Blog

Hímezd újra! –interjú Juhász-Nagy Anitával, a StitchMe alapítójával

0
1 Himezdujra

Mindig van új a Nap alatt! Ezzel a kijelentéssel találtam rá egy csodálatosan szép, újjonnan induló vállalkozásra, nem másra, mint a StitchMe-re. Biztosan Neked is van otthon egy rég nem hordott farmerkabát, vagy egyéb ruhadarab, igaz? Azonban szívedhez közel áll, és nem szívesen dobnád ki. Gondoltál már rá, hogy egy kicsit felújítod, kiszínesíted? Akkor ez az interjú Neked szól!

Kedves Anita! Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet! Igazán megtisztelő. Tudnál egy kicsit mesélni a StitchMe (@stitchme.anita) vállalkozásról?

Juhász-Nagy Anita: Ez a projekt gyakorlatilag egy nagyon kedves barátnőmnek szánt ajándékkal indult. Újdonsült anyukaként nagyon sok nehézséggel találja magát szembe az ember, főleg, ha első babáról van szó. Nagyon nehéz volt megtalálni a megfelelő kikapcsolódást, és teljesen véletlenül rábukkantam egy koreai lány hímző videóira, amelynek főleg a zenéje és a munkafolyamatok gyönyörű, már-már hipnotikusan megnyugtató bemutatása miatt vált számomra kikapcsolódássá.

A barátnőm egyszer említette, hogy milyen jó lenne valami szép anya-lánya szett, de nem igazán talált olyat, ami tetszett volna neki. A tudta nélkül megrendeltem két kabátot és úgy gondoltam, hogy belevágok a hímzésbe, ha nem sikerül, legfeljebb a kabátokat hímzés nélkül elajándékozom. A barátnőmnek annyira tetszett, hogy a sok köszönet és elismerés mellett arra biztatott, hogy legalább Instagramon indítsak el egy oldalt és kezdjek el ezzel foglalkozni, mivel biztosan nagyon sok ember vágyik ilyen egyedi ruhákra. Megkértem a nővéremet és pár barátnőmet, hogy engedjék meg, hogy hímezzek nekik egy-egy farmerkabátot, egyrészről, hogy gyakoroljam és felmérjem, hogy mire vagyok képes, másrészről, hogy fel tudjam tölteni az Insta oldalt. A lányok nagyon izgatottak voltak, nagyon sokáig válogatták a mintákat, hogy mi lenne az, ami őket a legjobban tükrözi – ez amúgy nem is mindig olyan egyszerű – és végül nagy örömmel vettek részt ebben. A férjem is nagyon örült ennek és maximálisan támogatott, sok tanácsot is ad, szeretné, ha jól és magabiztosan érezném magam ebben a szerepben is. A legtöbb, számomra bizonytalanságot okozó kérdésében először mindig őt kérdezem! Azt gondolná az ember, hogy a férfiakat ez mérsékelten köti le, de nála nem így volt! Nagyon hálás vagyok neki és a lányoknak is, hogy bíztattak és teszik most is, követve az Insta oldalt!

Számodra mit jelent az alkotás folyamata?
Nagy Anita:
Én egy elég nyüzsgő pályáról jövök, ahol folyamatos volt a pörgés és a munka, és szintén egy pezsgő, baráti társasággal teli életem volt a várva várt kisbabám előtt. Miután Ő megszületett, hirtelen minden megállt is lelassult (ennek mellesleg akkor nagyon örültem), és elkezdett az életem is teljesen más irányt venni, az anyaság minden szépségével és nehézségével együtt. Sajnos kitört a Covid is, ami véleményem szerint, az otthon lévő kismamákat még inkább elszeparálta a világtól, és az eddiginél is magányosabbá tette a mindennapi életüket. Az, hogy az ember találjon ilyenkor magának egy igazi hobbit, szerintem nagyon fontos a mentális egészségének megőrzése szempontjából is.

A hímzés számomra a megnyugvás és egy újfajta kikapcsolódás lehetőségét adta, mivel egy könyv vagy egy rövid sorozat megnézése már nem volt elég ahhoz, hogy igazán lekössem magam.  Kellett valami, ami nemcsak a szememet, de a kezemet is használja. Számomra ez nem csak alkotás, és nem csak egy új dolog létrehozása – amely remélhetőleg mindenki számára örömet okoz – hanem valami, ami kiszakít a mindennapokból.

Számos alkotónál tapasztalom azt, hogy egy termék eladásával, vagy akár csak a bemutatásával egy mélyebb üzenetet is szeretne közvetíteni a vásárlóbázisának. A StitchMe-nek is van ilyen üzenete?

Nagy Anita: Az egyéniség kifejezése véleményem szerint valahol a ruhatárnál kezdődik. Nagyon sok nő és férfi számára az öltözködés és a megjelenés kulcsfontosságú, személyiségük részét képezi, önmaguk egyfajta kifejezése a külvilág felé. Mindannyian szeretnénk egyediek lenni, néha kicsit kitűnni a tömegből. És azáltal, hogy akár csak egy fehér pólóra hímezve kedvenc karakterünket ez számukra elérhető, szerintem közelebb kerülünk önmagunkhoz.

