A húsvéti locsolkodás hagyománya nagyon régre nyúlik vissza, leginkább Közép- Európában volt elterjedt. Az egész ország területén ismert népi hagyomány mára már igencsak kezd kikopni ünnepi szokásaink közül. De tekerjük vissza egy kicsit az idő kerekét, hogyan is zajlott generációkkal ezelőtt egy tradícionális húsvét hétfő.
Őseink szentül hittek a víz megtisztító, megújító erejében, ha pedig a vallás oldaláról közelítjük meg a locsolkodás a keresztelésre is utal. Másrészről, úgy tartja a legenda, hogy a Jézus feltámadását hirdető asszonyokat a zsidók locsolással akarták elhallgattatni, valamint a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le Őket.
A „vízbevető/ vízbehányó” hétfőként is emlegetett húsvét hétfőn a legények a legtöbb településen szervezetten bandákba verődtek, majd házról- házra jártak. A lányok igyekeztek elbújni előlük, ám akit megtaláltak, annak nem volt menekvés, a lányokat a kúthoz hurcolták és vödörnyi vizeket öntöttek a nyakukba vagy egyszerűen az itatóvályúba dobták őket. A legényszámba nem vett fiúk a szokás szerint keresztanyjuk házánál kezdték a locsolást, majd ezt követően sorban ellátogattak a rokonok és szomszédok lányaihoz.
Bizonyos területeken csak az eladósorba került lányokat volt szokás meglocsolni. Azok, akikhez hétfőn nem érkezett vendég „elhervadtak”, míg, akik ezen a délelőttön bőrig áztak kívánatos feleségjelöltnek bizonyultak. A lányok a locsolást követően a választottjuk zakójára virágot tűztek, így hát a zakókon díszelgő virágok mennyiségéből és szépségéből könnyen meg lehetett állapítani, ki a környék legnépszerűbb legénye. Voltak idők, amikor nem csak a fiúk locsoltak, az ünnepi hétfő után következő napon, kedden a lányok is meglocsolták a legényeket. Ez eléggé szokatlanul hangozhat nekünk, a két világháború között a szokás teljesen meg is szűnt és ma már nincs a köztudatban.
Manapság még kevésbé ismert, de a locsolás mellett szokás volt még a húsvéti korbácsolás is. A lányokat ilyenkor saját készítésű, fűzfavesszőből font ostorral megvesszőzték, hogy elkerülje őket a betegség. „Keléses ne légy, bolhásos ne légy, esztendőre frissebb légy!” A fonott ostor neve siba volt, aminek végére a lányok szalagot kötöttek, valamint hálájuk jeléül bort és piros tojást is ajándékoztak cserébe.
A húsvéti piros tojás természetesen nem csak a korbácsolásért járt, locsolás után is elengedhetetlen ajándék volt. A tojás jelképezi az életet, az újjászületést és a termékenységet is. És, hogy miért pont piros? Természetesen erről is létezik egy keresztény legenda, miszerint , amikor Jézus a keresztfán függött, egy asszony, aki éppen tojással teli kosarat cipelt megállt előtte imádkozni, Jézus vére pedig a tojásokra cseppent. Így hát a szín az emberiségért kiontott vér jelképe, a tojás pedig a születés szimbóluma, amikor élettelenből élő válik, mint ahogy Krisztus feltámadt az emberek megváltásra.
Az ünnepet megelőző böjti tilalom időszakában régen tojást sem fogyasztottak, így a húsvétra felhalmozódott tojásokat ilyenkor szívesen ették, díszítették és ajándékozták. Nem meglepő, hogy magának a festésnek és díszítésnek is komoly hagyománya van. A régi korok lányai természetes, növényi festőanyagokat hívtak segítségül, hogy elérjék a kívánt piros színt. A tojásokat leggyakrabban vöröshagymahéjjal, börzsönnyel és bíbortetűvel színezték. A díszítés sokféle módon történhetett, a tradícionálisan geometrikus, szimmetrikus mintákat gyakran viasszal rajzolták.
Habár a hímes tojások ma már a szivárvány összes színében pompázva és a lehető legváltozatosabb technikákkal kidekorálva díszelegnek körülöttünk az ünnepi időszakban, és, ha véletlenül valaki még locsolásra adja a fejét, azt leginkább szagos kölnivel és néhány soros locsolóversikével teszi fontos, hogy emlékezzünk és a számunkra tetsző és kivitelezhető módon őrizzük meg szép, magyar hagyományainkat.
Szabó Johanna
[1]Itt elolvashatod milyen szokások tartoztak még a húsvéthoz régen és mára mi maradt belőlük:
