Blog

Virágot a virágnak

0
2.-viragot-a-viragnak

„A virágok illata a lelkeket egymáshoz kötő ima.” – Iskender Pala

            Mindig is úgy gondoltam, hogy nincs szebb ajándék a virágnál. Meg sem tudom magyarázni, hogy mi ennek az oka; egyszerűen úgy érzem, ha valaki időt szán arra, hogy virágot válasszon nekem, akkor biztos, hogy a szívemben a helye – és tekintettel arra, hogy hány nagymamát ismerünk, aki ilyen-olyan formában a mai napig őrzi a kapott virágok egy részét, úgy gondolom, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel.

            Amellett viszont, hogy gyönyörűek, a virágok jelentéssel is bírnak. Több szempont alapján is megvizsgálhatjuk a kapott/adni kívánt csokrunkat: a virágok fajtája, a virágok színe és a csokorban lévő virágok száma szerint is. Természetesen, a végtelenségig lehetne sorolni őket, így én csak a leggyakoribbakat szedtem össze nektek.

VIRÁGOK FAJTÁJA

Rózsa

A rózsa talán az egyik, ha nem a leggyakrabban ajándékozott virág. Természetesen ez nem véletlen – bár a virágok nagy részének jelentése mára szinte feledésbe merült, a rózsáéval szinte mindenki tisztában van: szeretet, fiatalság és az érzések elismerése. Jelentését ennek a virágnak is (mint mindegyik másiknak) a színe pontosítja, egészíti ki.

Tulipán

Hazánk másik legnépszerűbb virága nem más, mint a tulipán. Nem él sokáig, főleg a fiatalok körében népszerű kecsessége és könnyedsége miatt. A tavasz kezdetét jelzi, emellett pedig őszinteséget, játékosságot, nyitottságot, tökéletes szeretőt jelképez. Sokrétű jelentése miatt nem csak a szerelmesek körében népszerű – édesanyák, lánygyermekek is gyakran kapják.

Liliom

A liliom gazdagságot, büszkeséget, ártatlanságot, tisztaságot szimbolizál. Előfordulhat, hogy az őszinte kapcsolat, a boldogulás kívánása miatt ajándékozzák, de tökéletes ajándék lehet távolabbi rokonoknak, ismerősöknek is.

Gerbera

Ha gerberáról beszélünk, nekem egyből az iskolai ünnepségek jutnak eszembe – hiszen ezt ajándékoztam minden évzárón/ballagáson a tanáraimnak. Visszafogottságot, optimizmust, bókot jelent, így nyugodtan ajándékozható barátoknak, munkatársaknak, rokonoknak is.

VIRÁGOK SZÍNE

 Fehér

A fehér virág ártatlanságot, tisztaságot, jóságot, hűséget jelent. Bárkinek ajándékozható akkor is, ha a hálánkat szeretnénk kifejezi.

Piros

A veszély, a szenvedély, a szeretet és a szerelem jelképe. Piros virágot nem ajándékozunk bárkinek – csak közeli hozzátartozónknak, szerettünknek, szerelmünknek.

Rózsaszín

A rózsaszín virág jelentése a piroséhoz hasonló, csak kicsit lágyabb változatban – a szenvedély helyett inkább a szerelemre fekteti a hangsúlyt. Bimbózó kapcsolatok esetén érdemes inkább rózsaszín virághoz nyúlni, mint piroshoz.

Sárga

A sárga a vidámság, a boldogság és az energia színe. Legtöbbször barátoknak ajándékozzuk, hiszen a baráti kapcsolat felerősítésének szándékát jelzi, párok esetében viszont a szerelem gyengülését jelképezi.

Fontos azt is tudnunk, hogy ha a színeket keverjük, azok elvesztik önálló jelentéstartalmukat – vegyes színű csokrot tehát bárkinek ajándékozhatunk, ott inkább a virágok fajtája és száma lesz meghatározó.

VIRÁGOK SZÁMA

Bár a virágok számának is jelentése van, a legfőbb és legegyszerűbb szabály az, hogy ha 10 szálnál kevesebb virágot ajándékozunk, akkor a virágok száma legyen páratlan. Kivételt képezhet például egy évforduló: a 8. évfordulóra természetesen nyugodtan lehet 8 szál virágot ajándékozni. Ha 1 szál virág ajándékozásában gondolkozunk, akkor fontos arra figyelnünk, hogy a virág szára hosszú legyen – rövid szárral illetlenség 1 virágot adni. 10 szál felett pedig már egyáltalán nem szükséges a páratlan szabályra figyelned, annyi virágot ajándékozol, amennyit csak szeretnél.

Varga Roxána

Képek forrása: Unsplash, Pixabay

[i]


[i] Ha szívesen olvasnál egy hasonlóan romantikus témában, ajánlom figyelmedbe a következő cikkünket: https://infozio.wordpress.com/2020/02/13/a-valentin-nap-tortenete/

Talán ezek is érdekelhetnek …