Napjainkban már csupán elvétve fordul elő az egykor tengerészek százait tizedelő, veszélyes betegség, a skorbut. A 15. és 18. század között, a nagy földrajzi felfedezések idején viszont még javában virágzott s szedte áldozatait a hajók személyzete és a friss élelmiszert nélkülözni kényszerülő emberek körében.
Az emberi test számára a C-vitamin elengedhetetlen az életben maradáshoz, viszont a szervezetünk képtelen önmagának előállítani, így azt csak az általunk elfogyasztott táplálékból tudjuk beszerezni. Ez a folyamat azonban sokszor zavart szenvedett az olykor hónapokat is a tengeren töltő legénység számára. A magas C-vitamin tartalmú gyümölcsök és friss élelmiszerek, ha rendelkezésre is álltak, nem tartottak ki sokáig a fedélzeten, s az expedíciók ideje alatt a tengerészek túlnyomó részt csak tartós konzerveket, illetve szárított élelmiszereket fogyasztottak – s a hiánybetegségek hamar fel is ütötték a fejüket. Az életet veszélyeztető C-vitamin hiány lassan alakult ki, de távol a szárazföldtől visszafordíthatatlan utat jelentett a biztos halálba.
A kezdeti tünetek, mint a fáradtság és a vérszegénység már az első pár hétben jelentkeztek, majd mikor a hetek hónapokká lettek, megkezdődtek a vérzéses panaszok. Az enyhébb fogínyvérzés, bőrvérzések és az immunrendszer teljes elgyengülése is a folyamat részét képezték.
A vérzékenység mellett a bőr petyhüdtsége is szinte egy időben jelent meg. A C-vitamin hiánnyal kéz a kézben járó kollagén hiány azonban még félelmetesebbé tette a haldoklók tüneteit. A kollagén szintézis leállását követően, a tengerészeket életük során valaha ért minden sérülést rejtő hegek napról napra váltak egyre gyengébbé, mígnem a legenyhébb behatástól is azonnal felnyíltak. Kinek az évekkel korábbi ügyetlen barkácsolása során szerzett apróbb vágások, kinek az amputált csonkja kezdett el a véralvadásra is kiható hiánybetegség miatt kontrolálhatatlanul vérezni. Viszont a vérzés mértékétől függetlenül is, minden érintett hatalmas fertőzés veszélynek volt kitéve.
Napjainkban az utóbb említett tünet talán még félelmetesebben hatna, gondoljunk csak bele a műtétek során visszamaradó hegekre. Az endoszkópos beavatkozásokat követő aprócska vágásoktól a császármetszésig minden sérülés átok-szerűen térne vissza, egy sterilnek semmiképp sem nevezhető hajón, távol az orvosi segítségtől.
A skorbut felfedezésének és kezelésének történetében az egyik legfontosabb alak James Lind, skót orvos volt. Lind 1753-ban végezte el első kísérletet a skorbuttal kapcsolatban. Kiválasztott néhány tengerészt, akik már skorbutban szenvedtek, majd citrusfélékkel gazdagította étkezéseiket, s C-vitamin szintjük helyreállása után a betegek hamarosan felépültek.
A citrusfélék állandó biztosítását követően a skorbut előfordulása drámaian csökkent a hajók fedélzetén, s napjainkban csupán a mélyszegénységben élők, illetve az önellátásra képtelen emberek körében alakul ki.
Szücs Réka
Olvass tovább!
