Számos tényező befolyásolja személyiségünket életünk során, melyek mind más-más korszakunkban érintenek minket. Kezdetben a genetikai, öröklött tulajdonságok dominálnak, majd később a társadalmi, kulturális hatások játszanak szerepet a személyiségfejlődésben. Az, hogy milyen szituációban hogyan reagálunk, nagy mértékben függ családi hátterünktől, az otthonról hozott tapasztalatainktól. Több pszichológiai kutatás eredménye adott választ arra a kérdésre, hogy számít-e, hányadik gyermekként születünk bele a családba. Adott élethelyzetben való döntések, cselekedetek, életünk során kialakított kapcsolataink mind megmagyarázhatóak visszamenőleg a testvéreinkhez, szüleinkhez fűződő viszonyunk alapján.
Elsősorban a szülő-gyerek kapcsolat meghatározó egy családban, hogy milyen érzelmeket, élményeket kapunk szüleinktől, amelyeket később majd mi is mutatunk. Ahol a szülők kevesebb időt és energiát fordítanak a gyerekekre, ott felerősödik a testvér szerepe, és egyben ez lesz az elsőszámú tényező, amely befolyásolja kezdetben egy ember személyiségét. Az egykék testvér hiányában a külső környezetből áradó hatásokból táplálkoznak. Kutatások szerint ők sokkal nagyobb figyelmet kapnak a felnőttektől, mint azok, akik rendelkeznek legalább egy testvérrel. Korábban válnak éretté, gyakran elkényeztetettek, és emiatt az átlagosnál magasabb az önbizalomszintjük. Jellemző még rájuk a fokozott érzékenység, énközpontúság.
Az elsőszülöttek kezdetben az egykékkel egy kalap alá vehetők, ám kisebb testvérük megszületése után elhanyagoltnak érezhetik magukat és feltűnően jó vagy éppen rossz viselkedéssel próbálják magukra visszaterelni a szülők figyelmét. Az ő jellemvonásaik közé tartozik a jó vezetőkészség, megbízhatóság. Szeretnek mások kedvében járni, a helyes dolgokra koncentrálni, védelmezni.
Amikor a második gyermek bekerül a családba, a szülők figyelmének kétfelé kell osztódnia. Az idősebb testvér viselkedése gyakran megváltozik ilyenkor, hiszen minél jobban meg akar felelni szüleinek, elismerésre vágyik tőlük. Általánosítva azt mondják, hogy a kisebb testvérek szabadszelleműek, alkalmazkodóak, lázadóak, versengőek. Nagyobb testvéreik legyőzésére törekednek, és mindenben felül akarják múlni őket.
Ha egy családba három gyermek születik, előfordul, hogy a középső kerül a legnehezebb helyzetbe. Létezik egy bizonyos „középső gyerek szindróma”, ami az őket érő kevesebb figyelemre, több kihívásra utal. Mivel már nem ők a legfiatalabbak, de nem is a legidősebbek testvéreik közül, ezért bizonyos státuszaik megszűnnek. A kezdeti nehéz helyzetből való kilábalás után viszont őket tartják a testvérek közül a leginkább életrevalónak és később övék is lehet a családösszetartó szerep, akik lebonyolítják az idősek és fiatalok közti kommunikációt. Általánosságban a középső gyerekek társaságkedvelőek, könnyen ismerkednek és kiváló szervező- valamint kommunikációs készséggel rendelkeznek. Felnőttként jó házastársakká érnek hatékony konfliktuskezelési módszereik miatt.
Érdekes helyzeteket tud kialakítani az, ha a szülők elválnak, újraházasodnak vagy örökbefogadnak. Ha két különálló család egyesül, akkor a két-két legidősebb testvér általában versengésre hajlamos a másikkal szemben, kié legyen az „igazi első” státusza. Az örökbefogadott gyermeket a szülők általában különlegesnek tekintik és a szükségesnél sokkal több figyelmet fordítanak rá.
Természetesen egy ember személyiségét nem az fogja egész életében meghatározni, hogy hány testvér között, hányadik gyermekként nőtt fel a családban. Ez csupán fiatal korban meghatározó, és szerepet játszik benne a szülőkkel kialakult érzelmi kapcsolat minősége is. A sok-sok általánosítás és sztereotípia mellett persze rengeteg kivétel van, ám minden tett és gondolat mögött ott lapul valahol a pszichológiai háttér is.
Dervalics Panna
Ha érdekelnek még hasonló cikkek, katt a linkre: https://infozio.1367.hu/2022/04/29/a-ferfi-testkepzavar-izomdiszmorfia/
[1] https://onlinepszichologus.net/blog/a-szuletesi-sorrend-hatasa-a-testverkapcsolatokra/
