Mi a leghalálosabb fegyver, ami valaha létezett a világon? Az emberiség kreatív módokat talált fel a pusztításra, amik az évszázadok során egyre több veszteséget okoznak. A 2000-es években is a brutalitás határait feszegetik és lépik át nap mint nap. Bár sok országban már évtizedek óta békében élnek a lakosok, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a világ több pontján háború zajlik. Rengetegen életüket vesztik, családok mennek tönkre, otthonok vesznek oda. Sokan nem térhetnek vissza szülőföldjükre, mert az egyenlő lenne a biztos halállal.
1984. júniusában hirdette meg a Nemzetközi PEN Klub a Békéért küzdő írók világnapját a berlini fal két oldaláról. A fal, és minden, amit jelképez, mély sebet hagyott az emberekben, és örökre az elnyomás szimbólumaként marad bent a köztudatban. Azóta minden évben március 3-án emlékezünk meg a csendes harcosokról, akik az irodalom eszközével vették fel a harcot az igazságtalanság és a háború ellen. A legnagyobb elkeseredés közepette született meg az ötlet, ami sokaknak reményt adott egy olyan sötét időszakban, amikor csak egy apró szikra tartotta a lelket az emberekben.
A Nemzetközi PEN Klub egy világméretű szövetség, ami magába foglalja az írókat, a költőket, az újságírókat és a történészeket. A klub megalakulása fontos mérföldkő az irodalom számára, hiszen az egyesület nem csak a szerzők közötti köteléket és együttműködést segíti elő, hanem az összefogás erejével ad hangot az embereknek. Megalakulása óta eltelt több, mint száz év, azonban a mai napig harcra kényszerülnek egyes országokban a szólásszabadságért. A béke mint koncepció, nem létezik mindenhol. Sok területen vihar előtti csend honol, ahol a lakosok minden nap egy kard és a fal közé szorulnak.
A szervezet szellemisége hitelesen átadja, hogy miről szól valójában a békéért küzdő írók világnapja. Rávilágít arra, hogy a szavaknak igenis van erejük. Hiába becsülik sokan alá az írást és a költészetet, évszázadok, sőt évezredek öröksége áll rendelkezésünkre, hogy bebizonyosodjon az igazság. A lövöldözésben nem véd meg egy darab papír, azonban nem is ez a célja. Az írók eszköze a harcban nem a puska vagy a bomba, hanem a toll. Ők csendben harcolnak, de annál bátrabban. Nem véletlenül cenzúrázzák a médiát az elnyomást szenvedő országokban. Ha nem lenne hatása az irodalomnak, akkor felesleges lenne szűrni a műveket.
Egy vers reményt adhat azoknak az embereknek, akik hónapok vagy évek óta nap mint nap szembesülnek a háború szörnyűségeivel. Azoknak, akik mindent elveszítettek, akiknek nem maradt semmijük. Egy novella, ami elmeséli az ő történetüket, eljut a világ minden pontjára, így egy másik kontinensen is megismerik a pusztítás erejét és az áldozatait. Egy jól megírt cikk informálja az olvasókat, arra buzdítja őket, hogy ne maradjanak közömbösek és segítsenek ott, ahol tudnak. Az írás és az olvasás összehozza az embereket, hogy tegyenek egy közös cél érdekében, az igazságtalanság ellen.
A mai napon emlékezzünk meg a békéért küzdő írókról és költőkről, akik ennek a harcnak szentelték az életüket, sokan önmagukat is feláldozva a nemes cél érdekében. Olvassuk a műveiket, idézzük fel az emléküket és tartsuk életben a szellemiséget, ami reményt ad mindannyiunk számára. Ne maradjunk közömbösek, hiszen az írók sem maradtak azok. Az alkotás erejével hoztak létre egy olyan erőteljes mozgalmat, ami megváltoztatja a világot.
Ady Endre: Imádság háború után (részlet)
Uram, háboruból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
Nézd: tüzes daganat a szívem
S nincs, mi nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szívemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.
Pápai Liza
Ha érdekesnek találtad a cikkem, olvasd el ezt is:
