A luxus szó jelentése szinte minden évtizedben új köntöst ölt: míg ma egy Michelin-csillagos vacsora, egy privát repülőút vagy egy 200 ezer forintos arckezelés jelenti a fényűzést, volt idő, amikor a legfelsőbb körök díszes társasági estélyeit egy több ezer éves holttest kibontása koronázta meg.
Kevés korszak mutatja meg olyan nyers valójában a hatalom és tudatlanság találkozását, mint a viktoriánus múmiabontások világa — ahol a halál nem a csend, hanem a szenzáció eszköze lett.
Orvosság a síron túlról
A 12. századtól kezdve egyre népszerűbbé vált a „mumia” nevű anyag, amelyet Egyiptomból szállítottak Európába – eredetileg gyógyszerként. A félreértés gyökere az arab mūmiyā szó, amely természetes bitument jelentett (egyfajta ragacsos, földből nyert anyag), de a nyugati fordítók ezt összekeverték a mumifikált testekben használt gyantás anyagokkal – és végül magukkal a múmiákkal is. Így lett a holttestekből származó poros masszából keresett orvosság: használták fejfájásra, belső vérzésre, sőt, pestis ellen is. I. Ferenc francia király állítólag mindig hordott magánál egy kis adag mumia-port.
A kereslet azonban gyorsan meghaladta az Egyiptomból származó valódi múmiák mennyiségét, így megjelentek a hamisítványok is: frissen meghalt bűnözők és rabszolgák testét konzerválták, majd „antik” mumifikálásként adták el európai gyógyszerészeknek. Mindez olyan természetessé vált, hogy a 17. század végéig a mumia több ország hivatalos gyógyszerlistáján is szerepelt – sőt, német gyógyszerészek egészen a 20. század elejéig forgalmazták.
A szarkofág nyugalmából a londoni szalonokig
De a múmiák meggyalázása nem állt meg a porrá őrlésnél. A 19. század viktoriánus Angliájában új divat ütötte fel a fejét: a „mummy unwrapping party”, vagyis a múmiakicsomagoló estély. A gazdag arisztokraták és tudós urak mulatságként tekintettek arra, hogy egy szalonban vagy orvosi előadóteremben régi egyiptomi testeket bontogassanak. A legnevesebb ilyen eseményszervező Thomas Joseph Pettigrew volt, aki műtőasztalra helyezett múmiákat, majd lépésről lépésre lebontotta róluk a vászontekercseket – miközben a közönség pezsgőzött és morbid áhítattal figyelte a bomló emberi test feltárulkozását.
Az elragadtatás nem csak látványban teljesedett ki. A festők például egy különleges pigmentet, a „mummy brown”-t használták, amelyet valódi múmiákból állítottak elő. És ha ez nem lenne elég: 1890-ben Liverpool kikötőjébe 19 tonna macskamúmiát szállítottak Egyiptomból, amelyet műtrágyának hasznosítottak – vagy egyszerűen vonatfűtésre égettek el.
Ma mindez elképzelhetetlen, és joggal tekintünk vissza megbotránkozva erre az időszakra. Mégis fontos megértenünk: a múmiákhoz fűződő viszony az emberiség saját halállal kapcsolatos zavarát tükrözi. Ami számunkra már kegyeletsértés, az egykor gyógyítás, tudomány vagy akár „magaskultúra” volt.
Szücs Réka
Képek forrása: Unsplash
Olvass tovább!
