Még mindig érzem a bőrömön a hideg, londoni levegőt, amikor arra gondolok, hogy eljutottam az országba, ahova vágytam mióta az eszemet tudom. Bár majdnem egy órát töltöttünk a reptéren a landolás után, csak akkor tudatosult bennem, hogy valóban megérkeztem, amikor becsuktam a taxi ajtaját és a “Big Ben” (becsületes nevén Elizabeth Tower) tornyosult fölém. Tátott szájjal néztem a barátaimra, akik meghívtak az utazásra.
Már a taxiból körbenézve elvarázsoltak a jellegzetes brit sorházak, az őszi tájkép és a londoni emberek. A fejemben létező kép a városról pontosan ugyanazt, ha nem többet adott vissza. Bár sokszor hallani, hogy Anglia rideg, esős és zárkózott, London az a város, aki mindenkit tárt karokkal befogad. Ezzel az érzéssel a szívemben sétáltam órákat a gyönyörű épületek között, intenzív őszi színekkel festett parkokon át, sokszínű emberek mellett. Különösen izgatott voltam a Hyde Park miatt, ami nem okozott csalódást. Bár nem tudtuk bejárni az egészet idő szűkében, számomra hatalmas élmény volt.
Hihetetlen volt azokat a nevezetességeket látni, amiről mindenki beszél, ha szóba kerül Anglia, azonban számomra többet jelentett ez az utazás. Nem a Westminsteri apátság vagy a Big Ben volt a kedvenc részem, hanem a kinti élet, amit megtapasztaltam a rövid idő alatt. Hajlamos vagyok elveszni a részletekben, de odakint szükségem volt erre, hogy lássam a nagy képet. Ugyanis sokkal többet mondott el nekem Londonról az, hogy a boltok polcain olyan választék van, ami minden dietetikus álma és hogy bármikor a metró- vagy vonatjegyekkel bénáztam, mindig volt egy segítőkész ember.
Nem csak a belváros varázsolt el, hanem London külvárosi részei egyaránt. Sajnos a legtöbb helyet csak futólagosan érintettük, de minden vasútállomásnál, a piros lámpánál, a taxiban és a buszon ülve is nyitva tartottam a szemeim. Így kerültünk az első nap végén Watfordba, ahonnan negyedóra választott el minket egy igazán varázslatos helytől. Késő délután volt, amikor megérkeztünk a Harry Potter Stúdióba, ami az első pillanattól kezdve elrepített minket egy másik világba.
A jelmezektől kezdve, a filmsorozatban felhasznált kellékeken át, a kulisszatitkokig minden elénk tárult, amint beléptünk a kiállítás területére. A stúdió olyan hatalmas volt, hogy egy egész napot el tudtunk volna tölteni bent. Tényleg olyan volt, mintha a Harry Potter világába csöppentünk volna, a terek úgy voltak berendezve, hogy te is varázslónak érezted magad. A roxforti kastélyban sétálva egy pillanatra elhittem, hogy képes lennék varázsolni, a Tiltott Rengetegben rázott a hideg, amikor majdnem ránk ugrott egy hatalmas pók, Gringottsban pedig úgy viselkedtem mintha egy igazi bankban lennék. Az Abszolúton legszívesebben benyitottam volna az üzletekbe, hogy jól bevásároljak magamnak. A roxforti kastély makettje volt a túra fénypontja, ahol minden apró részletet ábrázoltak.
London után Cambridgebe vezetett az utunk. Azzal ellentétben, hogy Londonba viszonylag tiszta elvárásokkal érkeztem, Cambridge teljes meglepetést okozott. Amit a social mediában láttam róla, egyáltalán nem adta vissza az élményt, amit élőben átéltem. Cambridge megtestesítette azt a hangulatot, amit évek óta keresek a mindennapjaimban. Az egyetemek, a könyvtárak, a rohanó diákok, a piactér, a gyönyörű hidak, amik összekötik a részeket, és a régi épületek sokasága szinte életre keltették a várost.
Cambridge már öt perc séta után belopta magát a szívembe, egy olyan helyként, ahova mindig visszatérnék. El sem tudom képzelni, milyen lehet az ottani egyetemen tanulni, egy olyan közegben, ami mindenkiben felébreszti a tudásvágyat. Az őszi táj és időjárás fokozta a város hangulatát, kifejezetten olyan érzésem volt, mintha egy gótikus regényben sétálnék, ahol a nap végén bekuckózom egy bögre tea társaságában, miközben az eső lágyan kopog az ablakpárkányon.
Egy hónap elteltével is inspirációval tölt el Cambridge emléke, amikor azt érzem, hogy belefáradok a tanulásba vagy éppen az írásba. London hasonló érzéseket kelt bennem, ha elfogy a motiváció, elképzelem, hogy az utcáin sétálok. Amikor elhatároztam, hogy a 23. születésnapom alkalmából utazni szeretnék, egy pillanatra sem gondoltam, hogy pár hónap múlva Angliában kötök ki. Mostanra úgy érzem, hogy ennek így kellett lennie, olyan lendülettel vágtam bele az utolsó egyetemi év sűrűjébe, amit máshonnan nem tudtam volna megkapni.
Pápai Liza
Ha tetszett a cikkem, akkor olvasd el ezt is!
