Sokszor velünk van a kettős érzések hada. Nagyon szeretem az izgatottsággal teli várakozást, azonban az elmúlt néhány évben, ahogy rájöttem, mivel is jár ez, kicsit megharagudtam rá. Már ha az egyáltalán lehetséges, hogy egy ember megharagudjon egy érzésre. Egy biztos hadilábon állok a várakozás élményével.
Mindenki, akinek van miért várnia a holnapot rettentően szerencsés! Van egy varázslatos ereje minden egyes reggelnek. Ott az érzés, hogy mit hoz a ma. Kicsi, egyszerű dolgok is állhatnak az izgatottság hátterében. A délutáni edzés, az estére tervezett közös főzés a barátokkal, netalántán egy randevú, vagy ne adj isten a reggelid gondolata hoz lázba egyből ébredés után. Azért hálás vagyok, mikor közeli dolgokat várok, hiszen motivációt, jókedvet biztosít már reggel, és egész napon át tartó lendületet ad.
Az időben messzi dolgok eljövetele miatt feltüzelve lenni, már nehezebb dió… Legyen szó egy ünnepről, melegebb évszakról vagy egy utazásról. Ez már nem feltétlen motivációval lát el és energiával tölt fel, sokkal inkább egyfajta sóvárgó érzést generál. „Csak lennénk már ott…” és szinte az agyunk hozzá is teszi, hogy: „…nem itt”. Ilyenkor másra vágyunk, mint amink aktuálisan van. Ez pedig nem más miatt veszélyes, mint hogy elkezdjük azt kívánni, hogy teljenek el a napok, a hetek, sok ilyet összeadva, pedig magához az élet elmúlásához érkezünk.
Remek példa erre kisiskolás korban a nyáriszünet. Biztosan Ti is voltatok úgy, hogy augusztus közepén mentetek nyaralni a családdal. Heves érzelmekkel teli kisgyermekként ilyenkor epekedve vártuk az indulás dátumát. Június elején, amikor a szüleim lefoglalták a nyaralást számolásba is kezdtem. Már csak ennyit, már csak annyit kell aludni és indulunk. Persze sok jó dolog történt minden nyáron, tényleg sosem unatkoztam, na de az áhítatott nyaralás, csak az jöjjön már el!
Elérkezett. 3 nappal előtte a kicsi Kata már az összes ruháját is próbálta a nagylányos bőröndjébe betuszkolni. Óriási dilemmák közepette, hatalmas tanakodás után sikerült néhány ruhadarabról „lemondani” (a ruháim fele jellemzően így is tisztán ért haza, mielőtt elkezdenél sajnálni). Természetesen késve indulunk, és nyilván a reggeli összezörrenés sem maradhatott el, de végre eltelt az a fránya 2 hónap és itt a nagy pillanat. Útra kelünk.
1 hetes nyaralás, szuper 7 nap volt! Majd hazaérünk, augusztus 20. És pofán csap a valóság… másfél hét múlva iskola.
Kicsi Kata a pakolási stratégiáján előbb tudott változtatni, mint a várakozáshoz való hozzáállásán. 17 évesen gond nélkül repültem egy hátizsákkal, azonban gimnáziumban hányszor mondtam, hogy „majd, ha egyetemen leszek milyen jó lesz”. És nagyon jó is! De utólag visszagondolva, bár jobban értékeltem volna azt is, ami akkor volt…
Szeretem, hogy reggel az első gondolatom jellemzően az, hogy milyen remek, hogy egy újabb nap van előttem. És azért is nagyon hálás vagyok, hogy gyermeki izgalommal tudok a mai napig várni eseményeket, de a kicsi Kata ebben is fejlődni kezdett. Igyekszem értékelni a jelent, és örülni egy kevésbé tartalmas, régen „átlagosnak” gondolt napnak. Büszke vagyok arra, hogy úgy élem az egyetemi éveimet, hogy minden egyes nap az a 24 óra van. Természetesen tervezek előre napokkal, hetekkel, sőt, évekkel is, de a fókusz mindig az itt és moston van! Bár jobban belegondolva, jelenleg is épp azt várom, hogy 8 óra legyen és végre mellettem legyél…
Szerb Kata
Slow life mozgalomról: [1]
[1] https://infozio.wordpress.com/2022/05/24/lassan-a-testtel-a-slow-life-mozgalomrol-roviden/
