Az egyetemi lét a szórakozás és az izgalmak mellett számos stresszfaktort is felvonultat, melyek képesek szinte rettegésben tartani a hallgatókat. Ilyen félelemforrás szokott lenni a vizsgaidőszak, az államvizsga, vagy épp a bukás, az elcsúszás lehetősége. Felkészüléstől függetlenül, sajnos előfordulhat, hogy olyan tényezők hatásai alá kerülünk, melyet az adott helyzetben éppen nem, vagy semmiképp nem tudunk befolyásolni. Ilyenkor azonban nagyon fontos megőrizni minden pozitivitásunkat és reménységünket, kitartásunkat, a céljaink és ambícióink iránt.
Jelen interjúban vendégemmel, Szabó Bettinával szeretnék eloszlatni a kételyeket, és rávilágítani arra, hogy az esetlegesen bekövetkezett bukás nem veszi el véglegesen a lehetőségeket és egyáltalán nem szégyellendő! Tina saját tapasztalatain keresztül találkozott a bénító kételyekkel és érzésekkel, melyek először teljesen felforgatták az életét. Ezáltal mindketten fontosnak tartjuk, hogy ebben az esetleges sikertelenségben, a pozitivitás jegyében, egy új próbalehetőségét fedezhessük fel, mellyel képesek lehetünk tovább lendülni, tovább küzdeni és még több célt valóra váltani.
- Elsőként esetleg tudsz mesélni arról, hogyan is élted meg az elcsúszásodat? Milyen érzések kavarogtak benned pontosan?
- Nos, elsőre nagyon megtört ez az egész, hiszen nem történt még ilyen velem azelőtt. Sokakat még az első elégtelen ZH is meghat ugyebár. Nagyon megnehezítette a szüleim hozzáállása is, mert, mikor ők voltak egyetemisták, ez teljesen elképzelhetetlen volt. Így azt mondhatnám legegyszerűbben, hogy csalódott voltam, szomorú és mérges.
- Teljesen érthető, hogy nagyon megrázó volt ez így elsőre. Szerintem ilyenkor, akutan annyira sok kétely bénítja meg az embert, hogy nem is igazán látja még a következő lépéseket, az előtte álló új utat. A szavaidból úgy érzem, te is hasonlóképpen érzel ezzel kapcsolatban.
- Valóban, így van. Először az egész egy nagy kétely volt, hogy úgy mondjam. Nem igazán láttam, hogy három sikertelen után, hogy lehet jobb a következő, ha szinte minden körülmény változatlan. De aztán meggyőztem magam, hogy “Igen, ez okkal történt. Jobban kell próbálkoznom”, és valahogy ez vitt és visz előre. Nem a világ vége! Makacsnak kell lenni, éppen annyira, mint amennyire a tanárokat és a vizsgáikat érezzük szivatásnak. Nem szabad hagyni magad!
- Örülök neki, hogy így fellángolt benned ez a fajta makacsság! Továbbá, így még inkább tudtad magadat arra sarkallni, hogy legközelebb már biztosan sikerüljön. Itt az ETK-n ráadásul a felkészülésre szerintem van bőven lehetőség, ami mellett új dolgokba is van idő belevágni és még többet tapasztalni, ami szintén épít és tanít. Ez afféle „öröm az ürömben” szituáció. Számodra hogy épült fel ez az időszak?
- Én abban az évben, amikor anatómiából elhasaltam, visszamentem a nyári munkahelyemre, és szinte végig sikerült ott is jelen lennem. Emellett vettem fel campus kredites tárgyakat, amikkel teljesen jól el lehetett szórakozni. Ha túl tudsz lendülni azon, hogy most egy évvel több lesz az egyetem és ez milyen rossz, egészen hasznosan lehet tölteni egy ilyen üres évet. Például, én a párommal is ebben az évben találkoztam, és a sok időm Pesten pont jól jött. Nagyon sokat segítettek nekem ezek az élmények a motivációim újra tervezésében.
- Emellett, hogy ilyen pozitív tapasztalatokat és új élményeket, motivációkat és erőt szereztél, ért téged bármilyen hátrány abból kifolyólag, hogy megbuktál anatómián?
