Milyen egy szürke kő? Képzeld csak magad elé. Sivár, unalmas, sziklaszilárd, semmiben nem befolyásol minket és a legfontosabb, semmit nem érez, csak úgy van.
Ez pont annak az embernek a tulajdonságait írja le, aki védekezésre kényszerül egy számára ártó, manipulatív vagy nárcisztikus személlyel szemben. Bármilyen típusú kapcsolatban érvényesülhet ez a fajta válaszreakció, főleg akkor, hogyha fizikailag nem tudunk elhatárolódni az adott személytől. Például, közös háztartásban élünk vagy egy munkahelyen dolgozunk. Fontos, hogy a provokáló fél ingert keres, célja érzelmet kiváltani belőlünk. Ők, akik lehetnek szociopaták, akár pszichopaták is, az adott dráma reakciójából táplálkoznak. Már, ha van dráma…
Ekkor jön szóba a szürke kő technika, az ún. „grey rocking”. Ez magára egy választott viselkedési típusra utal, nem pedig egy adott ember jellemvonása vagy tulajdonsága. Ezt olykor tudatosan felvéve, a helyzet teljes egészében ugyan nem oldódik meg, – mivel az nem természetes, ha elnyomjuk érzéseinket, frusztrációnkat – ám segít felállítani a határokat köztünk és a bántó fél között, és segíthet megőrizni a lelki egészségünket.
Először is, adjunk rettenetesen unalmas, kifejezéstelen és monoton válaszokat, bármit mond vagy kérdez az illető. Figyeljünk testbeszédünkre, álljunk meg stabilan és ne engedjünk meg magunknak semmiféle metakommunikációt. Ugyanez vonatkozik az írott üzenetváltásra is, ahol törekedni kell a lényegretörő, egyszerű válaszadásra, mindenféle emoji nélkül. Célunk legyen a lehető legkevesebb kommunikáció, – ezáltal becsukjuk az összes kiskaput – melyet ne kezdeményezzünk, csak ha nyomós indokunk van rá. Ez főként munkahely esetében lehet nehéz, ahol esetlegesen közös feladatokat látunk el a nem kívánt személlyel.
Itt a személyes véleményünk kinyilvánításának helye nincsen. Egyrészt a másik embert nem igazán fogja érdekelni, másrészt tartsuk magunkat minél távolabb attól, hogy több információhoz jusson rólunk vagy érzéseinkről. Ugyanígy, az ő véleményét se kérjük ki semmivel kapcsolatban sem.
Előfordulhat, hogy a fentiek ellenére továbbra is próbálkozik, netán bele is gázol a lelkünkbe, ezt azonban neki sosem szabad kimutatnunk, mert ettől új erőre kap. Ez különösen az empatikus embereknek jelenthet nagy kihívást, ugyanis ők tudattalanul is átveszik a másik érzéseit, ezt pedig még hatványozza a belőlük kiváltódó inger.
Ez a technika a „szabadulás” egyik eszközét adja a kezünkbe. Természetesen, a teljes szabadulást és a konfliktus feloldását az jelentené, ha minden kapcsolatot megszakítanánk az adott személlyel, ám mint említettem, ez sajnos nem minden szituációban és élethelyzetben lehetséges. Ilyenkor a türelmen kívül az is lehet hatalmunk egyik eszköze, ha kis időre szürke kővé változunk.[i]
Kovács Viktória
Érdekel bővebben a nárcisztikus személyiségzavar?
[i] https://infozio.wordpress.com/2021/01/12/narcizmus-es-borderline/
képek: pixabay, pexels