Az adventi időszak beköszöntével megkezdődik az ünnepekre való felkészülés. A karácsonyon és a szilveszteren kívül számos jeles napot ünneplünk, amik a népi hagyományok és a vallás szempontjából jelesek. Nem feledkezhetünk meg például a Borbála napról (december 4.), a Miklós napról (december 6.) és a Luca napról (december 13.) sem. Ezek közül az utóbbi nagyon érdekes szokásokkal rendelkezik, mint például a Luca-búza vagy a Luca-szék, amikről nem érdemes megfeledkezni.
Szent Luca a 3. század Szicíliájában élt egy gazdag család lányaként. Hozzá akarták adni egy pogány férfihez, viszont ő szüzességi fogadalmat tett Istennek, és szétosztotta az összes vagyonát a szegények között. Lucát ezért bálványimádásra akarták kényszeríteni, de ő ellenkezett. Meg akarták gyalázni, de nem tudták elmozdítani sem, majd, amikor máglyára akarták vetni, a lángok kialudtak a lány körül. Végül úgy lelte halálát, hogy átszúrták a torkát egy tőrrel. Egy másik legenda szerint Luca gyönyörű szemekkel rendelkezett, ezért is szeretett bele a kérője. Visszautasítás jeleként a lány kiszúrta a szemeit. Ezek után csoda történt, hiszen ennek ellenére visszakapta a látását, és szemei még szebben ragyogtak. Szent Luca lett a vakok, a szemfájósok, a torokfájósok, a mennyasszonyok és az utcanők védőszentje.
December 13. az év legrövidebb napja, a téli napforduló ünnepe is. Nem véletlen, hogy ez a nap lett kinevezve Luca napnak, hiszen a név a latin lux, azaz a fény szóból származik. Az elkövetkezendő napokban egyre hosszabbak lesznek a nappalok. A néphitben ez a nap a boszorkányok napja, ilyenkor legerősebbek a gonosz erők. Lucát nevezik a fényhozónak, aki a legsötétebb naptól újra visszahozza a világosságot, és elűzi a gonosz szellemeket.
A Luca nap igencsak bővelkedik népszokásokban és hiedelmekben. Ezen a napon a nők nem dolgozhattak semmit, hiszen boszorkányok leselkedtek mindenhonnan. Nem végezhettek különböző házi munkákat, például tűzgyújtást, kenyérsütést vagy mosást, mert a boszorkányok bevarrták a tyúkok fenekét, és a következő évben nem tojtak. Ezen kívül tilos volt fonni és szőni, mert a gonosz szellemek összekeverik a fonalakat és azokat a dolgos asszony fejébe ültetik. A nők ezért egész nap ültek, hogy a kotlósaik is sokat üljenek a tojásaikon és babot fejtettek, hogy a tyúkok sokat tojjanak.
Luca napját nevezhetjük az év második bolondok napjának is, hiszen éjszaka megengedett volt a bohóckodás. Fiatal fiúk különböző házakból lopkodtak apróbb dolgokat, és az is előfordult, hogy egy-egy ház kerítése a szomszéd udvarába vagy a tetőre került reggelre.
A parasztembereknek is fontos szokások kötődtek ehhez a naphoz. A Luca nap utáni 12 nap karácsonyig fontos volt. Ez a pár nap jelezte előre, hogy a következő évben milyen időjárás lesz a 12 hónapban. Ma is élő szokás a Luca búza ültetése, amikor egy cserépbe búzát ültetnek az emberek. A lényeg, hogy minél több búzamag kikeljen karácsonyig, hiszen ez jelzi a következő év termésének mennyiségét és minőségét.
Talán az egyik leghíresebb szokás, ami ehhez a naphoz kötődik, a Luca-szék készítése. A széknek kilencfelé fából kellett elkészülnie karácsonyig. A felhasznált fafajták az alábbiak voltak: kökény, jávor, boróka, körte, som, jegenyefenyő, cser, rózsafa és cser. A széket 13 nap alatt 13 darabból kellett összerakni, szög nélkül és négy, hat, de akár tizenhárom lábú is lehetett. Aki elkészült a karácsonyi éjféli misére a székével, és elég bátor volt, arra ráállva megláthatta a boszorkányokat. Ezek után viszont menekülnie kellett. A haza vezető úton mákot szórtak a gonosz szellemek lelassítására, és otthon elégették a széket ezzel elpusztítva a boszorkányokat. Ezen kívül boszorkányszöget rajzoltak az ajtóra és fokhagymát helyeztek a kulcslyukba.
A Luca napi szokások országszerte változatosak. Fontos megőrizni ezeket a hagyományokat, hogy minél tovább megmaradjanak. Bár már zajlik a vizsgaidőszak, ajánlom, hogy egy kis pihenésként érdemes Luca-búzát ültetni. Ezzel nem csak a hagyományokat őrizzük, de a kinövő kis búza csírák megörvendeztetnek minket.
Kaitz Réka
Amennyiben érdekesnek találtad a cikkem, ajánlom a figyelmedbe ezt is: