Karunk egyik tanszékvezető oktatóját invitáltam egy kis beszélgetésre, aki tanít Kaposváron, Pécsen és Székelyudvarhelyen egyaránt. Sokan már találkozhattatok vele a sejtbiológia, biokémia órák keretein belül, vagy éppen az analitikai laborban. Az én figyelmemet a sportdietetika képzés élelmiszerkémia óráján ragadta meg.
- Első körben arra lennék kíváncsi, mi sodorta erre a pályára? Illetve az egyetemi hallgatók oktatása mellett, mi tölti ki a munkáját?
Nagyon korán eldöntöttem, hogy a biológiával szeretnék foglalkozni, ha jól emlékszem hatodikos lehettem. Ehhez hozzájárult az is, hogy édesapám orvos volt és borzasztóan érdekeltek a könyvei. Békéscsabára jártam biológia tagozatra, ezt követően rögtön felvételiztem az akkori Janus Pannonius Tudományegyetemre, ahol elvégeztem a biológia szakot és supra-individuális biológusként végeztem. Ezután szülővárosomban, Szarvason kezdtem dolgozni egy laboratóriumban, majd az azt követő évben állami ösztöndíjas PhD hallgató lettem, amikor már a mikrobiológia érdekelt. Az egyetem első éveitől kezdve tudományos diákköri munkát végeztem, emellett egy laborban dolgoztam, így kézenfekvő volt, hogy ebből írjam a diplomamunkámat is, majd mikrobiológusként végeztem a Biológiai Doktori Iskolában. Az Egészségtudományi Karra ezt követően kerültem immáron tizedik éve, a két időszak között pedig lett két gyermekem.
A mikro- és sejtbiológia oktatás mellett igen sokrétű a munkám. A Kaposvári Képzési Központnak vagyok az igazgatója, ahol a Laboratóriumi Diagnosztikai Tanszéket vezetem. Feladataim közé tartozik a tehetséggondozás, tananyagfejlesztés, továbbá Tudományos Diákköri- és Kriszbacher Ildikó Ösztöndíjas hallgatóim is vannak.
- Milyen állomásokat, vízválasztó eseményeket és eredményeket említene karrierje során?
Úgy gondolom, aki elmegy egy tagozatos gimnáziumba az már önmagában meghatározza az irányvonalat. A legjobb éveim voltak Pécsen egyetemistaként, egy borzasztóan aktív egyetemi életbe csöppentem. A Jakabhegyi Kollégiumban laktam, amit szintén nagyon szerettem, az itt szerzett barátságok a mai napig megmaradtak. Így a Természettudományi Karon töltött éveim igen meghatározóak voltak. Támogatták a hallgatókat és ahhoz képest, hogy én másodévesen bekopogtam a mikrobiológia laborba, hogy szeretnék tudományos diákköri munkát végezni, negyedévesen már az első publikációm jelent meg. A nehezebb időszakok ellenére is – amik mindenki életében vannak – itt alapozódott meg a hivatásom. Mindig elmondom a hallgatóimnak, hogy az összes iskolaforma közül nekem ez jött be a legjobban, az itt kapott szabadság miatt, és mert felnőttként kezelnek, ami által ki lehet teljesedni.
Természetesen meghatározó volt a Halászati Kutatóintézet Immunológia laborjában eltöltött egy évem is, ahol egy nemzetközi kutatócsoport tagja lehettem, melynek keretében számos helyre eljutottam Kínától Skóciáig. Illetve voltam kint egy fél évet Erasmussal Milánóban, ahol olaszul jártam egyetemre.
Mialatt a gyermekeimmel töltöttem el otthon öt évet, elvégeztem a természetgyógyászati képzést és nyelvet tanultam. Olyannyira nem tudok leállni a tanulással a mai napig sem, hogy idén májusban cukrász végzettséget szereztem, a családom örömére. Ez nekem most a hobbi és a kikapcsolódás, a varrás és festés mellett.
- Mi motiválja, hogy nap, mint nap ezt a szakmát űzze?
Attól függetlenül, hogy nagyon szigorú vagyok a hallgatókkal, szeretem őket, ahogyan oktatni is. Én szóban szeretek vizsgáztatni, mert az feldob, mikor valakivel partnerként tudok beszélgetni egy vizsgán. Ilyenkor mindig az fordul meg a fejemben, hogy akkor mégis érdemes csinálni, mert ha már egy-két embert meg tudok szólítani, vagy fel tudom kelteni az érdeklődésüket, az már jó érzés. Valljuk be őszintén, nagyon nehezen motiválhatóak a hallgatók, bár ezt nem lehet mindenkire ráhúzni, de a nagy többségnél mégis ezt érzem. Az pedig mindig sikerélmény, amikor valakit mégis sikerül a tudomány irányába fordítani.
- Amennyiben kutatni szeretne valaki, mint hallgató vagy akár már végzett szakember, mit gondol, hogyan adatik rá lehetősége?
Az lenne a jó, ha a tudományos diákköri munka minél korábban elkezdődne, és nem csak harmadik vagy negyedik évben. A hallgatóknak nagyon sok lehetőségük van. Minden intézet hirdet szakdolgozati témákat, amik általában tudományos diákköri témákként is megállják a helyüket. Amennyiben valaki ebben eredményt érne el, én bíztatom arra, hogy keresse meg a lehetőséget, hogy az publikálásra is kerüljön. Sőt, egyes kutatócsoportok nagyon érdekes témákat szoktak felhozni, vagy ha éppen pályázat van, abba is be lehet kapcsolódni.
A labormunka mindig időigényes, mert egy kísérleti munkában manualitás van, mérni kell. Van, hogy dolgozunk akár öt napot, és mégsem sikerül, mert valami miatt nem úgy működtek a sejtek, nem nőtt ki a gomba vagy a baktérium, és kezdhetjük az egészet elölről. Ezért ehhez a kitartás, a precizitás és a türelem elengedhetetlen. Az analitikai laborban próbálunk minden hallgatót fogadni, azzal a feltétellel, hogy ő jön, ő csinálja, ő méri, majd segítjük őket abban, hogy publikálhassanak. Akik már dolgoznak, az ő munkahelyeik általában olyanok, ahol meg tudják találni azt a rést, ahol ezt megtehetik.
- Dietetikusként tudom, hogy az étrend kiegészítők világára és témájára nem lehet egyöntetűen azt mondani, hogy jó vagy rossz, ám engem mégis az érdekelne, hogy az Ön álláspontja szerint mikor és mennyire indokolt ezeknek az alkalmazása a mindennapokban?
Ez igen összetett kérdés, mivel az étrendkiegészítők piaca óriási. Én azt gondolom, szükségesek valamilyen szinten, mert a napi rohanó életben nem tudunk úgy táplálkozni, ahogyan kellene. A gyerekeknek a menza sem olyan, amely ezt biztosítaná, mi is futunk, csak bekapunk valamit.
Napi szinten a D-vitamin az, amit szeptembertől márciusig mindenkinek szednie kell, esetleg a multivitaminok. Kisebb betegség esetén hamarabb nyúlok egy ilyen készítményhez, mint egy nyugati orvoslásban elfogadott gyógyszerhez. Ez minden esetben mérlegelés kérdése, ami egyénfüggő.
- Köztudottan rendszeresen kiküldésre kerülnek karunk által az OMHV kérdőívek, amelyek a hallgatók visszacsatolásáról szólnak. Mennyire segíti ez a későbbiekben az oktatói munkát, jó visszajelzésnek tartja?
Egy tanár megítélése nagyon szubjektív dolog, én vállalom, hogy szigorú vagyok. A fejlődés szempontjából egy ilyen visszajelzés mindig fontos, hiszen így tudunk esetlegesen változtatni az előadásmódunkon és az órákon a hallgatók érdekében. Az egyetemen mi azért vagyunk, hogy Önök jó szakemberek legyenek, átadjuk a tudásunkat és szemléletet adjunk. A személy megítélését kevésbé tartom relevánsnak, mert az ember ilyenkor már nem változik.
A szerkesztőség és hallgatóság nevében köszönöm, hogy elfogadta felkérésünket. Remélem, hogy ezen kis interjú olvasása után, akik kutatói vénával rendelkeznek, még nagyobb bizalommal fordulnak a Tanárnőhöz. Kívánom minden hallgatónak és olvasónknak, hogy ilyen szeretettel és lendülettel találják meg hivatásukat, amit egész életükben boldogan és fáradhatatlanul űzhetnek.
Kovács Viktória
