Utazásunkat tovább folytatjuk a sötét középkor mélye felé, ahol ismét egy igen érdekes és ritka kórképet veszünk górcső alá. A találgatások övezte, táncoló pestis lázban égő Strasbourg és Hollandia után, most Anglia felé vesszük az irányt, ahol egy rejtélyes, fertőző betegség tartotta félelemben a lakosságot. Még maguknak a Tudoroknak és VIII. Henrik uralkodónak is volt félni valója. Senki sem lehetett biztonságban, attól kezdve, ami 1845-ben Wales-ben kezdetét vette…
Sudor Anglicus a reflektorfényben:
A már említettek alapján, 1845-ben Wales területéről indult ki egy igen nagy fenyegetést keltő fertőzés, mely csakhamar Londonig is elért. Az angol izzadás különös járványa egészen a Skót és Ír határokig pusztított Angliában, majd később már Észak-Európában is áldozatokat követelt meg magának. Németalföld, Skandinávia és Oroszország mai területei is érintettek voltak az újonnan kialakuló járványban, mely összesen 5-ször indított pusztító hadjáratot a világ ellen. Ezzel 3 millió embert fosztott meg az életétől. A legveszedelmesebb járványra 1551-ben került sor, mikor is a pusztítás akkorára rúgott, hogy kijelenthetővé vált, hogy az angol lakosság jelentős hányada az életével fizetett meg a nyavalya térnyeléséért.
Minden könnycsepp aranyat ér:
A betegség, erőszakos terjeszkedése mellett, igen gyorsan okozott tüneteket, melyek elképesztő hirtelenséggel és sokszor kegyetlen intenzitással robbantak be a fertőzött egyén életébe. A korszakban egy szemtanú így emlékezett vissza az esetre: “Aki délidőben még örvendezett, az estére már nem volt az élők sorában.” Talán ez a mondat érzékelteti legjobban, hogy milyen gyors lefolyású, erőszakos járványról is beszélünk, mely nem csak a lakosságot tartotta rettegésben, hanem még magát a Tudor-házat és VIII. Henrik uralkodót is. Ők is pontosan tudták és tapasztalták azt, hogy milyen veszély leselkedik rájuk, és az országukra egyaránt.
A nagy fejetlenségből a legleleményesebben Johannes Caius került ki, aki angol orvos lévén különféle terápiákkal próbálta kezelni a betegséget. Ezek a terápiák bizonytalanságuk mellett hasztalannak is bizonyultak, melyekkel Caius nyerészkedni próbált a vagyonosabb betegein. A jövedelemszerző hadjáratán kívül, az ő nevéhez köthető a betegség első leírása is, melyre 1556-ban került sor. A leírásokban Caius felsorolta az egymás után következő tüneteket, illetve előre vetítette, hogy a betegség progrediálásának legvégső állomásán a halál köszönti karjaiban a pórul járt beteget. „Először fáj a hát vagy a váll, sajognak a végtagok…lüktető vagy csikaró fájdalommal… Aztán a májban jön a fájás… Aztán következik az őrületig fokozódó fájdalom a fejben. Végül a szív következik… a betegek szaporán lélegeznek, és nehezen… nyögve, zihálva… ez az utolsó előtti napjuk az árnyékvilágban.”
További tünete volt a kórnak még, az igen orrfacsaró szagú izzadás, mivel a fertőzésben romlottak a vesék kiválasztó funkciói és a máj méregtelenítése is. Úgy vélik, ez okozhatta azt a penetráns, erős és jellegzetes leheletet- és testszagot, melyet a páciensek magukból árasztottak. Nem utolsó sorban, azért is jelentős ez a tünet, mivel a betegség erről kapta az angol izzadás elnevezést.
Caius hatástalan terápiái mellett életmód tanácsokkal is ellátta betegeit, melyek között szerepelt a sűrű köd- és a rothadó gyümölcsök messziről elkerülése. Továbbá javasolta betegeinek a rendszeres testmozgást és a gyógynövényes teák rendszeres fogyasztását is. Javaslatai közé tartozott még, hogy a beteg az otthonában tartózkodjon, hogy a betegség terjedését megfékezhessék. Majd javasolta, hogy izzadjanak minél többet az érintettek, mely majd megszabadítja őket a rettegett betegségtől. Talán nem lepek meg senkit azzal, hogy Caius terápiás javallatai korántsem számítottak a hosszú élet titkának…
Megfigyelések és találgatások:
Javában a betegség elsöprő pusztításában, a korabeli emberek megfigyelték, hogy a kórság szelektál életkor, nem és társadalmi státusz szerint. Jellemzően, az elsődlegesen fertőzött egyének, mind az életerős férfiak közül kerültek ki, akik vagy a mély szegénység rétegeibe, vagy épp a vagyonos elitbe tartoztak. Ennek az információnak a birtokában, talán még nyilvánvalóbb, hogy miért is rettegett annyira az uralkodói ház az angol izzadás járványától.
Kóroki besorolását tekintve több elméletet is feltételeztek a korabeliek és a későbbi korszakokban élt tudósok, orvosok és kutatók. A kezdetekben influenzaepidémiának tekintették, majd később felmerült a madárinfluenza lehetősége is, melyet az alapján gyanítottak, hogy a járvány pusztítása során számos baromfi is elpusztult a fertőzött területeken. A találgatások során előkerült még a tüdőanthrax és a kiütéses tífusz is, melyek bizonyítások hiányában csak találgatások maradtak. Majd később, 1993-ban a navahó indiánok között kitört egy járvány, melynek tünetei nagyon is hasonlítottak az angol izzadás jellegzetes panaszaira. Azonban később kiderült, hogy ezt a járványt egy hantavírus okozta. Ennek ellenére a kutatók továbbra sem adták fel a küzdelmet, így 2001-ben megkísérelték az angol izzadás kórokozójának kimutatását egy, a betegségben elhunytakat tartalmazó tömegsír feltárásával, azonban ez a kutatás sem zárult sikerrel.
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a betegség okozójának kilétére és a végül hirtelen vége szakadó angol izzadási járvány pontos okára nem derült fény. Feltételezések szerint a Földön bekövetkező éghajlatváltozás miatt olyan kedvezőtlen körülmények alakulhattak ki a kórokozó számára, mely végül elbukott az emberekkel szembeni hadjárat során…
Plessek Marcell
Képek forrása: Pexels
Érdekel, mi volt a másik rejtélyes középkori kórság, melytől vad táncot lejtettek Strasbourg utcáin? Tudd meg te is, hogy kérte fel a halál a középkor emberét, egy utolsó, végzetes táncra:
