„Farsang idején a világ a feje tetején áll.” – Hiszen ebben az időszakban minden egy kicsit más: álarcok mögé bújnak az emberek, a csendet felváltja a zene és a mulatság, a hétköznapok pedig a jókedvtől lesznek színesek. A farsang a télbúcsúztatás, a felszabadultság és a közösségi öröm ünnepe, amikor rövid időre feloldódnak a megszokott szabályok és teret kap a játék, a tréfa és a vidámság. Nem véletlen, hogy évszázadokon át ez az időszak jelentette a legnagyobb vigasságokat és bálokat, vagyis mindazt, ami segített könnyedén átlépni a télből a várva várt tavaszba.
A farsangi ünnep hivatalosan vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Régen ez az utolsó nagy lakomákat jelentette a böjt előtt, amit elcsendesedés és visszafogottság jellemez. Ezután következik a húsvét, amikor ismét a bőség lesz főszerepben. A farsang kezdetben pogány ünnep volt, amit később az egyház keresztény tartalommal töltött meg és Európa-szerte elterjedté váltak az ehhez kapcsolódó szokások, mint a jelmezes bálok és felvonulások, valamint a hagyományos ételek.
Mint minden ünnepnek, így a farsangi időszaknak is van jellegzetes étele. A farsangi fánkot rendszerint elkészítették minden háznál, hogy aztán a vendégeket vagy udvarlókat azzal kínálhassák. Sok háztartásban még a mai napig elkészül ilyenkor az illatos, puha és ízletes házi fánk, ami baracklekvárral a legfinomabb.
Hogy honnan ered a fánk és mi a története? Ahány nép, annyi legenda létezik erről. Egy régi történet szerint egy bécsi pékségből származik, ahol is a férje halála után a pékséget átvevő özvegyasszony nem tudott időben elkészülni a kenyerek megsütésével. Az üzletben hosszú sor várta a friss cipókat, ezért az emberek türelmetlenné váltak egy idő után és elégedetlenkedni kezdtek. Erre válaszként pékné egy darab kenyértésztát az egyik hangoskodó vendéghez akart vágni, azonban a tészta rossz irányba repült és a kályhán lévő forró zsírban landolt. Az illata azonnal megtetszett a vevőknek, így a véletlennek köszönhetően megszületett az első fánk.
Egy másik história a franciákkal kapcsolja össze a fánkot. A 18. században a francia királyné, Marie Antoinette megszökött az udvari álarcosbálból és elvegyült az utca népével a karneváli forgatagban. Amikor megéhezett, az egyik utcai árustól vett egy süteményt, ami annyira ízlett neki, hogy aztán a teljes készletet felvásárolta. Később a fánkkészítőt az udvarba hívta, hogy megossza a receptet az udvari cukrászmesterrel. Azt mondják, ettől a pillanattól kezdve a királyi lakomák kedvenc része lett ez a finomság.
Magyarországon a fánk a 19. században terjedt el. Akkoriban a háztűznézések a farsangi időszakra estek, ilyenkor a legények a lányos házakat járták, ahol szalagos fánkkal kínálták őket. A lányok azt, hogy tetszik nekik a fiú, úgy közölték, hogy megfelezték kiszemeltükkel a süteményt. Ma már a fánkot övező hagyományok nagyrészt eltűntek, viszont többféle recept is fennmaradt. A csöröge – és a szalagos fánk teljes mértékben hazai süteménynek számít, de ennek ellenére más nemzeteknél is megtalálhatjuk különböző formában.
Dervalics Panna
Képek forrása: Femina.hu, Streetkitchen.hu
Ha olvasnál még a témában, ne hagyd ki ezt a cikkemet sem:
