Stigma – görög eredetű szó, jelentése: rabszolgák vagy középkori bűnözők, elítéltek testére
égetett, ütött bélyeg.
Az értelmező szótárak szerinti „szénbélyeg” napjainkban is egy létező és érvényes jelenség, melynek hátterében főként a tudatlanság és a félelem áll. Ha rátekintünk a lakosság alacsony, szinte mérhetetlen általános egyészségügyi és pszichológiai műveltségére, amely az internet végtelen információ tengerével párosul (híján a kritikus gondolkodásnak), s mikor az egyetlen forrás az ismeretek bővítésére a különböző nézettségvadász szalagcímek mögé bújtatott szörnyen sztereotip, sarkított áltudományos leírásai – nem is rejteget akkora meglepetésfaktort a pszichiátriai betegek jelenlegi helyzete.
Jelenlegi. Sajnos a társadalmi kirekesztést bármennyire is szeretnénk a múltszázad problémái közé sorakoztatni, nem tehetjük. A pszichiátriai betegségek stigmatizációja egy láthatatlan, mégis hatalmas fal, amely megosztja a társadalom egészséges (vagy csupán kezeletlen) rétegét, és azokat, akik a mentális egészségükért küzdenek. Ez az előítélet és az ismeretlentől való félelem tarja ködben az embereket, elzárva a megértés lehetőségétől, hozzájárulva a megbélyegzéshez és a szégyenérzet keltéséhez.
A WHO 2020-as felmérése szerint világszerte minden nyolcadik ember él együtt valamilyen mentális betegséggel s küzd meg nap mint nap a társadalom előítéleteivel. Kezdeti becslések szerint COVID-19 világjárvány hatására mintegy 26-28%-os emelkedést mutatott a szorongásos és súlyos depressziós rendellenességek száma. Mindössze két év alatt.
Figyelembe véve azt, hogy mennyire gyakori a mentális egészség romlása, meglepő és gyakran ellentmondásos a társadalomban meglévő megbélyegzés mértéke. Az egyik legkézzelfoghatóbb kifejeződése a pszichiátriai betegségek stigmatizációjának a szóhasználatban rejlik. Az olyan kifejezések, mint az „őrült”, „bolond”, „veszélyes” szisztematikusan kapcsolódnak a mentális zavarokhoz, erősítve a sztereotípiákat s mélyítve a társadalmi távolságot.
A média és a művészetek is hozzájárulnak a sztereotípiák kialakításához, gyakran egyoldalúan ábrázolva a mentális zavarokat. Azon karakterek, akik mentális problémával küzdenek, sokszor a negatív hősképek szerepét kapják, torzítva a valóságot és növelve a szégyent az érintettek között.
Azonban nem kell a filmstúdiókig utazni, ha az ember hiteltelen ábrázolásra vágyik. Egyetlen Google kereséssel belecsöppenhetünk a félrenevelés melegágyába. Lelkiismeret nélküli újságírók tömegével gyártják a kattintásvadász cikkeket, különböző betegségek legsúlyosabb spektrumainak tüneteit rangsorolják, esetleg kiegészítve azt egy maréknyi kérdésből álló teszt sorral is, amit megválaszolva a lelkes olvasó félrediagnosztizálhatja magát vagy a környezetében élőket.
Hétköznapi szinten dobálózunk mentális betegségekkel – ha a párod nem foglalkozik veled, esetleg megcsal, biztosan nárcisztikus, ha „hisztizik” borderline, egyébként meg a kisboltban a pénztáros ma teljesen ki volt fordulva önmagából, biztosan skizofrén. Negatív emberi tulajdonságokat rendelünk hozzá mentális betegségekhez, ami egyszerre sértő és borzasztóan bántó azokkal szemben, akik valóban ezekkel a betegségekkel élnek együtt, valamint nagyban meghatározza a hozzáállásunkat azokhoz, akik valóban diagnózissal rendelkeznek.
A Mental Health Foundation szerint 10-ből közel 9 mentális betegségben szenvedő ember úgy érzi, hogy a megbélyegzés és a megkülönböztetés negatívan befolyásolja az életét. Azt is állítják, hogy a mentális egészségügyi problémával küzdők a legkevésbé valószínű, hogy munkát találnak, tartós párkapcsolatban élnek, jó lakhatásban élnek, és beilleszkednek a többségi társadalomba.
A pszichiátriai betegségek stigmatizációja további kihívásokat teremt a segítségkérés és a kezelés szempontjából. Sokan attól félnek, hogy őrültnek bélyegzik őket, ha egyszerűen csak segítséget kérnek egy terapeutától. A stigmatizáció alapvetően fájdalmat okoz, félretájékoztat, és megakadályozza, hogy az emberek megkapják a szükséges segítséget. Az érintettek gyakran titkolják állapotukat, attól tartva, hogy a sztereotípiák áldozatává válnak, ami hozzájárul az önértékelés csökkenéséhez és az izolációhoz. Az egészségügyi szakembereknek és a szociális munkásoknak kulcsszerepük van az érintettek támogatásában és a szakértői szolgáltatásokhoz való hozzáférés előmozdításában.
Az elfogadás és a társadalmi tudatosság hidat építhetne a szégyen és a megértés között. Az oktatásnak és a tájékoztatásnak kulcsszerepe van a pszichiátriai betegségek valóságának bemutatásában és azoknak az erősségeknek az előtérbe állításában, amelyek a küzdelem és a gyógyulás során megnyilvánulnak. Az egyéneknek, a közösségeknek és a médiának egyaránt részt kell venniük az új narratívák kialakításában, amelyek segítik a mentális egészség tiszteletét és megértését.
A pszichiátriai betegségek stigmatizációjának leküzdése összetett folyamat, de minden egyes lépés egy kisebb falat bont le a megértés és az elfogadás felé vezető úton.
Szücs Réka
Olvass tovább!
