Blog

Június 21. – A Jóga Világnapja

0
1 Jóga Világnap

„Életünk egyensúlya a jóga egyik legfontosabb ajándéka.” – Tao Porchon-Lynch

Jógával mind találkoztunk már valamilyen formában az életünk során; lehet, hogy csak említés szintjén, lehet, hogy egy ismerősünk tapasztalatai által, sőt, lehet, hogy mi magunk is próbáltuk már – azonban kevesen tudnának részletekbe menni a mozgásformával kapcsolatban. Én is nem egyszer hallottam már, hogy jógázni csak a „nagyon spiri, elvont emberek” szoktak, és kaptam is pár furcsa nézést a kevésbé nyitott ismerőseimtől, amikor bevallottam, hogy én is többször próbáltam, és minden alkalommal élveztem.

2014. decemberében az indiai miniszterelnök, Narenda Modi kérésére az Egyesült Nemzetek Szervezete június 21-ét a Jóga Világnapjává nyilvánította, így 2015-től ezen a napon már nemzetközileg ünnepeljük a test- és a lélek erősítőjét. Szerencsére elmondható, hogy Magyarországon is egyre több egyesület csatlakozik a mozgalomhoz, és az ország népe egyre több lehetőséget kap arra, hogy megismerkedjen a jógával. Na de mi is az a jóga?

A jóga a keleti kultúra egy része, amely a hinduizmus keretein belül alakult ki, és egyszerre foglalkozik a tudat átalakításával, illetve a karma és az újjászületés körforgásából való megszabadulással. A jóga alapja az önuralom, célja pedig, hogy folyamatos önfegyelmezéssel, illetve az érzelmi- és testi lét uralásával megtisztítsa az elmét. Négy fő változatát ismerjük: a Bhakti-jógát (a szeretetteljes odaadás jógája), a Karma-jógát (az akarat, az önfegyelem és a tettek jógája), a Dzsnyána-jógát (a tudás, bölcsesség és józan ítélőképesség jógája), illetve a Rádzsa-jógát (a „meditáció ösvényét”). A különböző változatokat különböző típusú embereknek ajánlják; Patandzsali két csoportba osztja őket a Jóga-szutrákban – a cselekvés jógájára a hármas tagozódással (Karma-, Dzsnyána- és Bhakti-jóga), illetve az elmélyedés jógájára, amelynek fő eleme a Rádzsa-jóga/astánga jóga, amely nyolc-ágú jógát jelent. Az elnevezés mögött az áll, hogy úgy gondolják, a meditáció ösvénye nyolc ágra van osztva, amelyek több jóga-módszert is magukba foglalnak. A négy fő, klasszikus irányzatból ezután természetesen több ágazat is kialakult, melyek közül talán hazánkban (és a nyugati világban) a legismertebb a Hatha-jóga. A Hatha-jóga a Rádzsa-jóga harmadik lépcsőfokából, az ászanákból (ülések, testtartások) fejlődött ki, és inkább a testi egészség-, mint az üdvösség elérése áll a központjában. Ez a típus különféle testhelyzetek és tisztító gyakorlatok segítségével próbálja meg azt elérni, hogy a tanuló felkészüljön a magasabb szintű jógagyakorlásra. Ezen felül hazánkban is ismertebb ágazat még a Mantra-jóga, a Tantra-jóga és a Krija-jóga.

Magyarországon valószínűleg Szerdár Umáró Szingh Sher-Gil volt az első, aki jógát kezdett oktatni. Ő a híres művésznő, Maria Antoinett Gottesmann férje volt, aki pedig nem más, mint Baktay Ervin nővére. Amikor a fiatal asszony várandós lett, megkérte férjét, hogy jöjjenek haza Magyarországra Indiából, hogy itt hozhassa világra gyermekét, Amritát 1913-ban (majd egy évvel később Amrita húga, Indirá is itt látta meg a napvilágot). Eközben sajnos kitört a háború, így a család nem tudott visszatérni Indiába egészen 1920-ig – azonban ezek alatt az évek alatt mély barátság szövődött Baktay Ervin és sógora között, aki elkezdte bevezetni a magyar férfit India világába. Ezután, az 1930-as évektől kezdve, egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a jóga – egyre többen írtak róla könyveket, ezáltal pedig egyre több emberhez jutott el a mozgásforma minden részlete. Az első jógaiskola Tamkó Sirató Károly nevéhez köthető, aki az 1970-es években nyitotta meg azt Budapesten.

Véleményem szerint nem véletlen, hogy egy ilyen messzi múltra visszatekintő, testi- és lelki gyógyulást hozó mozgás a mai napig jelen van az életünkben, és egyre többen fordulnak felé. Én mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy próbálja ki, tapasztalja meg magának, hogy egy-két alkalom hogy esik a testének – mert én olyan emberről még nem hallottam, aki nyitott volna a jóga világa felé, és az nem nyitott volna vissza rá.

Varga Roxána

Képek forrása: Pexels

Ha tetszett a cikkem, ajánlom figyelmedbe az alábbit is:

Talán ezek is érdekelhetnek …