Blog

Az anyatejes táplálás világnapja

0
1. Az Anyatejes Taplalas Vilagnapja

Bár az augusztus eleji időszakról sokaknak (köztük nekem is) csak annyi gondolatom szokott támadni, hogy „Jézus, mindjárt vége a nyárnak!”, a hónap első hete egy nagyon fontos dolognak van szentelve – augusztus első hét napja ugyanis a szoptatás világhete, ezen belül is pedig augusztus elseje az Anyatejes táplálás világnapja (már 1992 róta). Bár az anyukák véleménye a témáról nagyon szerteágazó, sőt, sokszor megosztó, cikkünk célja nem az, hogy bárkit is megbántson, csupán annyi, hogy ünnepelje azt a csodás dolgot, amit szoptatásnak nevezünk.

A WHO ajánlása szerint fél éves korig egy csecsemőnek csak tejre van szüksége – szerencsésebb esetben ezt szoptatás formájában juttatják az édesanyák a kisbabákhoz, ha ez nem működik, akkor esetleg lefejt tejet adva nekik, ha pedig sajnos ez sincs, akkor tápszer lesz a megoldás. Az ajánlások alapján az első fél év után is van szüksége tejre a kisbabáknak – viszont ebben az időszakban már a hozzátáplálás is megkezdődik, így az anyatejes táplálás is kiegészül. 

De miért is jó a tej?

Emlékszem, régebben többször megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy miért ennyire fontos, hogy anyatejet kapjanak a csecsemők, miért támadják azokat az anyukákat, akiknek csak tápszeres táplálásra van lehetőségük. Bár a második kérdésre még mindig nem tudtam meg a választ (sőt, talán meg sem fogom érteni soha), az anyatej fontosságáról már kicsivel többet tudok.

1. Minden megvan benne egy baba számára

Azt szokták mondani, hogy az anyatej a lehető legtökéletesebb táplálék egy kisbaba számára, hiszen minden megtalálható benne, amire a kicsiknek szüksége van. Tartalmaz zsírt, szénhidrátot, vitaminokat, ásványi anyagokat és vizet is, valamint a tápanyagtartalma is mindig a kisbaba igényeinek (és életkorának) megfelelően változik – ezek alapján pedig nem meglepő, hogy folyékony aranynak is nevezik.

2. Védi a gyermekeket a betegségektől

Nem véletlen, hogy a kolosztrumot, vagyis a kisbaba születése utáni első két-három napban termelődött anyatejet úgy is emlegetik, mint „a baba első oltása”. Az egyik legfontosabb immunerősítő, amit tartalmaz, az a szekréciós immunglobulin IgA, amely, mint egy védőháló, bevonja a belső szerveket, az emésztő- és a légzőrendszert, valamint Taya Griffin, nemzetközi szoptatási tanácsadó elmondása alapján szintén ez az immunglobulin az, amely „nem engedi bejutni a szervezetbe a baktériumokat és a kórokozókat a bélrendszeren keresztül, így belülről kifelé védi a babát”.

3. Támogatja az anyuka egészségét

A szoptatás serkenti az oxitocin felszabadulását az agyból. Az oxitocint több néven is ismerhetjük – emlegetik szerelmi hormonként, kötődési hormonként és anyai hormonként is. Azzal, hogy a kisbaba szája az édesanya melléhez ér, a mell idegsejtjei jelet küldenek az agyba és oxitocin szabadul fel. A hormon hatására a mell tejtermelő mirigyei és az ezeket körülvevő izmok összehúzódnak, az anyatej a tejcsatornákba áramlik. Ezután a tejcsatornák is összehúzódnak, a tej pedig a mellbimbón keresztül a kisbaba szájához jut. A szoptatás közben felszabaduló oxitocin segít a babával való erős érzelmi kötelék kialakulásában, hatására az édesanyák nyugodtnak és álmosnak érezhetik magukat. Szintén ez a hormon az, amely előidézi azokat a, néha elég fájdalmas, méhösszehúzódásokat, amelyek segítségével a szülés utáni vérzés mennyisége csökken, a méh pedig hamarabb visszahúzódik normál méretére.

4. Költséghatékony és „egyszerű”

Az anyatej szerencsére a legtöbb esetben „mindig kéznél van”, a babának rögtön adható, nem kell melegíteni, nem kell sterilizálni. Ezek mellett egy egész olcsó megoldás is, hiszen nem kell külön tápszerre költeni, sőt, felesleges hulladékot sem termelünk vele.

Természetesen minden anyukának szíve joga eldönteni azt, hogy mikor és mivel szeretné etetni a kisbabáját. Attól senki nem válik kevésbé jó anyukává, hogy nincs lehetősége anyatejes táplálást biztosítani kisbabájának és tápszer után kell nyúlnia!

Varga Roxána

Képek forrása: Pixabay

Talán ezek is érdekelhetnek …