Az orvosi és a gyógytornász szakma után, most az életmentésé lesz a főszerep. Az akut ellátás pörgése rengeteg energiát, tömérdek kitartást és a szabadidő feláldozását igényli, mely alól a családi elfoglaltságok, a meghittségben telt ünnepek sem lehetnek kivételek. A sürgősségi ellátás élvonalbeli személyzete, kifogásolhatatlan szakmai tudással, fáradhatatlanul vigyázza egészségünket a nap 24 órájában, mely csapatnak tagjai a mentőtisztek is.
A következő interjúban egy kiváló, harmadéves mentőtiszt párost, Farkas Csanádot és Farkas Csongort kértem meg, hogy beszéljenek a mentőtiszt szakirányról. Nagy örömömre elvállalták az interjút, így ízelítőt kaphattam abból a töretlen motivációból, mely a mai napig is hajtja őket, illetve egy-egy meghatározó esetről is szó esett.
- Legelőször egy általános kérdéssel fordulnék hozzátok, amit biztos már nagyon sokan kérdeztek tőletek. Mi hajt titeket? Mi az, ami motivált titeket arra, hogy a sürgősségi ellátás élvonalába tartozhassatok?
Csanád, Csongor: Mind a ketten vérzékenyek vagyunk, és emiatt sokszor megfordultunk kórházakban. Minden orvos, akivel találkoztunk nagyon sokat segített, ezért mi is szeretnénk visszaadni azzal, hogy segítünk másokon. Már gimnáziumban is érdekelt minket az egészségügyi irány, és olyan munkakört szerettünk volna, ami változatos és izgalmas.
- Nagyon jó ezt hallani! Úgy hiszem nagyon nagy szükség van az olyan szakemberekre, akikben ilyen tisztán és életerősen ég a segítő szándék! Már csak az is bizonyítja ezt, hogy milyen messzire eljutottatok már a középiskolától, ahol ez a pálya jobban körvonalazódni látszott. Ti hogy éltétek meg ezt az időszakot? Esetleg volt más pálya is, ami iránt érdeklődtetek?
Csanád, Csongor: A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumba jártunk. Szerettünk oda járni és az osztálytársainkkal is mindig jól kijöttünk. Nem az elejétől fogva érdekelt minket az egészségügy, kezdetben más szakterület is érdekelt minket például: vadőr vagy biológus. Maga a mentőtiszti irány 10. osztály környékén kezdett minket érdekelni.
- Ez az időszak mindenkinek nagy vízválasztó szokott lenni. Úgy hiszem ezek a tinédzser évek nagyon sok pozitív alapot adhattak nektek ahhoz, hogy belevágjatok a felsőoktatás sűrűjébe. Hogy éltétek meg az egyetemi rendszert a középiskola után?
Csanád, Csongor: Maga az egyetemi élet az elején szokatlan volt, de megtaláltuk benne a helyünket. Sok olyan meghatározó személyiséggel találkoztunk, akik megszilárdítottak minket abban az elhatározásunkban, hogy ebben a szakmában megtaláltuk azt, amit kerestünk. Sok olyan új és izgalmas lehetőséget nyújtott nekünk az egyetem, amit ki tudtunk használni, mind a karrier, mind a magánélet szempontjából. A tanulás tényleg nem könnyű, de mivel azt tanulhatjuk, amit szeretünk és ami érdekel, így megéri a fáradtságot!
- Így harmadévesként már a gyakorlataitok, illetve az elméleti óráitok során biztos számos alkalommal betekintést nyerhettetek a szakma valódi működésébe. Megtapasztalhattátok milyen terepen lenni, milyen csapatban egy közös célért dolgozni. Illetve említettétek is, hogy számos meghatározó emberrel találkozhattatok, akik nagy hatást gyakoroltak rátok. Ezek fényében nagyon kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok arról, hogy pontosan mire van szüksége valakinek ahhoz, hogy végül mentőtiszt lehessen? Milyen tulajdonságok igazán fontosak ebben a szakmában?
