Elérkezett a naptári év legsötétebb hónapja. Decemberben már legszívesebben mindenki lazítana és kipihenné az elmúlt időszak fáradtságát. Nem csoda, hiszen rövidek a nappalok és elhúzódóan hosszúak az éjszakák, sokan sötétben érnek be a munkahelyükre vagy az iskolába, és ugyanúgy sötétségben térnek haza. Egyesek küzdenek a nap hiányával, mások meglátják a csodát a karácsonyi fények szépségében.
Idén december 21-re esik a téli napforduló az északi féltekén. Az év legsötétebb napja, yule ünnepe (magyarul jul) egy ősi, kelta eredetű, pogány fesztivál, aminek a története régre nyúlik vissza. Több kultúra szerves része volt a téli napforduló ünneplése. Maga a pogányság és a pogány ünnepek hosszú utat jártak be a történelem során. A kereszténység elterjedtével ezek a hagyományok hátraszorultak, illetve összeolvadtak az egyházi tradíciókkal. A yule-val sem történt másképp, rengeteg motívuma megtalálható a karácsonyi szokások között elhintve.
Yule ünnepe bebizonyítja, hogy a sötétség nem jelent rosszat, épp az ellentéte érvényes. Különböző hagyományokkal és népi szokásokkal tették szebbé az év leghosszabb éjszakáját. A sötétség, ami aznap este mindenkit körbevesz, valójában a fény újjászületését szimbolizálja. Az Istennő életet ad a Nap istenének. Attól a naptól kezdve minden reggel korábban kel fel a Nap, és később is megy le. A világosság átveszi az uralmat az árnyas éjszaka felett. Nem csak a fény győzedelmeskedik, hanem a remény és egy szebb jövő. A sötétséghez ritkán társítunk pozitív jelentést, azonban erre is szüksége van az embereknek. A félhomály lehetőséget ad arra, hogy mélyen magunkba nézzünk, befelé tekintsünk, így láthatjuk, hogy mi van a lelkünkben. Ez szükséges ahhoz, hogy előre tudjunk tervezni a jövőre nézve, amikor a fény és a világosság egyre nagyobb teret hódít magának.
Természetesen a téli napforduló fesztiválja nem kerülhetett megrendezésre nagy lakomák és mulatságok nélkül. Ebben az időszakban több napig tartott a vígasság. Régi mondák szerint áldozatok bemutatására is sor került, ahol az isteneket kérték bőségért és boldogságért az állatokért cserébe. A hosszú ideig tartó sötétség arra ösztönözte az embereket, hogy tüzet gyújtsanak, a templomokban, a mezőkön vagy akár az otthonukban. A yule rönk égetésére is sor került, ami egy ősi tradíció. A rönköt a kandallóba helyezték, feldíszítették, majd egy tavalyi rönkkel együtt meggyújtották. Ez a tűz egész éjszakán át égett, nem szabadott eloltani.
A karácsonyfa díszítése is ebből a hagyományból származik, eredeti nevén yule-fa. Az örökzöld fenyő, amit a fának választottak, a halhatatlanságot szimbolizálja, hiszen az ősz és tél érkezésével nem hullatják le leveleiket. A fagyöngy mint dekoráció is innen ered, gyógyító és védelmező tulajdonságaival az életet jelképezi.
Nem szabad megfeledkezni a szokásról, amit mindenki izgatottan vár minden évben, az ajándékozásról. A fa alatti ajándékok (vagy éppen áldozatok) az áldás elnyerésére szolgáltak. A régi dekorációk motívumai és hangulata a mai napig elkísér minket a karácsonyon keresztül. Az örökzöld ágak, a színes szalagok, a fagyöngy és a pompázó fények mind innen erednek. A yule kecske, amit az utolsó betakarított szalmából készítettek, szintén a tradíció szerves része. A kis szalma-kecske piros masnival átkötve virít minden évben yule ünnepén.
Bár a téli napforduló eredeti ünnepe az évek során szinte beleolvadt a karácsonyba, az nem azt jelenti, hogy a hagyományok és a fesztivál emléke elveszett volna. A modern pogányság és boszorkányság a mai napig életben tartja a tradíciókat, sokan a karácsonnyal karöltve ünneplik. Egyesek kihasználva a sötétség erejét, egyedül, önmagukban elmélyülve töltik az idejüket a legsötétebb napon, mások pedig mulatoznak a szeretteikkel. A téli napforduló minden évben elkerülhetetlen, a félhomály és hosszú éjszakák az életünk részét képezik. Talán ez az oka annak, hogy évezredekkel később sem merült feledésbe a yule fesztivál.
Pápai Liza
Olvasd el ezt is:
