Az Újév a célkitűzések legfőbb időszaka. Számtalan sarkalatos példát tapasztalhatunk. Januárban emberek sokasága vált bérletet a konditermekbe, akik februárban már fel sem bukkannak. A másik oldalon, pedig azok említhetők, akik nem feledték céljukat az év során, de december 31-re mégsem teljesült be a 365 napon keresztül kergetett, áhítatott cél.
Az új év új kezdetet jelent. Tiszta lappal indíthatunk, de sokszor elfelejtjük, hogy nem tudunk mindent magunk mögött hagyni. A vérünkbe ivódott szülői mintázatok mindig a részünk maradnak, és a 10.000 évvel ezelőtt kialakulni kezdő hierarchikus rendszerekből sem tudunk kiszakadni.
Az igazi céljaink kiválasztása a ránk nehezedő társadalmi nyomásnak való megfeleléskényszertől válik igazán nagy feladattá. A különböző célokkal általában a siker felé vezető utat igyekszünk kijelölni magunk előtt. Egyből felmerül a kérdés: mi a siker? Együtt jár a boldogsággal? Az élet fő célja a boldogság? A siker a miénk, vagy csupán a tett a miénk a siker pedig a társadalom reakciója a tettünkre?
A kisgyermek a szülőt szeretné lenyűgözni. Elkezdődik a „legek” kergetése. „Te vagy legügyesebb kisfiú” „Te vagy a legszebb kislány” Kialakul a versengés. Az életen át tartó rivalizálás. Legyőzni a másikat, materiális vágyakat kergetni, “leggé” válni.
A pozitív visszacsatolás oly fontossá vált, hogy sokszor tapasztalom, az emberek azért ragaszkodnak a „kapcsolatban” státuszhoz, mert ezzel a mindennapjaikba kerül egy megerősítés a viselkedésüket, kinézetüket illetően. „Elég szép vagyok” „Elég kedves vagyok” És arról sem feledkezhetünk meg, hogy egy párkapcsolattal terhet vehetünk le magunkról. Nem vagyok jó passzban, de mosom kezeimet, hiszen Ő nem tett boldoggá. Egy párkapcsolat gyönyörűen teret tud biztosítani arra, hogy megosszuk a boldogságunkat, de azt várni, hogy a másik fél tegyen boldoggá badarság. Természetesen segíteni egymást a nehezebb pillanatokban fontos.
Az emberek nagyrésze ambivalens. Nem elég, hogy vágyunk a sikerre, a pozitív visszajelzésekre, de még a Világot is meg szeretnénk váltani. Mindeközben, azonban félünk a társadalom sikerünkre nyújtott reakciójától.
A megfelelő célokat nehéz meghatározni, és még nehezebb elérni. Megvalósításuk gyakran a kudarctól való félelem miatt bukik el.
A kudarcok és a hibák építő jellegéről gyakran elfeledkezünk. Nagyon edukatív tud lenni, mikor valami nem jön össze, azonban mindig le kell tudni választani magunkról a kudarcokat, hiszen nem vagyunk velük egyenlők. Attól, ha elkövetünk egy „hibát”, ami szintén relatív és a saját értékrendünktől függ, mit élünk meg hibának, még nem vallunk kudarcot, és nem feltétlen leszünk sikertelenek, és boldogtalannak sem kell mindenképp lenni. Tekinthetünk rá csupán tapasztalásként, amiből erősödhetünk.
Nem kell a legkitartóbbnak lenni, de fontos, hogy ne adjuk fel a célokat. Ami nem sikerült 2021-ben, sikerülhet 2022-ben. A kulcs talán a kitartás és a remény. Ésszerű határokat szabni a kockázatvállalásnak nem egyszerű, de tudod, valahogy mindig lesz, a valami pedig mindenképp több mint a semmi.
A leírtak után nem sikerekben, sokkal inkább megfelelő célkitűzésekben és kitartásban gazdag új esztendőt kívánok az InfoZió-Magazin szerkesztősége nevében.
Szerb Katalin
[1]Olvasnál még a célokról?
[1] https://infozio.wordpress.com/2021/12/31/uj-ev-uj-en/
