Az 1950-es évek Amerikájában a gyermekvállalás, a jövőbe vetett hit egyik szimbóluma volt. A háború utáni gazdasági fellendülés új otthonokat, új autókat és új lehetőségeket teremtett. A bölcsők fehér rácsai között síró babák jelentették a reményt, hogy minden generáció kicsit könnyebb életet él majd, mint az előző. Ám voltak családok, ahol a kiságy fölé boruló örömöt hamar a félelem váltotta fel: a kiságyban rugdalózó csecsemő nem rózsaszín volt, hanem kék. A „blue baby” kifejezés ekkoriban suttogva terjedt a szülők között, mert sokak számára egyet jelentett a kimondhatatlan gondolattal: „a gyermek valószínűleg nem éri meg a felnőttkort.”
A magzati keringés
A magzati életben a szív és a keringési rendszer másképp működik, mint születés után. A magzat oxigénellátása az anyától származik, a tüdő nem vesz részt az oxigéncserében. A szívben három speciális nyílás található, amelyek lehetővé teszik a vér áramlását a még működésképtelen tüdő megkerülésével. Ezek közé tartozik a foramen ovale, amely a jobb pitvarból a bal pitvarba engedi áramolni a vért, és a ductus arteriosus, amely összeköti a tüdőartériát az aortával.
Ahhoz, hogy az újszülött életben maradhasson, ezeknek a nyílásoknak születés után be kell záródniuk, hogy a tüdő átvehesse az oxigénellátás szerepét. Ha ez nem történik meg, a vér oxigéntartalma drasztikusan csökken, súlyos, életveszélyes állapotot okozva.
Kék csecsemők
A “blue baby” szindróma, más néven cianózis, a 20. század közepén komoly orvosi rejtélynek számított. A kifejezés azokra a csecsemőkre utalt, akiknek az oxigénhiányos vérkeringés miatt bőrük és nyálkahártyáik kékes árnyalatot öltöttek.
Amikor az orvosok meglátták a kék ajkú, erőtlen csecsemőket, gyakran tehetetlennek érezték magukat. Nem állt rendelkezésre gyógyszer vagy műszer, ami visszahozhatta volna a bőr meleg, egészséges színét.
A reménytelenség közepette Dr. Helen Taussig, gyermekkardiológus, felismerte, hogy a szív rendellenességeinek alaposabb kivizsgálása és megértése új sebészi lehetőségeket kínálhat. Ezen gondolat nyomán kezdett együtt dolgozni Alfred Blalockkal és Vivien Thomasszal a Blalock–Thomas–Taussig shunt kidolgozásán.
Eileen Saxon
Az első Blalock–Thomas–Taussig shunt műtétre 1944. november 29-én került sor a Johns Hopkins Kórházban, egy 15 hónapos kislányon, Eileen Saxonon, aki tetralógiás Fallot-szindrómában szenvedett. A műtét idején, Eileen vér oxigéntartalma átmenetileg emelkedett, és bőre rózsaszínné vált, ám néhány hónappal később elhunyt.
Bár a beavatkozás nem mentette meg Eileen életét, mégis mérföldkőnek számított a gyermekkardiológia történetében. Bebizonyította, hogy a veleszületett szívhibák sebészi kezelése lehetséges, és megalapozta a modern szívsebészet fejlődését.
Ma, több mint hetven évvel később, a “blue baby” műtét és a korai diagnózis szinte rutineljárássá vált. Azok a csecsemők, akik hajdan kék bőrrel küzdöttek az életért, ma egészséges felnőttekké váltak.
Szücs Réka
Képek forrása: https://unsplash.com/
Olvass tovább!
