Tisztán emlékszem arra a (kicsit több, mint) két évvel ezelőtti napra, amikor életemben először költöztem le a nagybetűs PÉCSRE. Olyan lányként, aki az általános iskolájától és a középiskolájától is csak egy rövid buszútra lakott, hatalmas és egyben eszméletlenül ijesztő élmény volt kilépni a kis családi otthonunkból. Emlékszem, azon gondolkodtam közben, hogy „Istenem, ide én már csak néha-néha fogok hazajönni. Nem ez lesz az otthonom.” és a sírás szélén álltam (sőt, át is léptem rajta…többször). Ezután az első kis sokk után természetesen még legalább 30 következett, amelyekre – bár mind a tanáraim, mind a családom igyekeztek rávezetni – én egyáltalán nem voltam felkészülve. Belecsöppentem egy teljesen más iskolai rendszerbe egy idegen helyen, idegen emberekkel körülvéve, ahol hirtelen minden sokkal nehezebb volt; tanulni és barátokat szerezni egyaránt. Szintén kristálytisztán emlékszem egy beszélgetésre azzal a szintén Pécsen tanuló, de otthonról ismert barátnőmmel, aki később a mentőövem lett – az első szemeszterünk közepe körül együtt fontolgattuk, hogy hagyjuk-e itt a fenébe az egészet, keressünk-e inkább valami mást, kevesek vagyunk-e ahhoz, hogy mi is diplomás nagylányok legyünk majd. Szerencsére időközben, ahogy húztuk egymást végig az első félév nehézségein, meglepő dolog történt: beleszerettünk az egyetembe. Aztán az új barátainkba is egy kicsit. Meg az egész városba. Így pedig, a harmadik évünk megkezdésével már látom, hogy milyen hibákat vétettünk (de leginkább vétettem), és mit tehettem volna másképp ahhoz, hogy ez a „Pécs-láz” előbb megjelenjen az életemben.
Tanulj. Rendszeresen.
Aki ismer engem, az tudhatja, aki pedig nem, az most megtudja, hogy soha nem kellett félteni a szorgalmamat. Általában az a lány voltam, aki még azokra a tantárgyakra is tanult, amiket mindenki más végigcsalt, és azok előtt a dolgozatok előtt is izgult, amiket tanulás nélkül is meg tudott volna írni. Sajnos, ahogy az egyetemre kerültem, valami megváltozott – annyi mindent vettünk és olyan kevés idő alatt és annyira más volt és még az oktatóink sem ismertek és még én sem ismertem senkit (Mentőöv Lány kivételével), hogy teljesen megbénultam a helyzettől, folyamatosan fáradtnak éreztem magam, és csak annyi tanulásra bírtam rávenni magam, amennyi MUSZÁJ volt ahhoz, hogy a víz felett maradjak. Emlékszem, az online oktatás keretein belül, a gép előtt ülve sírtunk végig nem egy, de nem is kettő Élettan I. előadást, mert semmit sem értettünk belőle (semmi gond, azóta értjük…nagyjából). Ha neki is tudtam állni tanulni, akkor is teljesen rossz irányból közelítettem meg az egészet – vagy magoltam, vagy annyira izgultam közben, hogy semmi sem maradt meg a 2 órás akció végére. Így történt meg, hogy életemben először lett olyan tárgy, amiből 2-es voltam, valamint az is, hogy fél év bénázás után ki tudtam fejleszteni magamnak egy olyan kis rendszert, amit azóta is szerencsésen tudok használni.
Ehhez pedig sajnos rendszeresen kell tanulni. Hiába vannak nagyon jó bulik, hiába félsz annyira az egésztől, hogy csak magad elé tudsz nézni, fel kell kelned és le kell ülnöd tanulni. Lehetőleg minden nap. Itt a legtöbb embernek már nem működik az, hogy vizsga előtt majd szépen mindent átnéz, mert lesz (vagyis már valószínűleg van is) olyan tárgyad, amiből 3 füzetnyi anyagod lesz, és az is csak a lényeg lényegét írja le. Természetesen, egy idő után ki fogod tapasztalni azt, hogy mire kell tényleg minden egyes óra után leülnöd és megértened az anyagot, mire lesz elég csak hétvégén megnyitni a jegyzetet és mire csak mondjuk 4 óránként, de ahhoz, hogy ide eljuss, az elején sajnos muszáj egy kicsit szenvedni – már ha szeretnél is jól teljesíteni.
Legyél nyitott.
Bár alapjában véve én egész félős lány vagyok, az első félévem elején tudtam, hogy itt vagy összeszedem magam, vagy egyszerűen nem lesznek barátaim. Szerencsés igazság, hogy az egyetemen barátkozni nem nehéz – mivel mindenki abban a helyzetben van, amiben te, mindenki más is nagyon nyitott és kedves, de ha te csak elbújsz a sarokba és nem szólsz senkihez, azzal kicsit megnehezíted ezt az egész barátság dolgot. Könnyen ismerkedhetsz már a Gólyatáborban, de ha esetleg ott nem is voltál, az óráidon is (hiszen valaki mellé csak muszáj lesz leülni). Nem mondom, hogy az első kis baráti társaságod lesz az, akikből a koszorúslányaid lesznek majd az esküvődön (bár lehet!), de minél nyitottabb vagy, minél több helyre mész el és minél több embert ismersz meg, annál egyszerűbb dolgod lesz. Nekem ebből a szempontból (is) nagy szerencsém volt a Mentőöv Lányommal, mivel ő is barátkozott, én is barátkoztam, aztán végül a barátaink is barátkoztak és hirtelen már nem voltunk egyedül. Aztán szintén nagy szerencsém volt azzal a 2 csodás emberrel is, akiket nem rögtön az első nap ismertem meg, de BIZTOS, hogy a koszorúslányaim lesznek az esküvőmön. Csak legyél türelmes és kedves, és biztos, hogy nem lesz nehéz dolgod!
Rakd rendbe magad.
És mind közül talán a legnehezebb lépés – foglalkozni magaddal, mert más nem fog veled. Persze ez így nem teljesen igaz, de az biztos, hogy azokon a nehézségeken, amelyekkel itt fogsz találkozni, csak saját magad segítségével tudsz átlendülni. Mert nehéznek fogod érezni és honvágyad lesz, és hiányozni fognak az otthoni barátaid, de ha ezekkel az érzésekkel nem jössz egyenesbe, csak a saját dolgodat fogod megnehezíteni. Fel kell ismerned, hogy mikor kell a fáradtságon át is tolnod magad, mikor kell pihenned, mikor érdemes elmenni szórakozni, mikor jobb inkább otthon maradni – mert egyre kevesebben lesznek körülötted olyan emberek, akik ezeket a döntéseket meghoznák helyetted. Amint ezt (és a többi lépést) kiokoskodod magadban, hidd el, az idő múlásával egyre egyszerűbb lesz minden és téged is el fog érni az a Pécs/Kaposvár/Zalaegerszeg/Szombathely-láz.
Varga Roxána
Képek forrása: Pixabay, Unsplash
[i] Ha érdekelne, hogy milyen programok várnak rád a tanulás mellett: https://infozio.wordpress.com/2021/10/01/etk-tura/
