Vannak emberek, akik úgy vallanak az életről, hogy olyan, akár egy verseny. Teli van izgalmakkal, apróbb örömökkel, viszont akad jó néhány pillanat, amikor nem várt akadályokkal kell szembesülni. A verseny lényege viszont nem abban rejlik, hogy miként érünk célba, hanem abban az útban, amit idő közben megtettünk!
Ez a fajta életfilozófia jelentős támasz lehet, de nem csak a mindennapi apró csaták során, hanem a Spartan Race világában is: Egy olyan világban, ahol a hideg víz, a súlyok, a magasság és a sár már jóval túlmutatnak az izgalmakon, és komoly fizikai terhet rónak a versenyzőkre. Ott már nem elég, ha a test elindul, mert a lélek és az elme az a két pillér, amelyek valójában tovább visznek!
A sport valódi arcának bemutatásához azonban segítséget hívtam, hiszen a cikk csak akkor lehet igazán hiteles, ha egy olyan ember hangja szólal meg a sorokon keresztül, aki ennek a sportnak az életérzését a saját bőrén tapasztalja!
Füzes Délia, leendő másodéves gyógytornász hallgató, egy olyan fiatal lány, akinek kitartásáról nem csupán kiváló tanulmányi eredményei szolgálnak bizonyítékul. A munka világában is helytáll, s ezek mellett rendszeresen szán időt a sportra: legyen szó konditeremről, lovaglásról és persze a Spartan versenyekre való felkészülésekről!
A sport és a mozgás – szavait idézve – már egészen kicsi kora óta jelentős szerepet tölt be az életében, így nem is csoda, hogy elképzelhetetlennek tartja a mindennapjait nélküle. A kezdeteket az úszás jelentette számára, már nagyon korán megtanult úszni. Később kipróbálta magát a szinkronúszás világában, ahol saját bevallása szerint rengeteget tanult a csapatmunkáról, a kitartásról, és arról, hogy a belefektetett munka hogyan alakul át a sportban elért eredménnyé. Erre az időszakra élete meghatározó időszakaként emlékszik vissza. A szinkronúszással egyidejűleg olyan sportokat is kipróbált, mint a tánc, a kosárlabda és a lovaglás. Az utóbbit a mai napig űzi. A szinkronúszás viszont egy ponton véget ért, amikor az egyesület, ahová Délia járt, már nem működött tovább. Ekkor jött viszont a képbe a konditerem, ahová először kissé vonakodva tette be a lábát, viszont ez a fajta idegen érzés hamar átformálódott egy újabb, mindennapos szenvedéllyé. Ebben a konditeremben ismerte meg a Spartan Training Group pécsi vezetőjét, aki felfigyelt az elhivatottságára, így szóbahozta a Spartan Race lehetőségét. Az első pillanatban az fogalmazódott meg Déliában, hogy ez egy éles váltás a szinkronúszáshoz képest, emiatt az első ilyen lehetőséggel még nem élt. Azonban a történetet a következőképp folytatta: „Jött egy olyan pont az életemben, ahol változásra vágytam, valami olyan dologra, ami teli van számomra nem ismert kihívásokkal, így csatlakoztam végül”
A további beszámolója alapján a legkevésbé sem bánta meg a döntését, sőt épp ellenkezőleg, azt mondta rengeteget adott neki a Spartan: befogadó közösséget, felejthetetlen élményeket, csodálatos helyeket, és nem utolsó sorban végtelen erőt és kitartást! Hiszen, ahogyan ő fogalmazott: „Nem csak a pályán tanultam meg leküzdeni a nehézségeket és tovább haladni az úton, hanem az életben is. Van az úgy, hogy elesünk, de igenis muszáj felállni és tovább folytatni”
Elmondása szerint egyetlen alkalommal sem bánta meg, hogy benevezett, sőt a futam végén rögtön arra gondolt, mikor és hol lesz a következő.
Idáig leginkább belföldi helyszíneken versenyzett, Szombathelyen, Somogybabodon, Pomázon, de minden helyszín meglepte őt. Volt, ahol a városon belül kellett helytállni, volt, amikor a dombvidékes helyszín tette izgalmassá a versenyt, illetve volt olyan alkalom is, ahol egy mocsáron át kellett végig küzdenie magát. A felsorolás végére a kedvenc versenyhelyszínét hagyta, aminek nem más adott otthont, mint a csodálatos Hvar – szigete Horvátországban. Különleges élmény volt számára a tenger melletti akadálypályán futni, illetve azt mondta, hogy a tengerben úszást élvezte legjobban. Amilyen élvezettel mesélt erről az élményéről, nem volt túl nagy meglepetés számomra, hogy a jövőbeli tervei között szerepel, hogy még egyszer versenyezzen ezen a helyszínen.
Arra a kérdésemre, mi a terve a versenyzéssel többek között azt a választ adta, hogy amellett, hogy szeretné kihozni magából a maximumot, és egyre jobban szeretne teljesíteni a versenyeken, szeretné ezt továbbra is élvezettel csinálni. A tanácsa azoknak, akik még nem találták meg a sportjukat az, hogy az bármely mozgásforma lényege, hogy olyan spotot válasszon az ember, amit élvezettel és nem kényszerűséggel csinál. Céljai között szerepel még eljutni több külföldön megrendezett versenyre is. Egy nehezebb napon, amikor nem a motiváció, hanem sokkal inkább a lelkiismerete hajtja őt előre a szép emlékeire és a mögötte álló útra gondol vissza.
A beszélgetésünk végén pedig azzal a régi sportolói mondással zárta gondolatmenetét, melyet Joe De Sena egyik könyvében olvasott: „A táv első felét a lábaddal futod, a másodikat az elméddel”.
Hiszen egy versenyben nem az számít hányadikként értél célba, hanem a lényeg az, hogy eljutottál odáig és közben a legkevésbé se merült fel a gondolataid közt, hogy félúton feladnád!
Sebők Vivien
Képek forrása: Délia galériája
Hasonló tartalmakért kattints ide:
