Már javában zajlik a nyár, ami egyúttal az utazások, üdülések idejét is jelenti. Tömegek indulnak meg a közeli tengerpartokra vagy a helyi tavakhoz pihenni, aktív nyaralást tölteni, barátokkal bulizni, leány- vagy legénybúcsút ünnepelni, esetleg a nászutat élvezni. Bármilyen tervekkel is készültél az idei nyárra, érdemes néhány apróságot szem előtt tartani, hogy biztonságosabb és gondtalanabb legyen az utazásod, hiszen a megfelelő előkészület sok kellemetlenségtől megkímélhet.
Egy mediterrán nyaralás – legyen szó Horvátországról, Olaszországról, Görögországról, Montenegróról vagy akár Bulgáriáról – első hallásra csak pihenést, napsütést és kristálytiszta tengert jelent. Sokan évről évre visszatérnek ezekre a helyekre, nem véletlenül: a magyar utazók számára ezek az úti célok könnyen elérhetőek, ár-érték arányban kiválóak és általában biztonságosak is. Ugyanakkor, mint minden utazásnál, itt is lehetnek olyan veszélyek, amelyekre nem árt előre felkészülni. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb veszélyforrásokat, amik a tengerparti vakáció esetén előfordulhatnak.

Talán az egyik leggyakoribb hiba a külföldi utazások során az ottani élővilág ismeretének hiánya. Sokszor botolhatunk olyan állatokba vagy növényekbe, amelyek az itthoni adottságok miatt idegenek számunkra, így hajlamosak vagyunk rosszul megítélni az esetleges veszélyforrást. Az Adriai-tenger sziklás partvidékein gyakran találkozhatunk tengeri sünökkel, melyeknek tüskéi nagy fájdalmat okoznak a talpba fúródva. Azért veszélyes, mert sötét színe miatt összeolvad a kövek vagy a tengerfenék színével, emellett nagyon lassan mozog, így nem mindig vehető észre azonnal. Az ilyen jellegű strandokon és partszakaszokon ajánlott vízicipőt viselni, a kellemetlenségek elkerülésére. Görögországban és az olasz partoknál néha előfordulnak medúzák, melyeknek csípése általában nem veszélyes, de fájdalmas és ijesztő lehet. A strandokon gyakran jelzik, ha medúzák jelentek meg a közelben.
Nyílt tengeri fürdőzésnél előfordulhatnak veszélyes áramlatok, amelyek észrevétlenül elhúzzák az embert a parttól, ezért mindig érdemes a különböző jelzésekre figyelni: piros jelzést adnak, ha tilos a fürdőzés, sárga szín esetén fokozott óvatossággal lehet csak vízbe menni. A sós vízen túl ajánlott az ivóvízzel is figyelmesnek lenni idegen országokban, hiszen nem mindig megfelelő tisztaságú a csapból folyó víz. Biztonságosabb, ha palackozott vizet fogyasztunk, azzal is mosunk fogat, illetve a vendéglátóhelyeken jég nélkül kérjük az italunkat. Különlegesebb ételeket, tengeri herkentyűket is előszeretettel fogyasztunk nyaraláskor, ám ez szokatlan lehet a gyomrunknak a megszokott ételek után. A mediterrán konyha bővelkedik olajokban, sajtokban, szokatlan fűszerekben, amik gyomorpanaszokat is kiválthatnak. Ha van ismert ételallergiád, mindig készülj fel a legfontosabb kifejezésekkel az adott nyelven!
A hőmérsékletre és UV-sugárzásra nyáron, itthoni tavaknál üdüléskor is fokozottan oda kell figyelni, de a Földközi-, Adriai-és Égei-tenger térsége extrém hőséget produkálhat ezekben a hónapokban. Használjunk naptejet, viseljünk sapkát vagy kalapot, védjük lenge ruhával a bőrünket és fogyasszunk minél több folyadékot. Nem csak a magas UV jelenthet szélsőséges időjárást, hanem a hirtelen kialakuló viharok is: az Adrián különösen ismertek a „bora” nevű szelek, amelyek váratlanul és erőteljesen csaphatnak le, ezért például hajókirándulás előtt mindig ajánlott ellenőrizni a meteorológiai előrejelzést.
Sajnos nagyobb városokban, nagy tömegben gyakori jelenség a zsebtolvajlás, ami könnyen igazi rémálommá teheti a vakációt. Városnézéskor, vásárláskor és strandoláskor is légy körültekintő az értékeiddel, soha ne hagyj semmit őrizetlenül. Ne feledd, a nyaralás nem csak úgy adja önmagában a tökéletességet, ahhoz neked is elég felkészültnek és előrelátónak kell lenned. Jó utat és biztonságos időtöltést kívánunk!
Dervalics Panna
Képek forrása: Google Fotók
És ezt olvastad már?