A barátaim és ismerőseim körében egyre gyakoribb jelenség, hogy a jövőbeli életüket megalapozva több lábon élik a mindennapjaikat. Ez történhet szigorú napirenddel, sok munkával vagy éppenséggel közéleti tevékenységek sorozatával, aminek eredménye, hogy igyekeznek minden percüket hasznos tevékenységekkel tölteni. A jelen cikkben egy leendő gólyával készítettem interjút, aki egészségügyi hivatását teljesíti a mindennapok sűrűjében. Az interjúra Tóth Vivient kértem fel, aki számtalan teendője mellett elfogadta felkérésemet, amit ezúton is köszönök neki.
Régi ismeretségünk alapján tudom, hogy a „teher alatt nő a pálma” című mondás szerint éled a napjaidat. Mesélnél arról, hogy hivatásszerűen mivel töltöd a napjaid?
A hivatásomat, az ápolói szakmát az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnáziumban töltött 6 évemben találtam meg, ahol az első évfolyamként az egészségügyi technikumot is elvégeztem. A tanulmányaim alatt ápolóként számtalan kórházi osztályon töltöttem el gyakorlatot, amiknek hála számtalan betegséggel/kórfolyamattal és azoknak kezelésével is megismerkedhettem. Miután végeztem dolgozni kezdtem a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet Neurológiai osztályán. Ezzel párhuzamosan megkezdtem 1 éves tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola rehabilitációs terapeuta-gyógymasszőr képzésén. Azért választottam ezt a képzést, mert kimondottan fontosnak tartom a rehabilitációs folyamatokat és az aktív ápolást a betegellátás során. Minden alkalommal arra gondolok, hogy a szerzett elméleti és gyakorlati ismereteim segítenek az életben és hozzájárulnak a minőségi munkavégzésemhez.
Nagyon ellátásorientált nézettel rendelkezel elmondanád az olvasóknak miért választottad az egészségügyet? Milyen motivációid vannak a mindennapokban és kiknek ajánlod ezt a szakmát?
Az érdeklődésem az emberi test és folyamatai, a betegellátás és a sérülések kezelése felé mindig is megvolt, de igazán a szükségben történő segítségnyújtás volt a döntő az életemben. A szakma tökéletesen imitálja, hogy az apró tetteknek és segítségnek milyen kiemelt szerepe van egy elesett vagy éppenséggel kiszolgáltatott/megsérült ember esetén. Nincs is jobb érzés számomra, mint látni, hogy egy nagyon súlyos állapotban lévő beteg gyógyul, s ezáltal képes ránk mosolyogni vagy fokozatosan önálló tevékenységeket végezni egy hosszabb ágyhoz kötöttség után. A munkavégzésem során ezek a sikerélmények, mosolyok és pozitív visszajelzések teljesen felvillanyoznak és motiválnak hetekre.
Összességében minden olyan embernek ajánlanám, aki nyitott, érdeklődő és legfőbbképpen szeret másokért tenni és önfeledten segíteni újra és újra. Fontos, hogy képes legyen megragadni minden napban a pozitív visszajelzéseket, hiszen ezekkel lehet megóvni a kiégéstől és rutinszerű élettelen munkavégzéstől magunkat.
Tudnál mesélni tapasztalataid alapján, hogy milyen markáns különbségeket tapasztaltál a diákmunka, illetve a főállású munka esetén?
Természetesen nagyon szívesen mesélek. Először 16 éves koromban kerültem kapcsolatba a diákmunkával, ami megtanított arra, hogy milyen csapatban dolgozni és közös erővel fejlődni. Kipróbáltam magam az árufeltöltéstől a vendéglátásig, de visszanézve az egészségügy kínálja számomra az igazi örömöt és a kihívások tárházát.
Diákként sokkal kisebb felelősségem volt, szóval jóval lazább és kötetlenebb volt a munkavégzés. Tökéletesen alkalmasnak bizonyult az élettel kapcsolatos ismeretszerzésre, hiszen számtalan feladattal és emberrel ismerkedhettem meg. Ezzel szemben a főállású munkavégzés megköveti tőlem, hogy ne csak egy területre fókuszáljak, hanem egy egész osztálynyi feladatot legyek képes hiba nélkül és precízen elvégezni. Ezen kívül nagyobb elvárásnak történő megfelelés által az ember folyamatosan ügyel a hibamentességre, hiszen itt már egy életbe kerülhet, míg diákmunka esetén helyrehozható hibákat lehet véteni.
Ha jól tudom szeptembertől a PTE-n kezded meg a tanulmányaidat egy újabb egészségügyi területen. Elmondanád, hogy miért éppen ezt a szakot választottad és milyen érzések kavarognak benned a témával kapcsolatosan?
Igen szeptembertől Pécsen kezdem meg tanulmányaim a mentőtisztin. A választásomban segített, hogy számtalan aktív osztályt és rehabilitációs tevékenységet végző területet láttam, illetve a Záhonynál a határ mellett eltöltött önkéntesség tovább és tovább erősített a döntésemben. Az ellátási folyamatokat elemezve rájöttem, hogy a váratlan helyezetek és a pörgős aktív akut munkavégzés az igazi hivatás számomra. A választásom, így esett a mentőtiszti szakra és a PTE-re, amely által remélem bővülhet a tudásom, hogy jobbá válhassak az hivatásomban.
Az egyetemkezdéssel kapcsolatosan nagyon vegyes érzelmeim vannak, hiszen izgatott vagyok az új kezdet, az új város és az egyetem világa miatt. De egyben félek is egy kicsit, hiszen teljesen új szituációban leszek és teljesen kiszakadok a megszokottból. Számtalan kérdés merül fel bennem, például: „Megtalálom-e a helyemet a hivatásban és az egyetem közösségében?” vagy, hogy „Hogyan fogom megélni a függetlenséget és a szabadságot?”, de mindezek ellenére nem hagyom, hogy a kételyeim befolyásoljanak.
Egyetemi tanulmányaid alatt is szeretnéd hasonlóan szerteágazó tevékenységekkel tölteni az idődet?
Természetesen szeretnék az egyetem mellett is dolgozni, mivel rájöttem, hogy számomra kedvezőbb, ha gyakorlatban is láthatom, amik elengedhetetlenek a tanulmányaimhoz. Szeretném megismerni a Pécsi kórházi rendszert és folyamatait, hogy ezzel is a tudásom bővíthessem. De a munka mellett az elsődleges célom, hogy szeretnék aktív tagja lenni a hallgatói életnek, a közösségeknek és sok barátságot kötni a számomra új városban.
Köszönöm szépen ezt a tartalmas interjút és sok sikert kívánok neked a továbbiakban a PTE-n. Remélem az álmaid megvalósulnak![i]
[i] Orbán Nikolett
