Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy közvetlen környezetünkben mennyi ember küzd meg valamilyen félelemmel vagy szorongással nap mint nap.
A fóbia olyan félelmi zavart, irracionális mértékű félelmet jelent, ami már az életminőségre is kihatással van. A fóbiát kiválthatja bármilyen körülmény, helyzet, tárgy, ember vagy állat. Leggyakrabban előfordulók a térrel kapcsolatos, úgynevezett agorafóbiák. A klausztrofóbia és a magaslati félelem mellett ebbe a kategóriába tartozik a TÉRISZONY is.
Akinek tériszonya van, az az átlagosnál nagyobb mértékben fél, szinte retteg a magasságtól és mélységtől egyaránt, éppen ezért igyekszik is elkerülni ezeket a szituációkat. Egy olyan embernek, aki azt mondja magáról „tériszonyom van”, nagy kihívást jelenthet például felmászni egy létrára, kinézni egy magasabb emeleti ablakból vagy erkélyről, végigsétálni egy régi bérház emeleti körfolyosóján, átkelni egy hídon vagy felüljárón, felsétálni magas, meredek lépcsőkön , akár egy kilátóba vagy repülőre szállni. A félelem mindenkinél máskor, máshogy és más intenzitással jelentkezik, fizikai és pszichés tünetek egyaránt megfigyelhetők.
A magasból mélységbe való letekintéskor előfordulhat légszomj, izzadás, hevesen kalapáló szív, szájszárazság, remegő lábak, görcsbe ránduló gyomor, émelygés, elsápadás. Súlyos esetekben pánikroham és erős halálfélelem érzés. A bénító félelemtől akár teljesen cselekvőképtelenné is lehet válni. Rettegés az egyensúly elvesztésétől és a lezuhanástól. Sokan arról is beszámolnak, hogy úgy érzik, mintha a mélység lefelé akarná húzni őket.
A talajtól való bizonyos mértékű eltávolodáskor, nagy magasságban enyhe szédülés természetes, hiszen ebben a helyzetben szemünknek nehéz fix pontot találnia. Ahogy a távolban ezt a pontot kutatja, folyamatosan mozog, miközben a fej is meginog, ám a lábak alatt mégis szilárd a talaj. Mást érez a szem és mást a láb, ami az agy számára ellentmondásos jeleket jelent, így keletkezik a szédülésérzés.
De vajon mi az oka annak, hogy vannak, akik rettegnek akár még egy emeletnyi magasan is, míg másoknak szinte meg sem kottyanna egy felhőkarcoló tetejéről nézelődni sem?
Az evolúciós pszichológia szemlélete szerint a magasságtól való enyhe félelem természetes és a génjeinkben kódolva van. Óvatosságot jelent, ami segített a veszélyhelyzetek elkerülésében és a túlélésben, azonban ez továbbra sem ad magyarázatot a súlyos tériszonyra, hiszen gondoljunk bele, a túlélést biztosan nem segítette, ha valaki menekülés közben nem mert felmászni például egy fára. Vannak, akik úgy gondolják, hogy korai tapasztalatok, traumatikus élmények nagy hatással lehetnek a fóbiák kibontakozására, főleg azoknál, akiknek genetikai hajlamuk van rá.
Friss kutatások abból a szempontból kezdték megközelíteni a jelenséget, hogy a magas helyeken sokan nem tudják megfelelően koordinálni látásukat, mozgásukat és egyensúlyukat, ezért bizonytalanná válnak. Ezt az új környezetben természetesen létrejövő furcsa, szokatlan testi érzetet szorongásként, félelemként címkézik fel, és tudatosan kerülni kezdik ezt az érzést kiváltó helyzeteket, így a félelem könnyen felerősödik és állandósul.
De mi a megoldás? Képesek vagyunk félelmeink leküzdésére, vagy le lehet élni egy életet elkerülve a rettegett magaslatokat?
Sok türelemmel és kitartással a fóbia nagymértékben leépíthető. A kulcsa az, hogy lassan, lépésről lépésre haladjunk, és ami még ennél is fontosabb, hogy képesnek tartsuk saját magunkat a feladatra. Először csak a fantáziánkat segítségül hívva képzeljük bele magunkat a rettegett szituációba, szoktassuk magunkat a gondolathoz, ahogy mondani szokták, majd ezután következzen a valós megélés. Elsőre biztosan sokan szkeptikusok lehetnek, de igenis érdemes szakemberhez fordulni az ilyen jellegű problémával, a különböző relaxációs és stresszoldó technikák elsajátítása sokat segíthet, súlyosabb esetekben akár a hipnózis is szóba jöhet. A legtöbbet akkor tudunk hosszútávon segíteni magunkon, ha nem kerüljük el tudatosan ezeket a helyzeteket, lehetőséget kell teremteni a megtapasztalásra, ami elsőre nehéz, de lassan, fokozatosan hozzá kell szokni, hogy a végén majd azt mondhassuk „na, ez már mégsem olyan ijesztő, mint amennyire rettegtem tőle”.
Szabó Johanna
[1]A következő cikk is érdekes lehet számodra:
