Egy aprócska város megkopott utcáin járunk. A nap utolsó sugarai egyre csak halványulnak a horizonton, a városkára lassan szürkület borul. A repedezett épületek között mintha megállt volna az idő, az utakon nem járnak autók – azok lerobbanva pihennek meg az út szélén – helyükben emberek ballagnak fakó ruhákban. Mindenki hazafelé tart.
A sötétedés vészes közeledtét egy férfi megfáradt kolompjának fémes zengése jelzi. Lassan, s kimérten menetel végig az utcákon, ügyelve arra, hogy minden lépése során meglendítse eszközét. Muszáj, hogy meghallják. Mindenkinek hallani kell. Az ósdi kolomp hangja nem idegen az itt lakóknak. Minden nap megszólal, s figyelmeztetően hirdeti, hogy ideje hazatérni.
Az emberek egymás után hagyják félbe feladataikat, a hintáján babázó kislányt is befelé tereli édesanyja, a helyi étkezde utolsó vendégeit is útjukra bocsátják, mindenkinek haza kell érni. Sötétedés után senki sem maradhat az utcákon. Senki.
A Kiút (From) című amerikai sci-fi horror sorozat során egy látszólag teljesen átlagos, négy tagú család életébe nyerhetünk betekintést. A család – anya, apa és két gyermek – úton van, talán egy új kaland felé, talán csak egy egyszerű hétvégi kiruccanásra. A gyerekek civakodása, a régi történetek felidézése, a hosszú út fáradalmai – minden olyan ismerős. A hangulat azonban hamarosan megváltozik, amikor az úton egy kidőlt fa állja el az útjukat. Nincs más választásuk, mint megfordulni és visszatalálni a főútra – legalábbis ezt gondolják.
Ahogy a kocsi befordul egy szűk, erdős mellékútra, valami megváltozik. Az utazásból egyszeriben bizonytalan bolyongás lesz. A fák egyre sűrűbbé válnak, a fények furcsán törnek meg az ágak között, mintha a természet maga is ellenük fordult volna. Percek telnek el, de a táj sehogy sem akar változni. A lakóautó kerekei mintha ugyanazokat a nyomokat taposnák újra és újra. A család feszültsége tapinthatóvá válik. Vajon eltévedtek? És ha igen, hogyan?
Váratlanul bontakozik ki előttük a kisváros látképe. A lakóautó motorja halk berregéssel áll meg a főtéren, útbaigazítást próbálnak kérni. A légkör nyomasztó – talán már érzik, hogy nem kéne itt lenniük, de ekkor már késő. Hiába az útmutatás, hiába haladnak teljesen egyenesen előre, s hiába a többszöri próbálkozás – valahogy mindig a városban lyukadnak ki. Amit ekkor azonban még nem tudnak, hogy egy olyan helyre tévedtek, ahová nem vezet térkép, ahonnan nincs visszaút, s ahol olyan szörnyűségek várják őket, melyekre nincs felfogható magyarázat, s ha nem vigyáznak eléggé, s nem követik a szigorú szabályokat – könnyen kínok közt halhatnak meg.
De vajon miért nem tudják elhagyni ezt az átkozott kisvárost? És mi az, ami rettegésben tartja a lakosokat? Egyáltalán bízhatnak bárkiben? Lehet csupán egy eszelős összeesküvés áldozatai lettek?
A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy nem adja könnyen a válaszokat. A nézők ugyanúgy vakon tapogatóznak, mint a karakterek, és ez a bizonytalanság az, ami igazán különlegessé teszi. A szereplők folyamatosan újabb és újabb jeleket fedeznek fel, amelyek talán a megoldás felé vezetnek, de minden válasz csak újabb kérdéseket vet fel. A történet mélyen beavatja a nézőt a közösség dinamikájába, ahol a régi sebek, személyes konfliktusok és rejtett titkok egyszerre teszik izgalmassá és feszültté a túlélési helyzetet.
Szívből ajánlom a sorozatot mindenkinek, akik szeretik a lassan építkező, misztikus, gondolkodós, rejtélyekkel teli történeteket és nem riasztják el őket az olykor felbukkanó, nyugtalanító horror elemek vagy az állandó feszültség és a nyomasztó hangulat.
Szücs Réka
Olvass tovább!
