Az elmúlt 4-5 évben többször is költöztem, ami azzal járt, hogy minden személyes holmimat össze kellett pakolnom. Amikor az ötödik zsák ruha telt meg ruhával és legalább a hatodik doboz a többi dolgommal, akkor tudtam, ez így nem mehet tovább. Minden költözésnél sok felesleges tárgytól szabadultam meg, mindennek búcsút intettem, amire nem volt szükségem. Ennek ellenére mindig újra összegyűltek a holmik, amik csak porosodtak a szekrényemben.
A tudatos vásárlás rengeteg akadályba ütközik. Egy olyan világban, ahol naponta több ezer reklámot nyomnak le az ember torkán, nehéz ellenállni a folyamatos csábításnak. Sokszor nem gondolnánk, hogy éppen egy hirdetést nézünk, hiszen egyre trükkösebb módon próbálnak rávenni arra, hogy több dolgot vegyünk. Az sem segít, hogy a közösségi médiában legtöbbször személyre szabott reklámokat kapunk, amik jobban felkeltik az érdeklődésünket. Például én nagyon nehezen állom meg, hogy ne kezdjek el macska játékokat böngészni, miután láttam, hogy a videóban szereplő cica mennyire jól szórakozott.
Ahhoz, hogy tudatos vásárlók legyünk, meg kell tanulnunk a megfelelő kérdéseket feltenni. Egy kis időbe telik, mire ezek a szempontok automatikusan rögzülnek, de hosszú távon nem csak a pénztárcánk, hanem a környezetünk is megköszöni.
- Tényleg szükségem van erre?
- El tudom kérni ezt a tárgyat/ruhadarabot mástól?
- Magamtól eszembe jutott volna, hogy megvegyem?
- Meglennék-e a tárgy/ruhadarab nélkül is?
- Ki tudom kölcsönözni valahonnan?
- Hányszor használnám a tárgyat?
- Hányszor viselném a ruhadarabot?
- Meg tudom venni használtan a tárgyat/ruhadarabot?
- Mennyire jó minőségű a tárgy/ruhadarab? Fogom tudni használni hosszú távon?
Az előbb említett kérdések több szempontot is figyelembe vesznek. Két tényezőt helyeznék mindenképpen a fókuszba: szükséglet és minőség. Fontos tudni, hogy tényleg szükségünk van-e az adott dologra, és ha a válasz igen, akkor mennyi ideig. Például a könyveknél érdemes észben tartani, hogy az adott könyv elérhető-e a könyvtárban, vagy esetleg meg tudjuk-e venni mástól használtan.
A minőség szintén egy tényező, amire gondolni kell. Ha a tárgy/ruhadarab jó minőségű, akkor tovább tudjuk használni, kevesebbszer kell javítani vagy cserélni. A környezetünknek is jót tesz, ha jobb minőségű termékeket vásárolunk. Azonban a magasabb színvonal sokszor magasabb árakat jelent, ezt pedig nem mindenki engedheti meg magának. A ruhavásárlásnál felmerülhet dilemmaként, hogy járjunk minél többet használtruha-boltba vagy vegyük meg a jobb minőségű ruhadarabokat drágábban. A használt ruha ugyan nem feltétlenül jelenti azt, hogy alacsonyabb a színvonal.
Az online shopping weboldalak hihetetlenül kényelmessé és elérhetővé tették a vásárlást. A kanapén ülve, pár kattintással meg tudunk vásárolni mindent, amire szükségünk van (vagy éppen amire nincs). Ez egy nagyon hasznos funkció, például az idősek és a betegek számára, akik nem feltétlenül tudnak boltba járni. A hátránya, hogy még soha nem volt ilyen egyszerű a pénzköltés. A kulcs pedig éppen ebben rejlik, ezt a roppant könnyű folyamatot szabotálnunk kell. Sehol ne mentsd el a bankkártyádat, így bármikor veszel valamit újra és újra be kell pötyögnöd azt a rengeteg számot. Ha e-mailen keresztül is kapod a híreket, akkor iratkozz le, így nem fogsz értesülni az új akciókról.
A nagy leárazások sok embert ösztönöznek arra, hogy új dolgokat vegyenek. Egyfajta sürgetést keltenek bennünk, hiszen ez egy soha nem visszatérő akció, ki tudja miről maradunk le, ha most nem vásárolunk. Ilyenkor rengeteg extra kellék becsúszik a kosarunkba, amire igazából nincs szükségünk, és jó eséllyel egyszer vagy kétszer vesszük hasznát, majd megy a süllyesztőbe. Egyszerűbb nemet mondani az ilyen ajánlatokra, miután tudjuk, hogy mi rejlik mögöttük; az emberek tömeges megtévesztése.
A tudatos vásárlás természetesen nem csak a háztartási kellékekre és a ruhadarabokra terjed ki, a szupermarketben is fontos, hogy odafigyeljünk. Ha előre megtervezzük, hogy mit eszünk az adott héten, az több szempontból előnyös, például kevesebbet fogunk költeni. Bevásárlólista nélkül nagyobb eséllyel rakunk be olyan élelmiszereket a bevásárlókocsiba, amit nem fogunk megenni. Hasznos a bevásárlás előtt kicsit nézelődni a neten, inspirálódni, előre utánanézni, hogy melyik terméket érdemes a kosárba tenni.
Pápai Liza
Olvasd el ezt is!