Blog

Mitől sárgul be a baba születés után?

0
1 Sargasag

Az újszülöttkori sárgaság vagy más néven icterus neonatorum gyakori jelenségnek mondható, hiszen megközelítőleg az érett újszülöttek 60%- át érinti, míg koraszülötteknél ennél is gyakrabban, 80%-ban fordul elő.

Fontos azonban tudni, hogy ha a 2-3. életnapon enyhe sárgaság jelentkezik, ami fokozódik, majd kb. 2 hét alatt, koraszülötteknél kicsit jobban elhúzódva, 21 nap elteltével lezajlik, akkor különösebb aggodalomra nincs ok, ebben az esetben élettani sárgaságról beszélünk. A sárgaság akkor tekinthető kórosnak, ha a születést követő 24 órán belül már jelentkezik, vagy ha túlzottan elhúzódik és két héten túl is tartósan fennmarad.

A csecsemő bőre ilyenkor sárgásan elszíneződik, gyakran a szemfehérje is sárga árnyalatúvá válhat. Édesanyja aluszékonynak tapasztalhatja, nehezen ébreszthető, ezáltal szopási készsége is gyenge lesz, nehezen táplálhatóvá válik.

Mi okozza a sárgaságot?

Az állapotért a bilirubin nevű anyag felszaporodása a felelős. A bilirubin pedig a biliverdin nevű anyagból képződik. Ez a biliverdin a vér oxigén szállításáért felelős vörösvértestekben található meg a hemoglobin részeként. Mind a vörösvértestek szétesésekor, mind a hemoglobin lebomlása során biliverdin szabadul fel, ami bilirubinná alakul át. A vörösvértestekről azt kell tudni, hogy az újszülöttek szervezetében rövidebb élettartamúak, hamarabb szétesnek. A bilirubin átalakítását elsősorban a máj és a vese végzi. Abban az esetben azonban, ha nagyobb vörösvértest esik szét vagy a még éretlen és kevésbé fejlett máj nem tudja feldolgozni ezt a nagyobb mennyiséget, megemelkedik a bilirubin vérszintje. A bilirubin a bőrben lerakódik és a szemfehérjét is megfesti.

Az élettani sárgasághoz néhány esetben hozzájárulhat a köldökzsinór késői lefogása a szüléskor, különböző bevérzések vagy akár az anyatejes táplálás is. Az anyatej tartalmazhat olyan összetevőket, amelyek a máj bizonyos enzimeit gátolva késleltetik az epefesték, azaz a bilirubin lebontását. Ilyenkor a csecsemő megfelelően fejlődik, egészséges benyomást kelt és néhány napig az anyatejet tápszerrel helyettesítve sárgasága gyorsan szűnik. 

A nem élettani forma felelősei lehetnek különböző vírusfertőzések, a máj-és epeutak fejlődési rendellenességei vagy a vércsoporteltérés. A súlyos sárgaság, a tartósan magas bilirubin koncentráció az idegrendszerre károsító hatású, ezért súlyos esetben vércserére is sor kerülhet. A gyermek – anya vércsoport összeférhetetlenség 2 féle lehet. Az Rh inkompatibilitás esetén a terhesség során az rh negatív anya IgG típusú ellenanyagot termel az rh pozitív magzata ellen. AB0 összeférhetetlenségkor a gondot az jelenti, ha a 0 vércsoportú anya az A vagy B magzatával szemben termeli az IgM típusú ellenanyagot, ami bár nem jut át a placentán, IgG ellenanyagok mégis kimutathatók. Még mielőtt mélyebben belebonyolódnánk a genetikába, bőven elég annyit megjegyezni, hogy akár AB0, akár Rh összeférhetetlenségről van szó, mivel a magzati vörösvértestek ellen mindkét esetben ellenanyagok képződnek, azok gyorsan szétesnek.

Mi a teendő?

Folyamatos vérvétellel és labor vizsgálattal monitorozzák a magzat bilirubin szintjét. Könnyen kialakulhat egy úgynevezett „ördögi kör”, hiszen, ha a gyerkőc aluszékony, sokkal kevesebbet eszik, ezáltal kevesebb folyadékhoz jut, ami lassítja a bilirubin lebontási folyamatait, tehát a bilirubin szint tovább emelkedik.

Amit tehetünk, hogy minden trükköt bevetve próbáljuk a babát ébren tartani és rábírni az evésre, a megfelelő szájon át táplálás után a felesleges bilirubin így távozni tud a széklettel.

Akkor sem kell túlságosan elkeseredni és megijedni, ha az orvos úgy dönt, hogy a gyermeknek a kórházi kezelés jelenthet megoldást. Ilyenkor fénykezelést/ fototerápiát kap. A speciális kékfényű lámpa alatt, az egyébként zsíroldékony bilirubin vízoldékony formává alakul át így a vizelettel és széklettel könnyebben tud ürülni a pici szervezetéből. Közben a szemeket gondosan letakarják, hogy a kék lámpa fénye ne károsítsa a kicsi látását. Mivel a fénykezelés során az újszülött folyadékot veszít, ezt infúziós kezeléssel kiegészítve pótolják.

Biztos vagyok benne, hogy egy kezdő szülő számára nem létezik rémisztőbb annál, mint amikor újszülött kisbabájával valami nincs rendben. Éppen ezért érdemes tájékozottnak lenni és tudni, hogy bármennyire is ijesztőnek tűnhet elsőre, nagyon sok kisbaba átesik ezen és az esetek többségében szerencsére semmilyen káros következményt nem von maga után a sárgaság élettani formája.

Szabó Johanna

[1]


[1]Itt pedig elolvashatod, amit az anyatejes táplálásról tudni érdemes:

Talán ezek is érdekelhetnek …