Megbántott, megalázott, átvert, kigúnyolt, felültetett, hátba szúrt… – megannyi sérelem, s megannyi haragos szív, melyekben felcsillan egy vágy: „Ezt még nagyon meg fogja bánni!”.
Majd kezdetét is veszi a bosszúszomjas szervezkedések ideje. A fegyvertárból roppant hamar előkerülnek azok az elfogult haverok, akik a történeted egy szemszögből hallva még nálad is nagyobb ellenszenvet éreznek, s a benned rejlő indulatokat még benzinnel kezdik el locsolgatni.
A bolhából elefánt lesz, komolyabb becsülettiprásból meg szinte már polgárháborús hangulat, ha eddig nem is jutottál el a személyeskedés szintjére, most már biztosan, s meg vagyok győződve arról, hogy bosszútervek tucatjai hevernek a lábad előtt, amiket talán meg is valósítasz – vagy, ha szerencsénk van nem, de mindkét esetben legalább sikerült még jobban felbosszantanod magad, amíg a haragod forrása nyugodtan éli tovább az életét. Vagy lehet mégsem? Fordítsunk egyet az érmén!
Megbántottam, megaláztam, átvertem, kigúnyoltam, felültettem hátba szúrtam… – mit tettem?! Te jó ég!
Mi járhat annak az embernek a fejében, aki ellened tett? Lehet fel sem tűnt neki mit tett, vagy lehet feltűnt neki, de az érzelmi intelligenciája nem üti meg azt a szintet, hogy ráébredjen arra, hogy ezzel károkat okozott neked vagy lehet felismerte a problémát, bánja is, de eléd állni már nem mer.
De ha megtenné segítene? Azok után, hogy a nulláról a maximumra pörgetted magad, pattanásig feszítve benned a húrt, el tudnád engedni a haragod egy gyermeteg, térdremegős bocsánat kérés hallatán?
Elengedni a haragot. Valahol itt kellene elkezdeni önmagunkban kutatni a válaszokért. Miért ragaszkodunk valamihez, ami fáj? Miért pazarolunk napokat, heteket, akár hónapokat arra, hogy egy bántó gondolatot újra és újra felidézzünk magunkban? Minek mérgezzük magunkat negatív gondolatokkal, amikor sokkal nagyobb erőfeszítésbe kerül, mint elengedni a sérelmeket?
Nincs ember, aki önmagadnál jobban ismerne téged, s te vagy az egyetlen, aki, ha reálisan végigméri magát láthatja a valódi emberi értékeidet. Ennek fényében miért foglalkozol még mindig másokkal?
Ha kritika ért, s bánt, s változtatni akarsz rajta, változtass, de csak is magadért. Ha meg valótlant állítottak rólad, te vagy az, aki a legjobban tudhatja, hogy mi igaz, s mi nem, ne pazarold az energiádat arra, hogy jellemtelen embereknek, akarod bizonygatni az igazadat.
Elpazarolhatsz napokat, heteket az életedből arra, hogy mások sértésein rugózz, de ha ismered magad minek? Ismerd meg magad és válogasd meg azokat az embereket, akiknek a véleményére adsz.
A bosszút pedig engedd el, a harag csak haragot szül, s akinek valóban megérné felnyitni a szemét, az magától is rájön, s már lehet rá is jött, hogy hibázott. Akikért meg nem éri meg, azoknak a szintjére nem süllyedhetsz le, magadból vennél el azzal.
„A bosszú csak újabb bosszút, még szörnyűbb káoszt, még áthatolhatatlanabb sötétséget szül. A bosszú elrabolja, foglyul ejti, megcsonkítja az embert, mi pedig csak gyötrődünk és gyötrődünk, amíg meg nem szabadulunk a parazita szívókorongjaitól.” – Leylah Attar.
Szücs Réka
