Minden családot valamilyen típusú dinamika jellemez. Vannak, amik egészségesek és vannak, amik akár kifejezetten károsak is lehetnek. Ezek a dinamikák sok dologgal hozhatók összefüggésbe – történelmi, gazdasági és kulturális eredetűek alapvetően, de a felmenőktől hozott generációs traumák is erőteljesen szerepet játszanak kialakulásukban. Vannak hagyományos, többgenerációs minták, de modern, individualista családmodellek is. Ebben a cikkben bemutatok öt, Magyarországon jellemző családi dinamikát, amelyek különböző társadalmi rétegekben, élethelyzetekben és generációkban jellennek meg.
- A hierarchikus család
A tekintélyelvű, hierarchikus családmodell a hagyományos magyar nevelési mintákból ered, ahol főként az apa, vagy a nagyszülők töltik be a családfő szerepét. A családfő tekintélye megkérdőjelezhetetlen. A döntéseket az idősebbek, az apa hozza meg, míg a feleség és a fiatalabb generációk, gyermekek és fiatal felnőttek szerepe az engedelmeskedés. Az érzelmek kifejezése korlátozott, nem állhatnak az engedelmeskedés útjába. A konfliktusokat nem oldják meg, csenddel büntetik egymást, ezzel szálkákat és elvarratlan szálakat hagyva.
A tekintélyelv a „feltételes szeretet” mintáját alakítja ki, csak az engedelmességért jár elismerés. Az ilyen családban felnövő gyermekek sokszor szorongó-elkerülő kötődési mintát alakítanak ki, bizonytalanná válnak. A gyermek az évek során megtanulja elfojtani saját érzéseit, felnőttként pedig érzelmei kifejezésében gyakran problémákba ütközik, nem tudja levezetni haragját. Kapcsolati szempontból két véglet van: hajlamosak lesznek egy alárendelt szerepet felvenni, vagy pedig éppen hogy domináns félként lépnek fel, ezzel dacolva a felsőbb generációk elnyomásával.
- A fúziós család
Ebben a dinamikában az érzelmi összefonódás jellemző a család tagjai között. Elsődlegesen a középosztálybeli családoknál figyelhető meg, ahol a családtagok élete szorosan kapcsolódik egymáséhoz. A szülők erőteljesen beleszólnak a gyermekek életébe, mindent együtt csinálnak, ezzel elmosva egymás határait. A családtagok lojalitása megkérdőjelezhetetlen, azonban az önállósodás már konfliktusokat szül.
Ebben a függő kapcsolatban a gyermekek sokszor bűntudatot éreznek, ha határokat akarnak húzni vagy eltávolodni. Ez a későbbiekben is belső konfliktust, kételyeket szülhet, ezzel akadályozva a családi fészekből való kirepülést. A kapcsolatokban ismét előjön az otthonról hozott minta, felvesznek egy szorongó, túlságosan féltő és aggodalmaskodó magatartást.
- A passzív-agresszív család
A magyar kultúrában az egyik legjellemzőbb családi dinamika, mivel az évszázadok során az érzelmek közvetlen kifejezése gyengeségnek, megvetendőnek számított. A családtagok ritkán vesznek össze nyíltan, a „béke kedvéért” elnyomják a feszültégeket. Azonban ezeket nehéz elnyomni, beszólások és kellemetlen megjegyzések formájában nyilvánulnak meg. A családon belül nagy az érzelmi távolság, a gyermekek nem tanulják meg egészséges módon kinyilvánítani és levezetni a dühöt, frusztrációt. Erre példa, hogy az anya nem osztja meg gyermekével, hogy csalódott az iskolai teljesítményében, ehelyett elkerüli a gyermeket, ridegen viselkedik vele.
A gyermek hiába nem tanulja meg kezelni az indulatait és érzéseit, a hangulat ott marad. Belső bizonytalanságot, szorongást, gyakori önszabotázst és érzelemszabályozási problémákat okozhat, ha ilyen családban nő fel az ember. A kapcsolati életében felvesz egy elkerülő, dezorganizált mintát és jellemzően hasonló párt választ, ezzel tovább adva a mintázatot.
- A mártír szerepes család
Ez a dinamika is mélyen visszavezethető a hagyományokra és a kulturális háttérre. „Mindent kibírok, kizárólag a családért”. Ebben a családmodellben egy vagy több családtag rendszeresen feláldozza saját érzelmi és fizikai szükségleteit másokért, azonban ezt szemrehányás és érzelmi zsarolás kíséretében teszi. Önsajnálat és szenvedés magasztalása történik. A gyermek megtanulja, hogy a szeretet ára az önfeladás, a saját szükségleteink megvetése és mások kiszolgálása.
A gyermek internalizálja, hogy az igényei és vágyai másodrendűek és ahhoz, hogy szeressék, fel kell áldoznia magát. Általában őket az önsajnálat és a krónikus kimerültség jellemzi. Kapcsolatokban gyakran olyan párt választ, aki érzelmileg vagy fizikailag kihasználja, vagy éppen olyat, akit „meg kell menteni”.
- A modern család
Szerencsére egyre gyakoribb a modern, partneri kapcsolatokra alapuló család. Főleg a fiatalabb, városi családokban jellemző. A szülők meghallgatják gyermekeik véleményét, odafigyelnek érzelmi szükségleteikre és igyekeznek önreflektívek lenni. A kommunikáció nyílt és van helye az érzelmek kifejezésének. Igaz, ez a családmodell bizonytalanságot is szülhet, hiszen nincs egy régi, „jól bevált” családi minta, amit követni lehet. A határok egészségesebbek és könnyebb a leválás a szülőkről.
A gyermekek érzelmi biztonságot és kölcsönösséget tanulnak, megtanulják tisztelni mások határait. Biztonságos kötődési mintát alakítanak ki és kapcsolataikban képesek egyensúlyt tartani a közelség és a személyes tér tisztelete között. Általában az önértékelés stabil és a szorongás szintje is alacsonyabb.
Magyarországon jelenleg ezek a legjellemzőbb dinamikák, azonban nem szabad elfelejteni, hogy másféle is létezik, illetve az előbb felsoroltak keveredhetnek is. Egy számunkra mérgező környezetből nehéz kilépni és szakítani a már megtanult mintázatokkal, azonban nem lehetetlen. Mindig van esély változtatni, azonban ehhez szükséges a felismerés és az önreflexió.
Nagy Viktória Virág
Képek forrása: Pinterest
Ha tetszett a cikk és szívesen olvasnál még érdekes témákban, figyelmedbe ajánlom ezt is:
