A DNS, hangzatosabb nevén dezoxiribonukleinsav, egy bonyolult, kettős spirálba rendeződött molekula, amely minden élőlény örökítőanyagát hordozza. A nukleotidok láncolataként a szemszínünktől kezdve a betegségekre való hajlamunkon át egészen a legapróbb biokémiai folyamatainkig minden megtalálható benne. Minden, amit öröklünk, és amit továbbörökítünk gyermekeinknek, ebben az apró molekulában rejlik.
Hosszú évezredeken át a természet szabta meg a szabályokat: mindannyian egy meghatározott, készen kapott genetikai “csomaggal” születtünk a világra, ki-ki egészségesen, mások betegségekkel vagy azokra való fokozott hajlammal. Mindenki abból próbált építkezni, amit a születésekor kapott, s énéhez mérten a legjobban érvényesülni az életben.
Azonban ez a mindeddig sziklaszilárdnak hitt genetikai sors egyre kevésbé tűnik kőbevésettnek. Jennifer Doudna és Emmanuelle Charpentier 2012-es tudományos áttörése új kaput nyitott meg az emberiség számára. Egy kaput, amelynek zárát nagyon sok kutató szerint sosem szabadott volna feszegetnünk.
DNS-plasztika?
A CRISPR/Cas9 eredetileg egy, a baktériumokon megfigyelt vírusokkal szembeni védekező mechanizmus volt. A baktériumok képesek a vírusukból származó genetikai anyagokat beépíteni saját genomjukba és ezt használni emlékezetként. Így, egy újabb találkozás esetén, a Cas9 nevű speciális enzim segítségével egyszerűen levághatják magukról a vírust, mielőtt még az kárt tehetne bennük. A jelenséget vizsgáló tudósok hamar rájöttek, hogy a baktériumok ezen mechanizmusát fejlettebb létformákon is lehetne alkalmazni, lehetővé téve egy DNS szakasz pontos kijelölését, annak kivágását és helyettesítését.
A CRISPR technológia hatalmas előrelépést jelenthet a genetikai betegségek kezelésének terén. Olyan, a DNS-ben kódolt örökletes rendellenességeket lehetne vele kijavítani, mint például a cisztás fibrózis, a Duchenne-féle izomdisztrófia vagy a sarlósejtes vérszegénység. A képlet egyszerű: megkeressük a DNS hibás szakaszát, kivágjuk, és egy egészséges szakaszra cseréljük, megszabadítva az érintett betegeket a szenvedéstől, és lehetőséget kínálva nekik egy egészséges, teljesebb életre. Az óriási lehetőségek azonban óriási etikai kérdéseket is felvetnek.
Örök élet és a designer baby invázió?
Talán az egyik legnagyobb dilemma a technológiával kapcsolatban a csíravonal szerkesztésének lehetősége. Ez leegyszerűsítve annyit jelent, hogy a nem kívánt DNS szakaszt nem csupán az egyénből törölhetjük, hanem a megfelelő beavatkozással elérhetjük, hogy az utódaiban és a következő generációkban se bukkanjon fel. Egy embrió esetén, annak DNS-ét szerkesztve elérhetjük, hogy az általunk kívánt változás a következő generációkra is tovább öröklődjön.
Ezen a ponton válik a technológia etikailag megkérdőjelezhetővé. Hol húzzuk meg a határokat? Mi alapján határozzuk meg, hogy melyik gyógyíthatatlan állapotú emberen segítünk, és melyiken nem? Ha képesek vagyunk egy embert megszabadítani a betegségeitől, miért ne töröljük el azokat inkább teljes egészében a Föld színéről? Miért ne használjuk más célokra is a technológiát? Ha az eszközeink adottak, miért ne változtatnánk meg a még meg sem született gyermekünk tulajdonságait? A szülők, mint egy gyurmafigurát, képesek lennének a gyermekeik kinézetét és belső tulajdonságait előre megszabni: intelligencia, magasság, szemszín vagy akár a gyermek neme? Játszi könnyedséggel válhatna a gyermekáldás fogalma utódszerkesztéssé.
A genetikai sokszínűség jelenlétét fenyegetik ezek a kérdések. A csíravonal szerkesztésével már nem csupán az egyén és annak utódai, hanem hosszú távon az egész faj jövőjét is befolyásolhatnánk, aminek következményei beláthatatlanok lehetnek.
Szücs Réka
Olvass tovább!