Az egyik legnagyobb kihívást egy német illusztrátor hölgy farmerkabátja, akinek saját könyvbemutatójára készült ez a ruhadarab, és természetesen a saját illusztrációját kérte, hogy hímezzem a már meglévő kabátjára (ez a vakondos kabát). Egy másik lány pedig sikeres virágkötő, díjnyertes csokrokat készít, így egyértelmű volt, hogy szeretne egy olyan egyedi kabátot, amelyen gyönyörű munkái jelennek meg (ez a borítókép). Ezekkel mind-mind az önkifejezés egy egészen más szintjét tudjuk elérni, amely igenis fontos eleme a személyiségünknek.

A mai fast fashion és ultra fast fashion világában szerintem nagyon fontos, hogy tudjuk szeretni a ruháinkat, ne akarjuk lecserélni, tudjunk hozzájuk kötődni, hiszen mi magunk tervezzük meg! Hogy ha ehhez egy pici kabát-ráncfelvarrás kell, nagyon szívesen állok rendelkezésre.

Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy a vállalkozásodnak igen nagy szerepe van az újrafelhasználásnak. Tudnál erről bővebben mesélni?

Nagy Anita: Többen is azzal keresnek meg, hogy saját kedvenc kabátjukat dobnák fel valamilyen, hozzájuk szorosan köthető mintával. Biztosan mindenki talál legalább egy olyan ruhadarabot a gardróbjában, amit azért nem hord, mert eddig nem tudta megfelelően beilleszteni a ruhatárában. Nagyon sok kiegészítő van ennek orvoslására, de talán a legjobb, ha magát a ruhadarabot tesszük személyessé. Egy egyszerű farmer kabát, fehér póló vagy fehér cipő természetesen minden szetthez passzol, de ha együtt szerethetővé tudjuk tenni egy egyedi mintával, akkor nehezebben is válunk meg tőle.

A ruhákat 100% pamut hímzőfonallal díszítem, a munkafolyamat maga egy rövid vagy éppen hosszú megbeszéléssel kezdődik, együtt kitaláljuk és megtervezzük a mintát, de van, akivel nagyon konkrét elképzelések mentén együtt fel tudjuk vázolni a sablont. Amint ez megvan, rárajzolom a kabátra, és ha a ez jóváhagyásra kerül, a színvilággal együtt, akkor elindul a csodás hímzés. A folyamatokról mindig képeket küldök, ha valami esetleg nem tetszik (ilyen még nem volt) vagy másképp képzelik el. Amint elkészültem vele, kimosom és gőzölöm, még pár végleges fotót készítek róla, majd általában csomagpontra postázom.

Mit üzennél magadnak, ha visszamehetnél a StitchMe megszületéséig?

Nagy Anita: Igazság szerint még én is nagyon az elején vagyok, de talán azt üzenném, hogy minden, ami számunkra örömet okoz és egy percre is kiszakít minket a mókuskerékből, vágjunk bele! A miénk, véleményem szerint, abszolút a kiégés társadalma. Már egy frissen egyetemet végzett fiatal is pár év után a túlhajszoltságtól megreked. Mindenkit arra bíztatok, hogy keressen valamit, amiben Ő jó, és boldoggá teszi! Ha ebből egy idő után még egy vállalkozás is születhet, az csak egy bónusz! Szerintem fontos, hogy az elején ne hasonlítgassuk össze magunkat mással, aki esetleg már több éve vállalkozik. Nem szégyen kezdőnek lenni! Nem szégyen a saját korlátainkat is megismerve elindítani egy ilyen projektet. Én is meglepődtem, hogy mire vagyok képes; hogy milyen munkákat tudok felmutatni, úgy, hogy gyakorlatilag autodidakta módon tanultam a hímzést, hogy tudom tartani egy kisbaba mellett is a határidőket, és felismerni azt, hogy értéke van annak, amit csinálok. Jó látni, hogy a környezetem büszke rám, és jó érzés tapasztalni, hogy a női vállalkozók mennyire össze tudnak tartani, és hogy tudják egymást bíztatni, tanácsokkal segítik az elindulást.

A StirchMe számomra azért sem volt nagyon-nagyon kockázatos, mivel a kezdőtőke alacsony volt, mindösszesen egy hímző karika és pár méter fonal megvásárlására volt szükség. Nyilván mielőtt belevágtam, ettől függetlenül is volt bennem kétely, főként, hogy egyáltalán érdekli ez az embereket?! Miért pont én tudnám ezt megcsinálni? De rá kellett, hogy jöjjek, hogy a kézzel készült munkáknak értéke van, ezt a hozzáadott értéket egy gép vagy egy futószalag soha nem fogja tudni pótolni. Az alkotásnak megvan az öröme, mind megrendelő mind alkotói oldaláról, ez abszolút egy win-win helyzet. Így én személy szerint mindenkit biztatok arra, hogy amiben jó, azt csinálja! Joker szerint pedig, amiben jó vagy, azt ne csináld ingyen.

Nem is zárhatnám szebben ezt a gyönyörű és inspiráló interjút, mint a fent említett idézettel! Legyetek magabiztosak, hiszen az már önmagában egy egyedi és csodálatos dolog!

Goszpodinov Emese

Kíváncsi vagy Anita Instagram oldalára? Kattints Ide!

A cikkben szereplő képek jogait Nagy Anita tulajdonát képzik!

Az eredeti cikk a Pécsi Egyetemisták oldalán érhető el!

További interjúért kattints ide!

Talán ezek is érdekelhetnek …