Csanád, Csongor: Szerintünk ebben a szakmában nagyon fontos a lelkesedés és a kitartás. Továbbá a jó kommunikációs képesség és stresszhelyzetek megfelelő kezelése.
- Ami még nagyon érdekelni szokta a hallgatókat, illetve a diákokat, az a szakmai gyakorlat. A két héttel ezelőtt lezajlott Educatio kiállítás során többször érkezett kérdés ezzel kapcsolatban. Esetleg tudtok mesélni egy kicsit arról, hogy néz ki pontosan egy ilyen szakmai gyakorlat?
Csanád, Csongor: Az egyetem biztosít szakmai gyakorlatot, ahol egy adott mentőegység tagjaként teljesítünk szolgálatot. Továbbá lehet menni önkéntes gyakorlatra is, de ehhez szükség van engedélyre. Ezeken a gyakorlatokon az egységek váltására már ott kell lenni reggel, és kötelezően 12 órát kell ott lenni. Maximum este 10-ig maradhatunk az állomáson hallgatóként. A szakmai gyakorlatokat nagyon élvezzük, a mentőállomáson mindig szívesen fogadnak minket, és jó hangulatban telnek a szolgálatok.
- Ha már így a gyakorlatoknál tartunk, maradjunk még egy kicsit terepen! A sok-sok riasztás alkalmával volt esetleg olyan vonulás számotokra, ami nagyon nagy hatással volt rátok?
Csanád: Volt egy eset, amikor BLS egységen teljesítettem szolgálatot, és riasztottak minket egy pánikrohamhoz. Kiérkezve meglepetten tapasztaltam, hogy egy korombéli srác várt minket. Amikor beszállt a mentőbe, valóban pánikolt, mint kiderült magánéleti problémák miatt. Miután nyugodtan elbeszélgettem vele, láthatóan elmúlt a pánikrohama – ezt alátámasztották a paraméterei is. Ezt követően kiszállt a mentőautóból, és megköszönte a segítséget. Az állomásra visszaérve az egység vezetője megdicsért, amiért szépen kezeltem a helyzetet. Ezután az élmény után tényleg úgy gondolom, hogy megtaláltam a helyem ebben a szakmában.
Csongor: Egyik riasztás alkalmával éppen ALS egységen szolgáltam. Egy fiatal sráchoz hívtak minket, aki elektromos rollerrel esett el, és a bejelentés alapján a gerincét is beütötte. A helyszínen segítettem a fiú ellátásában, mialatt a mentőtiszt megállapította, hogy szerencsére nem valószínű a sérülés esélye. A biztonság kedvért megfelelő módon rögzítettük és kórházba szállítottuk a fiút. Szegényen láttam, hogy érthető módon nagyon meg volt ijedve. Elkezdtem vele beszélgetni, hogy megnyugtassam. A kórházban már jó hangulatban beszélgetünk és viccelődtünk. Az esetet követően jöttem rá, hogy hasonló helyzetben, mások számára mekkora változást tud jelenteni egy kis mértékű segítség is.
- Nagyon szépen köszönöm nektek srácok ezt a tartalmas beszélgetést! Őszintén remélem, hogy a kitartásotok és elszántságotok nagy sikerekhez repít majd titeket az életben, és ezáltal még több ember érezheti magát biztonságban! Zárszóképpen mit üzennétek azoknak, akik az egészségügy, vagy akár a mentős lét mellett teszik le a voksukat?
Csanád, Csongor: Mi is köszönjük a lehetőséget! Sok kitartásra és elhivatottságra lesz szükségük, de a végén meg fogják tapasztalni, hogy mekkora változást tudnak hozni a kitartó és kemény munkájuk árán.
Plessek Marcell
Érdekelne egy elsőéves orvostanhallgató története? Milyen út vezetett egy gyermekkori álomtól az orvosi egyetemig? Jónás Rékával készített interjúmban választ kaphatsz a kérdéseidre:
