Az előző interjúmra jött visszajelzések még inkább megerősítettek célomban és motivációmban, hogy továbbra is szükség van a hallgatói tapasztalatokra, hogy mindenki megtalálhassa a neki megfelelő pályát. Következő interjúalanyommal, Keresztes Annamarival reméljük, hogy sikerül ebben egy kis segítséget nyújtanunk számotokra.
Annamari a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának végzős gyógytornász hallgatója, akit egy zseniális ötlet és töretlen kitartása, egyenesen a célegyenesig repített a diploma felé vezető úton. Megkeresésemet nagy örömmel vállalta, így szinte azonnal munkához is láttunk. Kérdéseimre adott tartalmas válaszai és lelkesedése számomra teljes mértékben bizonyította azt, hogy semmi sem lehetetlen, vagyis az álmaink valóra válthatók!
- Pontosan honnan jött az ötlet, hogy a gyógytornász szakot válaszd? Volt valami motivációd, ami erre az útra terelt?
Az ötlet nagyjából úgy született, hogy otthon anyukámnak hangosan mondtam milyen dolgokkal szeretnék foglalkozni. „Szeretnék emberekkel dolgozni, segíteni nekik. Gyerekekkel is foglalkoznék, de ha lehet a felnőttek se legyenek kizárva és képtelen vagyok a fenekemen ülni 5 percnél tovább egy irodában”. Aztán közösen arra jutottunk, hogy körbe írtam a gyógytornász szakmát, nagy körvonalakban. Így, nekem ez nem egy gyerekkori megvalósult álom, inkább egy utolsó pillanatos zseniális ötlet.
- Szinte bármikor hasznos lehet újra számot vetnünk arról, hogy valójában mihez is lenne igazán kedvünk, amit ez a történet is bizonyít. Tapasztalataim szerint, a gimi is sokat tud segíteni ebben, hiszen rengeteg féle tantárggyal találkozunk, sok más és más emberrel együtt, ami úgyszintén vízválasztó lehet. Számodra mi volt a legnehezebb ebben az időszakban? Esetleg vonzott még más pálya is a gyógytornászon kívül?
A sok felesleges tantárgy. Emlékszem, hogy nagyon nehezen tudtam motivációt találni arra, hogy például történelmet vagy fizikát tanuljak. Szerettem volna már ott tartani, hogy csak azt tanulom, ami érdekel. Megtalálni ezt a motivációt a legnehezebb volt. Onnantól már csak idő kérdése volt minden.
Eredetileg a tanításon gondolkodtam, és a védőnői pályán, amíg az egyetemi vonal volt előtérben. Itt még mindenképp gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, és lehetőleg az életükben fontos szerepet betölteni. Aztán egyik délután találtam egy kozmetikus iskolát a közelemben, és szép lassan felvezettem otthon mindenkinek, hogy az egyetem helyett inkább oda szeretnek menni érettségi után, ami végül így is lett. Ezért is kezdtem két évvel “később” az egyetemet.
- Milyennek találtad az egyetemi életet?
Az egyetemben az tetszik a legjobban, hogy mindenki meg tudja találni a saját kis közegét. Bármilyen módon is képzelted el a jövődet, ebben a szakmában lesz rá lehetőség, hogy részletesebben megismerd. Nem egy irányba terelnek minket, hanem pont, hogy arra biztatnak, hogy mindenki találja meg mi az az irány – a szakmán belül – ami hozzá a leginkább közel áll. Ezen kívül persze stresszes tud lenni egy-egy vizsgaidőszak, de ennyi segítség mellett át lehet vészelni őket.
- Őszintén örülök, hogy így éled meg a hallgató létet. Úgy érzem, hogy nagyon magával ragadott a szakma. Esetleg van olyan szakterület, ami kifejezetten tetszik?
