Blog

Szeptemberre pörögve

0
1 szeptemberre

Hamarosan el kell búcsúznunk a nyártól, kezdődnek az új megpróbáltatások, a tárgyfelvétel és a hasonló bonyodalmak. A jó hír azonban az, hogy aggodalomra semmi ok, hiszen rengeteg program és bulilehetőség tárul elénk már rögtön a szemeszter első heteiben.

Szeptember 7-én irány Tüskésrét, ahol egy egész napos, közös élmény várja az egyetemistákat! A 20 fős csapatok számára még bőven akadnak szabad helyek, így, ha eddig csak gondolkodtatok rajta, most jött el az idő, hogy összeálljon a brigád.

Mindössze ki kell találni egy frappáns csapatnevet, és részt venni különféle izgalmas vetélkedőkön. Emellett focizni, röplabdázni, illetve pingpongozni is lehet. A labdajátékok és a csapatverseny egymástól függetlenül zajlik, ezért megeshet, hogy összecsúszik néhány vetélkedő feladattal. A dietetikusok számára a legkedvezőbbnek talán a főzőverseny mondható, ahol az étel minőségét, ízét és tálalását zsűrik fogják értékelni. Az itt elért pontok pedig összeadódnak a vetélkedőkön szerzett pontokkal, így alakul majd ki a végeredmény.

Ha pedig két feladat között egy kis lazításra vágytok, arra is lesz lehetőség. Élvezhetitek a wakeboardpálya adta kalandokat vagy egyszerűen csak hátradőlhettek, napozhattok és kiélvezhetitek a nyár utolsó napsugarait. A lényeg, hogy mindenki megtalálja azt, amihez aznap éppen kedve van. Garantált a közös ETK tánc, mely nélkül nem valósulhat meg esemény. Este se menj haza, hiszen kezdetét veszi az afterparty, ahol hajnalig rophatjuk közösen.

Ha már a bulinál vagyunk, akkor érdemes szót ejteni a Welcome Festről is, amely szeptember 11-13. között kerül megrendezésre az 1367 Klubban, valamint a Szalay Kollégiumnál. Rengeteg nagy előadót hallgathatunk majd, és a kedvezményes jegyek igencsak fogytán vannak, úgyhogy érdemes minél előbb lecsapni rájuk. Ott lesz Dzsúdló, DESH, a Carson Coma, LL Junior, és persze kedvenc DJ-ink sem maradnak otthon. És te ott leszel?

Mindkét programra szeretettel vár a PTE család! A cél az együtt töltött idő és a szürke hétköznapok feldobása. Ha másért nem is, legalább ezért érdemes várni a szeptembert!

Mindkét esemény részletes programja elérhető a PTE Facebook-oldalán. Emellett az Instagram-sztorikat is érdemes figyelni.

Draxler Alexia

Képek forrása: Facebook

Források: PTE Facebook-oldala

Hasonló tartalmakért olvasd el ezt is!

Talán ezek is érdekelhetnek …

InfoZió
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.