Akkor, amikor még messze voltunk attól, hogy a szüleinket lehagyjuk magasságban, amikor a 3 utcával odébb élő barátnőnkig megtett út maratoni távnak tűnt és amikor még mindenre csillogó szemmel néztünk (más szóval: amikor gyerekek voltunk) kevés dolog volt, amit annyira vártunk, mint a nyári szünet első napja. Ki ne várta volna? Végre azt csináltunk, amihez csak kedvünk támadt, annyit találkoztunk a kedvenc barátainkkal, amennyit csak akartunk és addig maradtunk fent, ameddig bírta nyitva a szemünk – ez utóbbit pedig a szüleink sem nézték olyan rossz szemmel, mint év közben, sőt, a baráti találkozásokhoz is csak annyit fűztek, hogy „Sötétedésre érj haza!”. Ez pedig nyáron szerencsére nagyon tág időkorlátnak tűnt, hiszen mi csak azt vettük észre, hogy végre megint hosszabbak a nappalok, mint az éjjelek.
Az év leghosszabb nappala mindig június 23-ára esik, a nappal átmenetelét éjszakába pedig más néven Szent Iván-éjnek nevezzük. Eredetét tekintve, a Magyar Néprajzi Lexikon szerint a „napfordulókat már a keresztény vallás létrejötte előtt megünnepelték Egyiptomban és néhány közelkeleti népnél. A keresztény világban a nyári napfordulóra eső Keresztelő Szent János ünnepe az 5. sz.-ban lett általánossá.”. A szent születésének időpontját egyben a fény és a világosság győzedelmének tekintették a sötétség felett. Az ünnep elnevezése országonként eltérő – vannak, akik a nyárközéphez, mások pedig a Szent János-naphoz kötötték. Magyarországon (főleg régebben) a júniusra más néven Szent Iván havaként gondoltak (az Iván név pedig a régi magyar Jovános, Ivános alakból származik).
Hagyományait tekintve főleg a pogány világban tulajdonítottak nagy jelentőséget az ünnepnek – ám elmondható, hogy manapság is jócskán találhatunk olyan helyeket, ahol még felelevenítik a régi népszokásokat. Az éjszakához legnagyobb mértékben kapcsolódó (és talán leginkább ismert) szokás a hatalmas örömtűz gyújtása volt, mely a megtisztulást és az újjászületést hivatott szimbolizálni. A magyar babona természetesen ehhez az alkalomhoz is hozzá tudta kapcsolni a szerelmet – az emberek házasságjóslást és szerelmi varázslatokat végeztek ez alatt a különleges éjszaka alatt. Az ünneplő emberek a tűzbe gyógynövényeket szórtak, a tüzet körbetáncolták és átugrálták. Ezek mellett a jól ismert szokások mellett természetesen több kisebb, településenként egymástól részleteiben eltérő szokás is felütötte a fejét. Voltak olyan helyek, ahol a hajadonok a tűz átugrása után kenderföldre hevertek, majd ebből felállva úgy tartották, hogy aki után az elfeküdt kender felegyenesedett, az az elkövetkezendő 1 éven belül párt talált magának. Máshol az ugrás közben párosító, kiházasító énekeket énekeltek, a férfiak pedig a nők tűzugró képessége alapján bírálták őket – hiszen úgy tartották, hogy egy nő mozgásából sok minden megállapítható. Baranya megyében a sírokra sült almát tettek, hogy az elhunytak is megízlelhessék édességét, Csongrád megyében pedig ugyanezen okból dobták a tűzbe az almáikat.
Bár az éjszaka hagyományaiból az idő múlásával valamennyit veszítettünk, az esemény varázslatossága és libabőrt okozó hangulata a mai napig fennmaradt. Sok település és szervezet igyekszik azon, hogy minél több ember átérezhesse az éj varázsát – számos faluban tartanak még tűzugrást, a Fővárosi Állat- és Növénykert pedig évek óta tartja az ünnepet az állatkert területén belül – így az, aki szeretné átélni ennek a csodás estének minden varázslattal teli pillanatát, biztos lehet benne, hogy talál majd a saját ízléseinek megfelelő programot erre a napra.
Varga Roxána
Képek forrása: Unsplash
[i] Ha érdekelne egy másik napforduló története is, ajánlom figyelmedbe az alábbi cikkünket: https://infozio.wordpress.com/2021/12/21/unnep-a-karacsony-elott-a-yule-tortenete/
