A Kuru, másnéven a nevető halál, egy rendkívül ritka, gyógyíthatatlan neurodegeneratív betegség, amely az emberi agyat érinti. A betegséget prionok okozzák, melyek abnormális fehérje felhalmozódást okoznak az áldozat agyában. A kórlefolyás egy hosszú, akár évekig – egyes esetekben akár évtizedekig – elhúzódó, tünetmentes lappangási időszakkal kezdődik, majd lassacskán felbukkannak a betegségre nem jellemző, nem specifikus tünetek, mint például a gyengeség vagy a fejfájás. Az aspecifikus tünetek hamar kiegészülnek már a valódi betegségre emlékeztető remegéssel, koordinációs nehézséggel és beszédzavarokkal, ezek a tünetek progresszívan, folyamatosan csak súlyosbodnak, s a beteg hirtelen halálával, legtöbbször az agyi funkciók teljes leállásával zárul.
De honnan ered ez a szörnyű betegség?
A betegség eredete, kialakulásának oka mai szemmel nézve nem kevésbé hátborzongató, mint maga a kórlefolyás. A Kuru eleinte a tudósok számára érthetetlen módon csupán egyetlen közösségből szedte áldozatait, a Pápua Új-Guineában élő Fore törzs tagjai közül.
A Kuru betegség felfedezése és azonosítása egy hosszú és összetett folyamat volt, melyben számos tudós és kutató vett részt, s eleinte értetlenül álltak a félelmetes esetek előtt. Az okok és okozatok után kutató embereknek számos nehézséggel kellett szembenézniük, kezdetben a technikai hiányosságok és a prionok ismeretének hiányában sokáig teljes sötétségben tapogatóztak. A korai boncolások sem vezettek előrébb, hiába vizsgálták meg az elhunytakat, szöveteikben és testnedveikben nem találtak semmit, ami magyarázatot adott volna a betegek lyukacsossá vált, szivacsra emlékeztető agyára. A fertőző ágensek ismeretének hiánya mellett további nehézséget okozott az érintett betegek megfigyelésének korlátozott lehetősége.
A Fore törzs tagjai hagyományosan szigorú klánalapú struktúrában, meglehetősen elszigetelten éltek, területeiket, életmódjukat fokozottan védték az idegenektől s a külső befolyásoktól. A kutatóknak meglehetősen nehéz feladat volt a törzs bizalmi köreibe férkőzni, s megismerni hagyományaikat.
A tisztelettudó, óvatos közeledés és a nyitottságuk igazolása végül meghozta gyümölcsét, s a törzs bepillantást engedett a tudósoknak legbizarrabb és talán a legfelkavaróbb szokásaik megismerésébe is, köztük a hagyományos temetkezési szertartásukba.
A pápua új-guineai Fore törzs tradicionális temetkezési szertartásának szerves részét képezte a kannibalizmus. A ceremónia megszervezése gyakran elhúzódott, így az elhunytak testét egészen a törzs tagjainak összegyűléséig megőrizték, majd a szertartás keretei közt a holttestet felaprították, s főzve vagy nyersen pácolva közösen elfogyasztották. Ezek a rituális lakomák általában hosszú ideig tartottak, a résztvevők az elhunyt személy feltálalt teste körül ültek, miközben megemlékeztek halottukról, s megosztották egymással érzéseiket, tapasztalataikat.
Hitrendszerük szerint az elhunyt társuk testének elfogyasztása a szellemük tiszteletére és táplálására szolgált, valamint úgy ítélték meg, hogy a már olykor bomló testből készült lakoma erőt és bátorságot adhat elfogyasztóinak.
Ez a látszólag szent tradíció tudatlanul nyitott utat egy halálos ágensnek, hogy behatoljon testükbe: a prionoknak, melyek hemzsegtek az elhunytak agyában.
A kannibalizmus gyakorlása egészen a 20. század közepéig a törzs mindennapjainak része volt, míg nem kutatók, önkéntesek, s misszionáriusok fáradhatatlan munkája és oktatási tevékenységeik hatására a Fore törzs mérlegelte az egészségügyi kockázatot, s végül szakított az ősi hagyománnyal. Feltehetőleg az 1950-es évek végére teljes felszámolásra került a kannibál rítus, ezáltal a megbetegedések jelentősen visszaszorultak, az utolsó esetet 2009-ben dokumentálták.
Szücs Réka
Olvass tovább!