Imádom! Sokkal nehezebb, mint elsőre gondolnánk, de ha jó alapokat kap az ember, akkor minden logikus és ráépíthető. Szerencsére ezt itt meg is kaptuk. Amikor először mentünk kórházi gyakorlatra, tartottam tőle, hogy itt bukik majd ki, hogy ez nem nekem való, de éppen az ellenkezője történt. Bármilyen osztályon voltam, minden gyógytornász kedves és lelkes volt, továbbá a betegek is végtelenül türelmesek és segítőkészek a tanulókkal.
Nekem személyes kedvencem a szülészet-nőgyógyászat, azon belül is a kismamák témaköre. Ebben szeretnék később tevékenykedni, és a szakdolgozatomat is hasonló témában írom. Nehéz lenne összefoglalni mi az, ami miatt megszerettem ezt a hivatást, mert szerintem az összesített élmény miatt dőlt el nagyon hamar, hogy jó helyen vagyok.
- Volt esetleg valami meghatározó esemény vagy nehéz eset az életedben, ami megerősített abban, hogy gyógytornász szeretnél lenni?
Egyértelműen a mamám utolsó hónapjai, amit időskora és betegségei miatt már egy gondozó otthonban élt le. Sajnos, a gyógytornász nem gondolta fontosnak a napi mozgást, talán pont az idős koruk miatt. Így, első kézből találkoztunk vele, hogy mennyit számít az, hogy egy ember akár csak napi 20-30 percet foglalkozik egy beteggel, átmozgatja, beszélget vele.
Ami nehéz eset volt, az az intenzív osztályon végzett gyakorlat, ahol nem tudtuk elképzelni, hogy mi szükség lehet a gyógytornára. Sőt, a betegek állapotát nézve nem is nagyon mertünk közel menni hozzájuk mivel féltünk, hogy csak ártanánk. Viszont az ottani gyógytornász biztató szavai miatt – és látva, hogy egy hét közös mozgás és időtöltés mennyit számított a betegeknek a gyors felépülésben – ez a kétség is hamar elszállt.
- Ezek bizony erős tapasztalatok, amikből nagyon sok erőt lehet meríteni. Itt már kicsit belefutottunk a következő kérdésem témájába is. Mit gondolsz? Manapság mennyi szükség van gyógytornászokra? Hol tudnak elhelyezkedni?
Úgy látom, hogy egyre nagyobb szükség van gyógytornászokra. Sok olyan ember van, akik el se mennek szakemberhez, mert azt gondolják, hogy ha még tudnak a panaszaikkal funkcionálni a mindennapokban, akkor nincs baj. Viszont láttunk már olyan eseteket is, ahol ugyan elmennek, de nem csináljak rendszeresen, otthon a gyakorlatokat. Így pedig a közös munkának nem sok értelme van.
Annyi területen lehet elhelyezkedni ebben a szakmában, hogy átgondolni is nehéz. Minden sportágban, magán rendelésekben, otthoni ápolásban, idős ellátásban és természetesen a kórházakban. is. Egyszóval nagyon széles a skála.
- Tapasztalataim szerint az ellátás sikeréhez, a páciens hozzáállásához nagyban hozzájárul a gyógytornász motiváltsága és személyisége is. Szerinted milyen egy jó gyógytornász?
Az eddigiek alapján azt tapasztaltam, hogyha a beteg egy határozott, dolgát értő, de együttérző és megbízható gyógytornászt lát, onnantól már pozitívabban kezd neki bármilyen jellegű mozgásnak. Minden típusú betegnél más-más tulajdonság az előnyös, de a legfontosabbnak az empatikus megközelítést látom minden esetben.
- Zárszóképpen mit üzennél a diákoknak? Mit tanácsolnál, ha az egészségügyben tanulnának tovább?
Azt tudnám nekik tanácsolni, hogy ne féljenek kérdezni és belevágni az először soknak tűnő és ijesztő dolgokba. Illetve tanuljanak az én hibámból úgy, hogy ne nézzék végig a beiratkozás után mind a 8 félévnyi tantárgyi követelményt.
Plessek Marcell
Érdekel mi fán terem az orvostanhallgató? Akkor lesd meg Jónás Rékával készített interjúmat itt:
