Kislányként egy dologhoz tudtam kötni az igazi ősz kezdetét: a szüreti felvonuláshoz. Amikor szép ruhában lovaskocsira – vagy traktor által húzott pótkocsira – ülve végigrobogtunk a környező falvak és a saját falunk utcái között, néhol meg-megállva, táncolva és háromszínű kalácsot majszolva, akkor éreztem, hogy igen, beköszöntött az ősz.
Bár mostanában a szüreti felvonulás lényege nem maga a szüret, régen, a 18-19. században az esemény dátuma hagyományosan meghatározott volt – tájegységtől függően egy-egy jeles naphoz kötötték a kezdetét. A szüretelés lefolyása viszont még mindig egészen hasonló az akkorihoz: részt vesz benne a család, akik a barátok (vagyis „meghívott segítők”) közreműködésével együtt szüretelik le a termést. A házigazda eközben étellel és itallal kínálja a vendégeket, általában szól a zene – vagy felhangzik a szüretelők éneke – a nap végén pedig minden dolgos ember vihet haza a szőlőből és a mustból. A szüreti fesztiválok megrendezése leginkább az aratási szokásokhoz hasonlóan rendeztek a nagyobb bortermelő vidékeken. Ezekhez hozzátartozott a zene, a tánc, az evés-ivás és az este végén egy szüreti bál – de ezeken kívül mindenhol nagyon színes képet mutatott a mulatságok folyamata.
Az előző század elejét jelző századfordulón aztán ezeket a szokásokat egységesítették és szabályozták, az ünnepi jelleg sokkal nagyobb hangsúlyt kapott. Említésre kerültek még az úgynevezett szőlőkoszorúk is, amelyeket általában a házigazda családjának/feleségének ajándékoztak. Ezt kiegészíthette egy szőlős bot is, ami pedig a háziurat illette. Mindkettőre igaz volt egyes vidékeken, hogy „tiszteletükre” egész éjjel vigadtak és lakomáztak vagy a borháznál, vagy egyszerűen az utcákon. A szüret befejeztét a szüreti bálok jelentették – ezt minden csoport külön tartotta; volt bál a szegényeknek, az iparosoknak és a gazdalegényeknek is. A legügyesebb csőszlányok és csőszlegények közül kiválasztották a bírót és a bírónét, valamint a kíséretüket: 2 pandúrt, 2 kisbírót és 2 cigányt, akik szórakoztatták, és kocsijuk mellett kísérték a „bírói párt”. A terem díszítését is ők végezték a szőlőből elhozott, nagyra nőtt és gyönyörű fürtökkel – ezeket vagy kisorsolták az este végén, vagy ellopták a mulatság részeként. Az iparosok és a nagygazdák által szervezett bálokra jellemző volt, hogy a ’20-as évektől kezdve a lányok magyar ruhába öltözve jelentek meg.
A Tokaj-Hegyalján rendezett szüreti felvonulás és bál még ma is nagyon hasonlóan zajlik a száz évvel ezelőttihez. A felvonulás vezetője két lány, köztük egy legénnyel, aki viszi a kapáscímert. Utánuk két sáfár jön, mögöttük pedig ismét két legény, akik a baksust viszik – ez egy olyan figura, ami keresztbe tett lábakkal ül egy hordón, kezében pedig lopótök és pohár található. Utánuk jönnek szekéren a szőlőkoszorút vivő lányok, majd pedig minden más résztvevője az eseménynek. A gyerekek, a leányok és a legények kereplővel zajongnak, és több maszkos, beöltözött figurával is találkozhatunk. Bár az esemény ma már leginkább turisztikai céllal zajlik, remekül megőrzi a régi idők felvonulásainak lényegét.
Habár ma már szinte vadászni kell rájuk, én mindenkinek őszintén tudom ajánlani, hogy életében legalább egyszer nézzen meg – jobb esetben vegyen részt – egy szüreti felvonuláson, hogy megtapasztalja azt az igazi, „Na itt az ősz!” érzést.
Varga Roxána
Képek forrása: Pexels
Ha tetszett a cikkem, olvasd el ezt is!
