Blog

 Az internet világnapja- május 18.

0
1-internet világnapja

Bele se gondolunk, de internet nélkül talán már el se tudnánk képzelni a hétköznapjainkat. A világhálón kommunikálunk rengeteg platformon keresztül, árucikkeket és ételeket rendelünk, ezen dolgozunk, tanulunk és még kismillió lehetőséget kínál.  A Nemzetközi Távközlés Egyesületnek köszönhetően Magyarországon 2002. óta május 18-án ünnepeljük az internet világnapját.

Az internet története dióhéjban

Szomorú tény, de az internet, mint megannyi más találmány is, a háborús idők alatt jött létre. Az 1960-as évek végén az Amerika Védelmi Minisztérium létrehozta az internet ősét, az ARPANET-et. Céljuk elsősorban egy stabil hálózat építése volt, ami nem rendelkezett egy fő központtal, hanem több egymáshoz kapcsolódó csomópontból épült fel. Ennek köszönhetően, ha tönkrement egy számítógép, nem omlott össze az egész rendszer, tehát sokkal ellenállóbb volt a támadásokkal szemben. Az 1990-es években, a katonai részleg leválásával az internetet hétköznapi felhasználásra kezdték el továbbfejleszteni. Az első webet, a World Wide Web-et az európai részecskefizikai kutatóintézetnek, a CERN-nek köszönhetjük. Eleinte csak egyetemeknek, tudósoknak és nagyobb intézményeknek, később a laikus embereknek is elérhetővé vált.

Hogyan működik az internet?

Az internet sok millió számítógép hatalmas hálózata. Gerincét nagy teljesítményű számítógépek, azaz szerverek alkotják. Ezek össze vannak kapcsolva egymással. A felhasználók ezekhez internetszolgáltatón vagy közvetlenül kapcsolódnak. A jól felépített rendszernek köszönhetően bárki el tudja érni a hálózat másik pontjait a szervereket összekötő hálózaton keresztül, a számítógépek közötti távolságtól függetlenül. A gépek kommunikációját egy közös nyelv, azaz a protokoll teszi lehetővé. Ezzel bármely gépről tudunk leveleket, adatokat, képeket, dokumentumokat megosztani egy másik felhasználónak (így működik az e-mail is). Ha hozzáférést kapunk, le tudunk hívni távoli gépekről információt a saját gépünkre. Ezzel mi is el tudunk érni adatokat, képeket. Így működnek a weboldalak.
Az oldalak linkek segítségével vannak összekötve más oldalakkal, amiknek saját webcímük van. Ezek segítségével juthatunk el a szerverre, ahol az adott weboldal létezik (pl.: www.etk.pte.hu= multimédiás felület, cégnév, ország).
Minden számítógép rendelkezik egy címmel, úgynevezett IP címmel. Az üzenetek kis csomagokra bontva vándorolnak egyik gépről a másikra. Ezek tartalmaznak egy fejlécet, ami azt jelzi, hogy melyik számítógép a feladó és melyik a címzett. Ezen kívül egy sorszámot is tartalmaz, ami segítségével a fogadó gép össze tudja rakni sorrendben a csomagokat ezzel létrehozva az üzenetet.

Hasznos, de veszélyes

Akármilyen hatalmat adott nekünk az internet, könnyen veszélyes fegyverré válhat a felhasználók számára. Fontos, hogy figyeljünk, hol és milyen adatokat adunk meg magunkról. A mai fejlettségnek köszönhetően, az adathalászok könnyedén hamisítanak ismert honlapot, például banki oldalakat, amik teljesen megegyeznek az eredetivel. A weboldalakra sokszor e-mailben küldött linkkel csalogatják a felhasználót, és fontos adatokat kérnek el, például PIN kódokat, banki azonosítókat, jelszavakat.
A cyberbullying, azaz internetes zaklatás is elég gyakori az interneten. Elsősorban gyerekeket, de felnőtteket is érinthet. Ilyenkor a zaklató általában negatív kommenteket ír, vagy egy előnytelen képet oszt meg a bántalmazottról. Ezeket persze mind anonim módon teszi. Figyelni kell, hogy milyen információkat vagy képeket osztunk meg magunkról vagy a társunkról, mert sajnos vannak, akik visszaélnek ezekkel.
Az internetfüggőség a hordozható eszközöknek köszönhetően talán a leggyakoribb probléma a társadalomban. Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyit „szörfölünk” a neten. A legtöbb időt általában a közösségi oldalakon töltik a felhasználók, de a függőség kialakulhat videójátékok miatt is. Egy 2023-as felmérés szerint a leggyakrabban használt alkalmazások az alábbiak: 1. Facebook, 2. YouTube, 3. WhatsApp, 4. Instagram, 5. Wechat. Az online függőség a felhasználók látótér beszűkülését, a kontroll elvesztését a való élet felett, antiszociális viselkedést és akár elvonási tüneteket is okozhat.

Az internet az egyik legzseniálisabb dolog, amit emberi kéz létrehozott, és hihetetlen módon változtatta meg az egész életünket. Megnövelte a rálátásunkat a világra, olthatatlan kíváncsiságunkat is ki tudja elégíteni. Könnyen elérhetjük a tőlünk távol élőket és kényelmesebbé teszi az életünket. De oda kell figyelni a mértékletességre, és nem bízhatunk meg feltétlenül mindenben, amit látunk. Ami talán a legfontosabb, hogy mi irányítsuk az internetet és ne fordítva.

„Ugye tudod, mi a valóság? Ami nem múlik el egy áramszünettel.” Sherry Turkle

„Az internet magában egy remek dolog. Csak az a baj, hogy amikor felteszünk egy kérdést a Google-nek, vagyis az algoritmusnak, akkor elárulunk valamit magunkról. Anélkül, hogy tudnánk, kik húznak hasznot az adatainkból.“- Frank Schätzing

Kaitz Réka

[i]


[i] Amennyiben érdekesnek találtad a cikkem, ajánlom a figyelmedbe ezt is:

Talán ezek is érdekelhetnek …