A kiégést, azaz a burnout fogalmát legtöbbször az olyan segítő szakmákban dolgozókkal kapcsolatban szokták emlegetni, mint például az orvosok, nővérek, pedagógusok, vagy bármilyen egyéb szociális szférában tevékenykedők. Persze, nem szabad elsiklani a többi munkaterület felett sem, hiszen bárkivel megeshet, hogy ebben a helyzetben találja magát élete során.
Egy érdekes további kategória lehet a fiatal pályakezdők csoportja. Ők azok, akik rengeteg elképzeléssel, ambícióval és céllal állnak a munka világának kapujában, majd sajnos sok esetben rövid idő elteltével mondhatni „pofon csapja őket a valóság”… Az első munkahely, az oktatásból való kilépés a nagybetűs felnőtt életbe, a tapasztalat hiánya állandó bizonytalanságot és megfelelési kényszert eredményez ilyenkor az emberben, ami egy folyamatos stresszállapotot jelent.
„Mindenkinek van, mindenki beszél róla, mégis csak kevesen vették a fáradtságot, hogy utánanézzenek, valójában mi is a stressz” – fogalmazott Dr. Selye János.
A stressz a különböző ingerek hatására a szervezetben bekövetkező válaszreakciókat jelenti. Napjainkban gyakran dobálózunk a stressz szóval, az állapot szinte már népbetegségnek számít. A stressz valóban minden nap körül vesz minket. Vagy, ahogy Selye mondaná: „Az egyetlen stresszmentes állapot a halál.”
Fontos tudnunk azonban, hogy két fő típust tudunk megkülönböztetni: ezek az úgynevezett pozitív és negatív stressz. A pozitív stressz serkentőleg hat a szervezetre, ezáltal segít a veszélyhelyzetek elhárításában. Például, ha valamiért menekülni kell, a stresszhormonok fokozzák az izmok vérellátását. A negatív stresszt általában valamilyen élethelyzet idézi elő, inkább lelki folyamatokon nyugszik, és testi, érzelmi tüneteket vonz maga után.
Fenyegetést jelentő szituációkban a szervezetben fokozódik a stresszhormonok, azaz az adrenalin és a noradrenalin szintje. Ez a megemelkedett hormonszint segít mozgósítani a szervezetet: megemeli a vérnyomást, fokozza a szívverést, összehúzza a gyomor és a bőr ereit, hogy az ide jutó vér mennyiségét csökkentve több tápanyag juthasson a megnövekedett munkát ellátó szívnek. Egy harmadik hormon, a kortizol cukrot és zsírt szabadít fel testünk raktáraiból, ezzel is plusz energiát szolgáltatva az agy és az izomzat fokozott munkájához.
Azt, hogy a minket érő stresszhatások elsodornak-e a kiégésig, különböző tényezők befolyásolhatják. Ezek lehetnek személyesek, mint például, ha nincsenek jól működő megküzdési stratégiáink, nehezen tudunk alkalmazkodni, önbizalomhiánnyal küzdünk, folyamatosan meg akarunk felelni mások elvárásainak vagy szociálisan kicsit ügyetlenebbek vagyunk. Szerepet játszhatnak munkahelyi tényezők is, mint a nagy terhelés, az alacsony fizetés, a rossz munkakörülmények vagy a munkáltató irreális elvárásai.
Az utóbbi években életünket fenekestül felforgató COVID is nyomott hagyott a kiégéshez vezető úton. Amikor életterünk egyik pillanatról a másikra otthonunkra korlátozódott, nem volt lehetőség a felfrissülést hozó környezetváltozásra, nem értek minket új ingerek. Mindennapjainkat monotonitás jellemezte, valamint azáltal, hogy kanapénk hirtelen irodává alakult, egyre jobban kitolódott a munkaidő, és összemosódott a szabadidővel.
A felgyorsult világ és a fogyasztói társadalom minden pillanatban arra késztet minket, hogy azon gondolkozzunk, hogyan lehetne valami egyre több és jobb… a temérdek lehetőség kereszttüzében könnyű elveszíteni a fókuszt, és néha nagyon is ijesztő és bizonytalan eldönteni merre is induljon az ember…
A túlzott stressz hosszútávon számos káros hatással jár együtt. Ha a szív munkáját tartósan magasabb szinten stabilizálja, az magas vérnyomást okoz. A fokozott verejtékezés befolyásolja a só- vízháztartás egyensúlyát, a tápcsatornától elvont vérmennyiség pedig fekély kialakulásához vezethet, és rontja az emésztést. A test erőforrásainak kimerülése legyengíti az immunrendszert, így az kevésbé lesz ellenálló a fertőzésekkel szemben. Az állandó alkalmazkodási kényszer persze a lelket is megterheli, a depresszió kialakulásának esélye is nő.
Kijelenthetjük, hogy stresszmentes élet nem létezik, éppen ezért elsődleges célunknak kell lennie, hogy csökkentsük a minket érő negatív behatásokat, és megtaláljuk azokat a tevékenységeket és módszereket, amik a leginkább kikapcsolnak és feltöltenek minket a mindennapokban. Minden hivatásban kulcsfontosságú, hogy el tudjuk különíteni egymástól a munkát és a magánéletet. Ez az úgynevezett „átzsilipelés”, ami nem mást jelent, minthogy bezárjuk a munka ajtaját, magunk mögött hagyjuk az ott történteket, és csak ezután nyitjuk ki azt az ajtót, ami az otthonba, a magánéletbe, azaz a biztonsághoz és a békéhez vezet.
Szabó Johanna
[1]A témával kapcsolatban itt tovább olvashatsz:
