Európa történelmének talán egyik legsötétebb fejezeteként hivatkozhatunk arra a 15. és 16. század között zajló tömeges mészárlásra, melyet a kor emberei „ördög elleni keresztes hadjáratként”, az utókor viszont már csak boszorkányüldözésként ismer. Ezek a brutális koncepciós perek forgószélként tarolták le a kontinens országait, s ez alól hazánk sem volt kivétel.
„De strigis vero, quae non sunt, ne ulla quaestio fiat” – a boszorkányokról pedig, kik nincsenek, említés se történjék (Könyves Kálmán törvényei, I. könyv, 57. cikk)
Könyves Kálmán különleges helyet foglal el a boszorkányperek történetében, hiszen ő volt az első magyar uralkodó, aki a 12. század elején törvénybe iktatta a boszorkánysággal kapcsolatos jogi álláspontot. Míg később a boszorkányüldözések kegyetlen és félelemkeltő perekhez vezettek, Kálmán inkább megpróbálta elválasztani a babonákat a valós ártó mágiától. Törvénykönyve kimondta, hogy a köznép által rettegett „strigák” – vagyis a boszorkányként emlegetett lények – valójában nem léteznek, és ezekben hinni vagy ezek ellen pereskedni fölösleges és káros. Ugyanakkor az ártó varázslók elleni fellépés megmaradt, de már törvényes keretek között. Ez az ambivalens, de ésszerű megközelítés képezte a magyar jogi hagyomány egyik alapját, amely később sem engedte teljesen átvenni a helyét a babonákon és a téves vádakon alapuló, kegyetlen boszorkánypereknek.
Boszorkányperek a kora újkorban
A boszorkányperek Magyarországon a 16-18. században érték el tetőpontjukat, amikor a középkori babonák és hiedelmek ellenségként kezelték a boszorkányokat, akiknek bűneit a társadalom minden szintjén rettegték. Az ítélkezésben az érintett város vezetése, a helyi hatóságok és az udvari szervek egyaránt szerepet vállaltak, hogy megöljenek vagy száműzzenek olyan, legtöbbször egyszerű asszonyokat, akiket bűnösnek véltek a várost ért természeti csapások, betegségek vagy egyéb katasztrófák okozásában. A koncepciós perek során több száz nő és férfi esett a boszorkányvádak áldozatául, akiket gyakran kegyetlen halálra ítéltek.
A szegedi boszorkányperek
A magyarországi boszorkányperek egyik legkiemeltebb helyszíne Szeged városa volt, ahol 1726 és 1744 között összesen huszonhárom per zajlott le, melyek során negyvennégy személyt vádoltak meg boszorkánysággal és mágiával, majd állították őket a városi törvényszék elé.
„A nagy szegedi boszorkányper” (1728. június – 1729. július) néven elhíresült időszak csupán egy évig tartott, mégis korszakos jelentőségű eseménnyé vált, hiszen az áldozatok száma, az eljárás kegyetlensége és a fennmaradt részletes jegyzőkönyvek mindeddig példa nélküli boszorkányperekké tették Magyarországon. Ezen időszak során tizenhárom embert ítéltek máglyahalálra, hogy megbüntessék őket a városukat sújtó csapásokért. További két személyt lefejeztek, illetve sokan még az eljárások során vesztették életüket. A vádlottak között voltak egyszerű asszonyok, bábaasszonyok, de még magasabb társadalmi státuszú személyek is, akikre a városlakók félelme és a korabeli jogi rendszer vádjai egyaránt sújtottak. Az eljárások során alkalmazott vízpróba és tortúra kegyetlen módszerei is arra szolgáltak, hogy kényszerített vallomásokat csikarjanak ki, többek között az ördöggel kötött szövetségről.
A boszorkányvádak gyakran fedtek el valós társadalmi konfliktusokat, például birtokháborításokat, személyes viszályokat vagy politikai játszmákat, melyeket az adott korban a boszorkányüldözés eszközeivel oldottak meg.
Boszorkányok a vádlottak padján
A magyarországi boszorkányperekben szinte minden esetben a vallási alapú jogrendszer, különösen a Habsburg megújított büntető törvénykönyvei adták a kereteket. A “Malleus Maleficarum” (Boszorkánykalapács) nevezetű gyűlöletkönyv szellemében felállított bíróságok a vallomások, a tanúvallomások és a fizikai próbák alapján ítélkeztek, melyek során gyakran hiányzott a valódi bizonyíték. A vádak között szerepelt az eső eladásának, betegségek okozásának és más városi balsorsok előidézésének bűne. A vádlottak rendszerint kínzások alatt beismeréseket tettek, amelyek később további gyanúsítottak ellen irányultak, így egy olyan ördögi kör alakult ki, amelyben szinte lehetetlen volt megvédeni magát az áldozatoknak.
Írásos emlékek
A Magyarországi boszorkányperekről számos írásos dokumentum maradt fent, melyek mind a mai napig elérhetőek a Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem levéltáraiban. E források részletes bemutatását kínálja továbbá a Szegedi boszorkányperek, 1726–1744 című kötet is, amely a levéltári anyagokat rendszerezetten ismertetve nyújt mélyebb betekintést a korszak társadalmi és jogi viszonyaiba.
Szücs Réka
Képek forrása: Unsplash
Olvass tovább!
