A gumis állagú apró kis édességekről gyakran hallani, hogy bizony vigyázni kell velük, részben, mert a rengeteg adalékanyag miatt nagyon egészségtelenek, de sokkal inkább, mivel nem tudni pontosan mi is van bennük. Széles körben elhíresült, hogy a finom szemekben a disznó különböző részei találhatók meg, ami máris elveheti a kedvünket az édes falatoktól. Az állítás nem teljes valótlanság, ugyanis a hagyományos gumicukor egyik fő összetevője a zselatin, ami valóban sertésbőrből készül. Ezt egyébként gyakran használják sütemények, torták és egyéb gyors otthoni fogások elkészítéséhez, hiszen színtelen, szagtalan, íztelen, lap vagy por formájában könnyedén beszerezhető az élelmiszerboltokban, így a konyhában kevésbé otthonosan mozgók is egyszerűen készíthetnek zselatinos finomságokat. Szóval semmi ördögtől való dologról nincs szó, nem azt kell elképzelni, hogy a gumicukor készítői a sertésnek mindenféle részeit csak úgy belekeverik a masszába, ám, mivel a zselatin adja a jellegzetes állagot, az állati adalék tartalom elkerülhetetlen a hagyományos gumicukroknál. Fő összetevői még: cukor, glükózszirup, esetleg intertcukorszirup, valamint különböző gyümölcs- és növénykivonatok és aromák a színezéshez és az édesítéshez.
Az egyedülálló cukorkát a londoni Charles Gordon Maynard találta fel, még 1909-ben. A figurák formázásának ötlete azonban már Hans Riegel érdeme. 1920-ban a háza hátsó udvarában található mosókonyhája szolgált kis cukorka műhelyéül. A Hienen & Riegel cég résztulajdonosa 1920. december 13-án alapította meg a HARIBO (HAns RIegel BOnn) vállalatot. Ekkoriban még csupán egy zsák, egy márványtábla, egy hokedli, egy tűzhely, egy rézüst és egy henger segítségével igyekezett megalkotni a tökéletes ízt és formát. Bármennyire is viccesen hangzik projektjének első alkalmazottja felesége, Gertrúd lett 1921-ben, aki kerékpárjával végezte a napi kiszállításokat a környéken. A későbbi világsiker első alapköve egyértelműen az 1922-ben világot látott gumicukorból készült medve figura volt, ami Haribo Goldbaren néven lett közismert. 1923-ra az egyre növekvő keresletnek köszönhetően beszerzésre került az első reklámfeliratokkal ellátott autó a szállításhoz. Nem kérdés, hogy a második alapkő az 1925-ben gyártani kezdett másik ikonikus termék, a medvecukorka, a mai csiga alakkal ellenkezőleg, ekkor még pálcika formában. A rengeteg belefektetett idő, energia és munkájának végtelen szeretete 1933-ra Riegel alkotását egy stabil, 400 főt foglalkoztató középvállalattá tette. Az 1945-ös év szomorú fordulatokat hozott. A háborút és az ebből fakadó nyersanyaghiányt az egész világgazdaság, így a Haribo is megsínylette és ugyan ebben az évben, csupán 52 évesen a vállalat alapítója is elhunyt. A második világháborút követő első időszakban felesége vette át az irányítást, aki 30 alkalmazottal megkezdte az újjáépítést. Később két fiuk, Hans és Paul vették kezükbe a vezetést. Hans a kereskedelem és marketing felelőse, míg Paul a gyártási folyamat irányítója lett. Paul olyannyira kivette a részét a termelés műszaki irányátásából, hogy számos gépet, mint például a medvecukorka csiga feltekerőt ő maga fejlesztette ki. Csupán 5 évvel a háború után már újra, egy 1000 embernek munkát biztosító, népszerű céget tudhattak a magukénak.
A boltok polcait először 1960-ban lepte el a klasszikus, kultikussá váló édesség, a Haribo Goldbaren. Az ínycsiklandozó mackók világhódítása arra késztette a Haribot, hogy hivatalosan is levédesse egyedülálló termékét, így azt a német szabadalmi hivatal védjegy oltalom alá vette. A gumimackók 1970-re érték el a mai napig jellemző, tömzsi megjelenésüket, alakjuk kissé megváltozott, hosszúkás lábaik lerövidültek. A medvék életében később, a cég 85. születésnapja alkalmából történt az utolsó jelentősebb változás, amikor a termékszemek egységes, vidám mosolyt kaptak, még gyümölcsösebbek lettek és egy hatodik taggal, alma ízű macival bővültek.
Ahogy a média és a televízió lassan kezdett beszivárogni az emberek mindennapjaiba, természetesen a reklámok plettájáról nem maradhatott le a Haribo sem. A fülbemászó, egyszerű, mégis nagyszerű „Gyermek, felnőtt kedve jó, édes élet Haribo” dallam a kezdetektől igyekezett belefészkelni az emberek fejébe.
Van két rendkívül közkedvelt, összetéveszthetetlen finomság, amik eredetileg nem a Haribo tulajdonában álltak. A színes, olvadós kis MAOAM téglalapocskák az Edmund Müster GmbH & Co. KG. vállalat felvásárlásával, míg a habkönnyű pillecukorkák, a mai Haribo Chamallows, a belga Dulcia édességgyártól kerültek a mai kínálat legnépszerűbbjei közé.
A cég leginkább abban látja a siker kulcsát, hogy a gyártás során odafigyelnek a legapróbb részletekre is. Minden egyes gumicukor egy kreatív ötlet gyümölcse és rengeteg gondoskodással készül. A folyamat kezdetekor az új figurákat először kézzel lerajzolva tervezik meg, amiből aztán egy 3D-s modellt alkotnak. A modell segítségével a csúcstechnológiás maróberendezés létrehozza a gipsz prototípust, majd elkészül a sorozatgyártáshoz szükséges több száz nyomóforma. A gyümölcs- és növénykivonattal színezett forró gumicukormasszából a figurákat „púdertálcákba” öntik ki. Ezekben a lapos tálcákban elsimított felületű kukorica keményítő, azaz púder található és ahogyan a nyomóformákat felülről a tálcára nyomják, az nyomot hagy a finom porban. A tálcákat futószalag repíti el a következő állomásra, ahol fecskendők serege csak arra vár, hogy a gyümölcsös masszával megtöltse a negatív formákat. A frissen kiöntött cukorkák ezután a szárítóban alaposan megszilárdulnak, majd a végén viasz bevonatot kapnak, ami szép fényessé varázsolja őket és megakadályozza, hogy összetapadjanak. Végezetül nincs is más hátra, mint, hogy összetéveszthetetlen, vidám csomagolásaikban eljussanak a világ minden részére, mosolyt csempészve az emberek napjaiba.
Bár a magas cukor- és szénhidráttartalom tagadhatatlan, de néha pár szem belefér, ha megkívánjuk, legyen az édes, savanyú, pillecukor, medvecukor cseresznye alakú vagy éppen a klasszikus, mosolygós mackó.
Szabó Johanna
