Mikor tudom, hogy tényleg én vagyok a legjobb? Egyáltalán muszáj a legjobbnak lennem? Mikor tudhatom, hogy ez nem a véletlen műve, hanem értem, amit csinálok?
Érettségi után legalább 3,5-4 évig ülünk az iskolapadban, tanuljuk az álomszakmát, és csak reménykedünk, hogy a gyakorlati idő alatt is szeretni fogjuk a választott hivatásunkat. Diplomaszerzést követően alig várjuk, hogy egy csapatban dolgozhassunk, és megbízható kollégái legyünk a team-nek. Fiatalok vagyunk, motiváltak és lelkesek. Akarjuk csinálni, akarjuk érteni a munkát és a szakmát.
Csendben eldolgozgatunk, tesszük a dolgunkat, tanulunk a hibáinkból, és még szociálisan is jeleskedünk, hisz mindenkivel igyekszünk megtalálni a közös hangot. Közös kávézás, receptcsere, egyetemi sztorik, 1-1 nehéz szituáció/páciens/kolléga/vásárló ismertetése. Szívjuk magunkba az információt, közben leszűrjük, hogyan lehetünk jók a szakmában.
Egyre többször halljuk vissza, hogy „olyan fiatal vagy, és mégis annyira érted, amit csinálsz”. Látszik rajtunk, hogy akarjuk ezt a munkát, és hálával tartozunk a munkaadónk felé. Az a minimum, ha mi leszünk a legjobbak; aki nem hazudik, nem pletykálkodik, aki nem kerüli a munkát, aki csinálja a dolgát, keresi a munkát, kedves az ügyfelekkel. Mindig van két kedves szavunk, érdeklődünk a másik iránt, és a munkához is igyekszünk pozitívan érdeklődni. Olvasunk a témában, Egyetemi órák mondatai tisztulnak ki a munka világában.
Látják rajtunk, hogy pár hónap alatt mennyit fejlődünk, mennyire más a szemléletünk. Napról-napra többet tudunk, és értünk is hozzá. „Te vagy a legjobb, legtökéletesebb!” Egyre több haragos szempárt veszünk észre magunk körül, mi nem ezt akartuk. Azért jöttünk, hogy egy csapat részévé váljunk, nem azért, hogy a konkurenst lássák meg bennünk, aki fiatal és a „legjobb”. Nem mi vagyunk x hónap után a legjobbak. Törtetünk, de csak azért, mert 4 évnyi időt kell bepótolnunk. Van egy sztereotip, kicsit fennhangja annak, ha valaki diplomás. Egészségügyi szinten ez bértábla szerinti anyagi emelkedést jelent, más munkahelyen a kezdőpozíció változhat. Éppen ezek miatt akarsz teljesíteni, többet mutatni, hogy igenis, méltó vagy rá. Ezért dolgozol, válsz terhelhetővé, és vállalsz el minden munkát, akár erődön felül is.
Észre sem veszed, de alig alszol, családoddal, pároddal alig vagy. Mikor voltál wellnesselni, szaunázni, sportolni utoljára? A munkának élsz, nem adsz magadnak időt. Majd azt is megkapod a munkahelyeden, hogy „te vagy a legjobb”. Elismerő mondat-e ez? Vajon tényleg te lehetsz a legjobb, vagy ez a kezdeti lelkesedésedből adódik? Sikerül fenntartani, vagy még jobbá kell válnod? Mikor merülünk ki? Észre fogjuk venni, ha kimerültünk? Tudunk ennél jobbak lenni? Tudunk ennél többet nyújtani, a munkahely fejlődését biztosítani?
Hiába állítod, hogy nem te vagy a legjobb, hanem fiatal és lelkes, hiába tagadod az állításokat, érzed, hogy ezeknek a mondatoknak súlya van. Neked KELL lenni a legjobbnak, még akkor is, ha te ezt nem hiszed el magadról. Hisz, szerintük, már az vagy.
De ők mikor jönnek rá, hogy mi is a valóság?
Goszpodinov Emese
Képek forrása: Pexels
[i] [i]Ha érdekesnek találtad a cikket, ajánlom figyelmedbe a következőt is: https://infozio.1367.hu/2023/02/22/kieges-engem-is-erinthet/
