Blog

Gólyatábor újratöltve

0
Ga1

Sokan azt gondolják, hogy a gólyatábor végeztével az ott szerzett élmények és a közös bulizások egy szempillantás alatt a múlté válnak, a helyüket pedig átveszi a szürke egyetemi hétköznapok rutinja. Ez a tévhit gyorsan megdől, amint eljön a gólyaavató ideje, amelynek célja pontosan az, hogy újraélessze a felszabadult tábori hangulatot. Ez az este tökéletes alkalmat teremt arra, hogy a résztvevők nosztalgiázzanak, visszagondoljanak a közös pillanatokra és újabb felejthetetlen emléket szerezzenek. Ráadásul az esemény nemcsak azoknak szólt, akik ott voltak a nyári táborban, hanem azoknak is remek lehetőséget kínált, akik lemaradtak róla. Az újak is megtapasztalhatták milyen is egy gólyatábori este, a régi motorosok pedig úrjaélhették kedvenc pillanataikat.

A Sörházban megrendezett este során a lemezjátszók mögött Regán Lili és DJ Kau gondoskodtak arról, hogy a jelenlévők egy pillanatra se pihenjenek, így a vetélkedők utáni after pörgésben tartotta a tömeget. Az ETK HÖK szervezésében megvalósult rendezvényen, hat órától kezdve folyamatosan telt meg a helyszín. A beavatási feladatok, a folyamatos pörgés és a kialakult közösségek elősegítették, hogy ez az este is méltó folytatása legyen a tábori élményeknek. A következőkben átadjuk a szót a résztvevőknek: íme pár első kézből származó, őszinte élménybeszámoló, amelyekből megtudhatjátok, hogyan telt valójában ez az este. Három lelkes gólyalány a következőket nyilatkozta:

Ga2

Az első gólyalány:

„Nagyon jól éreztem magamat, egy igazán befogadó csapatba kerültem, annak ellenére, hogy nem tudtam részt venni a gólyatáborban. Viccesek voltak a feladatok, szomjasok sem maradtunk, az biztos!

De voltak kreatív feladatok is, ahol nem az ivászaté volt a főszerep. Kedvenceim közé tartozott, mikor egy szál spagettit kellett a szánkkal egymásnak adogatva eljuttatni egy üvegig, amelybe bele kellett játszani a tésztát, anélkül, hogy eltörne. Tetszett az is, hogy rengeteg olyan feladat volt, ahol a csapatmunkára kellett leginkább hagyatkozni, mert a csapat minden tagjának részt kellett benne venni. A buli is nagyon jó hangulatú volt, éreztem az összetartást a közösségben. Különösen annak örültem, hogy a győzelem helyett az élmény került a középpontba.”

A második gólyalány:

„Nagyon tetszett a gólyaavató, nagyon jól elhozták a Sörházba pár óra erejéig a gólyatábor feelingjét. Kreatív feladatok voltak, igazán „csapatot összekovácsoló” erejük volt, nagyon jól éreztem magam. Elröppent hamar az a pár óra, remek hangulatban.”

A harmadik gólyalány:

„Az én gondolataim ugyanolyan pozitívak a gólyaavatásról, mint a gólyatáborról. Élvezhető és változatos feladatok voltak. Kis családias hangulat alakult ki a csoportokon belül, nem idegenkedtünk egymástól a feladatok megoldásakor, legyen az bármilyen. Mindenki beszállt és játszott, az afteren külön tetszett, hogy megnézhettük a gólyatáborról készült kisfilmet. Alapból is az afteron már mindig jó a hangulat, ott már általában nincsenek gátlások, bárki szívesen neki áll másokkal táncolni. Nosztalgikusnak éltem meg az estét, attól függetlenül is, hogy nem rég volt a gólyatábor.

Szerintem nagyon jó ötlet volt a gólyaavató, mert így azok is részt vehettek ebben a feelingben, akik a gólyatáborból kimaradtak. Mivel több százan vagyunk az évfolyamon elsőévesek, nehéz megtalálni az embernek a saját közegét ennyi ember között, de itt alakult egy kisebb csoport, ahová tartozhatunk, így az újak sincsenek kihagyva.”

Az eseményekről készült képeket mától te is megtekintheted a PTE ETK HÖK Facebook oldalán!

Draxler Alexia

Képek forrása: PTE ETK HÖK Facebook oldala, Lukács Média képei

Forrás: PTE ETK HÖK Gólyaavató Facebook eseménye

Ha érdekelnek hasonló bulis események, oldvasd el a tavalyi gólyabál összefoglalóját, és gyere el idén!

Talán ezek is érdekelhetnek …

InfoZió
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.