- Sajnos azt kell mondanom, hogy ért, hiszen nekem az egyetem mellett nem lehetséges a munka is, pláne, ha olyan órarendem van, mint abban a bizonyos félévben. Viszont ez nem gyakori, így nyilván okosabban kell gazdálkodni. Továbbá az egyetem kezdésem előtt úgy döntöttem, diákhitelt is veszek fel, amit értelemszerűen így +1 évig kell futtatnom. Illetve, néha az is szomorú, hogy már nem azokkal az emberekkel járok együtt az óráimra, akikkel kezdtem az egyetemet. Azonban szerencsére gyakran összefutunk akár véletlenül is az egyetemen belül, vagy programozhatunk az óráink után is.
- Nos igen, bármennyire is sok az új lehetőség, nyilván a csúszás sajnos jár hátrányokkal is. Akár a kiadásokban, akár szociális kapcsolatok terén is megmutatkozhat ez, ahogy te is említetted. Ezek a hátrányok is még jobban táplálják az esetlegesen felszaporodó félelmeket és kételyeket ebben a kérdésben. Viszont mindenképp kíváncsi lennék arra, hogy te mégis miképp látod ezt az egészet? Hogy vélekednek szerinted a hallgatók az elcsúszásról?
- Szerintem nagyon vegyesen állnak ehhez. Sokaknak ez teljesen elképzelhetetlen, sokaknak pedig természetes és esetlegesen nem is szomorodnak el emiatt. Ez attól függ szerintem, hogy kinek milyen a viszonya a tanulással és az egyetemmel.
- Ha már a hozzáállásról szó esett, beszéljünk egy kicsit a másik oldalról is. Szerinted kapnak elég támogatást az elcsúszott hallgatók, akár anyagi, akár lelki szinten? Hogy látod ezt?
- Véleményem szerint kapnak támogatást, de nem feltétlen eleget. Persze, mindenki más, lehet, ezt valaki máshogy gondolja. Szerintem viszont sok módon lehetne picit jobban segíteni azokat, akiknek akár valamilyen személyes akadály miatt nehezebben megy az egyetem. Sokan “csúnyán néznek”, ha megemlíted, hogy csúszós hallgató vagy, pedig semmi oka nincs erre senkinek szerintem.
- Őszintén sajnálom, hogy ilyen tapasztalatokban volt részed. Véleményem szerint senki nem érdemli meg azt, hogy azért esetleges negativitást kapjon, mert valami nem sikerült neki elsőre. Már csak azért is, hiszen sok esetben egy kívülálló ember, nem tudja pontosan, hogy az illető miért bukott meg. Az lenne az igazán szép, ha arra ösztönözné mindenki az érintett hallgatót, hogy emiatt ne szégyenkezzen! Tina, hogy látod ezt?
- Teljesen egyetértek, szerintem sem kell szégyellni ezen semmit! Akármi az oka, az mindenki saját magánügye. Nem egy olyan dolog ez, amit ne lehetne javítani, tanulni az esetből vagy akár pozitívan felfogni!
- Nagyon szépen köszönöm az őszinteségedet, a bátorságodat és hogy gazdagítottál minket a tapasztalataiddal! Zárszóképpen mit tanácsolnál a hallgatóknak és a felvételizőknek ezzel kapcsolatban?
- Azt tanácsolnám, hogy merjenek elmenni egy-egy vizsgára akkor is, ha úgy érzik, nem tudnak semmit az anyagból. Nem szégyen a bukás, sőt nagyon sokat lehet belőle okulni. „Taktikai bukás” ugyebár. Ne féljetek kísérletezni azzal, hogy hogyan tudtok a legjobban tanulni, hogy hogyan ne érezzétek nagyon leterheltnek magatokat! Illetve, ne essetek kétségbe, ha a nagynak érzett erőfeszítések után sem akar sikerülni. Nem szabad megrettenni, ha esetleg a sok ötös után lesz egy karód! Sok olyan tanár és tantárgy is van, akinél/ahol sokkal többet ér egy ránézésre rossz jegy, mint egy akár puskázott ötös.
Zárszóképpen én is hadd mondjak el annyit, hogy soha nem késő segítséget kérni, ha úgy érzitek szükségetek van rá! Senkinek nem kell elkeseredve végig kullognia a félévein azért, mert bukott! Köszönjük a ti munkátokat és odaadásotokat is, melyeket a nehézségek ellenére is megtartotok! Minden bátor csúszós hallgatóra nagyon büszkék vagyunk!
Plessek Marcell
Érdekel a sürgősségi betegellátás világának pörgése? Érdekelne két talpraesett mentőtiszt véleménye a szakmáról? Akkor olvasd el te is Farkas Csanáddal és Farkas Csongorral készített interjúmat, melyben biztos válaszokra lelhetsz!
