani a lépést, amikor az összeset megszegem? Mi a baj velem?
Már nem fogom lelkesen a tollamat a kezemben, helyét a fejem veszi át, melyet beletemetem mindkét tenyerembe. Miért van az, hogy nekem valamiért sosem sikerül? Mi értelme magamat elkeserítenem azzal, hogy folyamatosan kudarcba fullad minden elképzelésem? Mi értelme próbálkozni? Miért nem sikerül soha az „új év, új én”? Utolsó kérdésem elgondolkoztat. Új én? Dehát miért is szeretnék megváltozni? Hiszen annyi ember szeret úgy, ahogy vagyok – és (ügyesebb pillanataimban) annyira tudom magamat is szeretni ilyennek. A pozitív dolgok miért nem jutnak ilyenkor rögtön az eszembe? Hiszen hány olyan dolog történt idén, amit még csak meg sem mertem volna fogadni, mégis sikerült! Hány helyzettel birkóztam meg, hány új barátságot kötöttem, hány új dolgot kipróbáltam! Erre az évre ne lennék büszke? Hát akkor mire?
Újra kezembe veszem a tollam. Fogadalmak helyett inkább összeszedem, hogy mi mindenért vagyok hálás az elmúlt évnek. Leírom, hogy mely dolgokban szeretnék fejlődni jövőre, és melyek azok, amelyek miatt büszke lehetek magamra. Kitűzök pár célt magam elé – semmi „1 hónap alatt leadok 10 kilót”. Helyette inkább fenntartható, lelkesítő dolgok. Nem a célomtól állok el – a módszereimen és a szemléletemen változtatok. Csak írok, írok és írok, míg a kezem el nem fárad. Ki gondolta volna, hogy ennyi motiváló dolgot is össze tudok szedni?
Ismét, immár erre az estére utoljára, leteszem a tollam. Újra végignézek jegyzeteimen, és azt érzem, megtaláltam, mire volt szükségem. Az irományom, ahogyan a gondolataim is, rendezetten néznek vissza rám a lapomról. Életemben először nem hatalmas izgalommal és könnyen múló lelkesedéssel várom január elsejét – helyette nyugalom száll meg. Hiszen nincs is min izgulnom. Minden célom engem szolgál – ahogyan annak is engem kell szolgálnia, hogy ezen célok megvalósítása közben ne veszítsem el teljesen saját magamat. Fenébe az „új év, új énnel”! Idén ugyanaz az én maradok – csak javított verzióban.
Varga Roxána
Képek forrása: Unsplash, Pexels
Ezt a cikket olvastad már?
