A vér testünk egyik legfontosabb alkotóeleme. Egy átlagos felnőtt embernek körülbelül 5 liter található a szervezetében, melyből mintegy fél liter mobilizálható. Ez a fél liter vér azonban életeket menthet. Így a véradás népszerűsítése érdekében 2004-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt (IFRC) kezdeményezésére június 14-ét a véradók világnapjává nevezték ki. Ezzel tisztelegve a rendszeres véradók előtt, illetve Karl Landsteiner, az AB0 vércsoportrendszer felfedezője előtt, aki ezen a napon ünnepelte születésnapját.
A kezdeményezés célja továbbá felhívni a figyelmet a véradás fontosságára, hiszen naponta nagyjából 1800 véradóra lenne szükség ahhoz, hogy elegendő vérkészlet álljon rendelkezésre az egészségügyi ellátásokhoz. Éppen ezért a hétvégén országszerte több helyszínen is véradó pontokat hoztak létre, az adakozókat pedig ajándékkal, sörrel és üdítőitallal jutalmazták, ezzel is arra buzdítva az embereket, hogy minél többen adjanak vért.
De ki lehet véradó? – merülhet fel benned a kérdés. Igazából szinte bárki, aki egészségesnek vallja magát, persze azért van még néhány ésszerű kritérium. Fontos, hogy csak akkor lehetsz adományozó, amennyiben elmúltál már 18 éves és még nem vagy 65, illetve testsúlyod meghaladja az 50 kilogrammot. Véradáshoz mindenképpen vidd magaddal lakcím- és személyi igazolványodat, illetve TAJ kártyádat. Amennyiben nem vagy még rutinos véradó, hadd ajánljam figyelmedbe az EPAM önkéntesei által fejlesztett Véradás-Vöröskereszt nevű appot, mely elérhető már Google Play Áruházban, illetve App Storeban is. Számos új, kényelmi funkcióval frissült az alkalmazás, mindemellett minden lényeges információt elérhetővé válik a Tudástár fülre kattintva.
Mi az amit érdemes még tudnod kezdő véradóként? Először is, úgy készülj, hogy az egész procedúra nagyjából egy órát fog igénybe venni, illetve a standard vérvétellel ellentétben erősen ajánlott előtte a bőséges táplálék- és folyadékbevitel. Nagyjából 450 ml vért vesznek majd le tőled, melynek segítségével 3 betegen is segíthetsz. Levett véredből ugyanis plazmakészítmény, vörösvérsejt- és vérlemezkekoncentrátum is készül, amik gondos kezelés és tárolás után a legtöbbször közvetlenül a műtőkbe, kórházi osztályokra kerülnek, ahol a vérátömlesztésre szoruló betegek kapják meg a számukra teljesen ismeretlen, hozzád hasonlóan önzetlen donorok vérét. Fontos azonban tudnod, hogy véradás után szervezeted regenerációja nagyjából 56 napot vesz igénybe, így csak ennek letelte után adhatsz újra vért!
A véradó helyszínekről, illetve a pontos időpontokról az említett applikáción keresztül, illetve a https://www.veradas.hu/adj-vert/veradasok weboldalon is tájékozódhatsz. Adj vért és ments meg te is 3 életet!
Rádi Eszter Orsolya
[i] A véradásról bővebben: https://infozio.wordpress.com/2022/03/21/tuszurasnyi-eletmentes-ezert-adj-vert/