A kodependencia, ismertebb nevén társfüggőség, és az ezzel járó szorongás egyre nagyobb gondot jelent manapság. Ez az összetett jelenség elsődlegesen a nőket érinti, de a másik nem képviselői is egyre nagyobb tendenciában mutatják jeleit. A mai cikkemben ennek a problémának a forrását, megjelenését és lehetséges kezelési módjait fogjuk boncolgatni. Fontos azonban leszögezni, hogy a cikk témája a párkapcsolati társfüggőség, azonban ez a jelenség más, akár egy egész csoportra kiterjedő függőség is lehet. Na de mi is az a párkapcsolati társfüggőség?
A társfüggőség kezdetleges és mai meghatározása nem áll túl távol egymástól, azonban vannak eltérések. Először az alkoholizmussal hozták összefüggésbe – a kutatók azt figyelték meg, hogy az alkoholista felek társfüggő partnerei mindenáron, súlyos problémák ellenére is ragaszkodtak partnereikhez, amikor pedig kiléptek a mérgező kapcsolatukból, egy idő után ismét alkoholista partnert kerestek maguknak. A pszichológiai kutatások fejlődésével felismerték, hogy a társfüggőség nem korlátozódik le az alkoholisták párkapcsolataira, máshol is előforduló jelenség. A mai pszichológiai álláspont szerint a társfüggőség közel áll a személyiségzavarokhoz, mivel a hátterében személyiségproblémák és alkalmazkodási zavarok állnak. A társfüggőség során az érintett fél teljesen alárendeli magát a társa igényeinek, ezzel saját szükségleteit háttérbe szorítva, és biztosítva azt, hogy a két fél között ne alakuljon ki egyenrangúság. Ehhez járul hozzá egyfajta kontroll igény, a társfüggő fél kényszeresen irányítás alá akarja vonni partnerét, akár manipulálja is annak érdekében, hogy maga mellett tartsa.
A társfüggőség kialakulására hajlamosító tényezők megléte kulcsfontosságúak a kórkép meghatározásában. Ezek közé több dolog is tartozik:
Diszfunkcionális család
A lelki problémák okai az esetek többségében a korai szülő-gyermek kapcsolatokban, a család működésében vagy éppen nem működésében keresendőek. A társfüggőség is ilyen, gyakran visszavezethető fiatal korban átélt traumákra, rossz családi élményekre, a két szülő ellentétes nevelési stílusú működésére vagy akár a családban korábban előforduló szenvedélybetegségekre. Egy túlféltő, túlkontrolláló szülő okozhatja azt, hogy a gyermekben nem alakul ki az önállóság iránti vágy, ami felnőtt korban alacsony önbecsülést, szorongást és önállótlanságot eredményez. Ennek következményeképp hajlamos lehet olyan partnert választani, aki mellett fontosnak érezheti magát, még annak árán is, hogy a saját személyiségéről lemond.
Biztonságos kötődés hiánya
Kisgyermekkorban a gyermek teljes mértékben a szülőktől, elsődlegesen az anyától függ. Ez a függőségi viszony biztosítja, hogy a gyermek biztonságban érezze magát. Ennek féléves koráig van a legnagyobb, hosszú távon való jelentősége. Ha ez a kapcsolat sérül, vagy a gyermek nem tudja biztonságosan megélni, később nagyobb eséllyel válik a felnőtt társfüggővé.
A gyermekkori leválás hiánya
Egészséges esetben a gyermekek hároméves korukra elkezdenek érzelmileg leválni a szülőkről, elkezdenek önállósodni. Azonban, ha ezelőtt nem volt lehetősége megtapasztalni a biztonságos kötődést, felnőtt korban kényszeresen fogja keresni a számára biztonságosnak ítélt kapcsolatokat.
Az előbb felsorolt dolgok belső konfliktusokat okoznak, amelyek, ha megoldatlanul maradnak, később különböző függőségek kialakulásához vezetnek. A társfüggő személy öntudatlanul, de folyamatosan az olyan partnereket keresi, akik vagy meg tudják neki adni azokat a lelki tényezőket, amiket gyermekkorában nem kapott meg, vagy pedig kifejezetten elvárja, hogy a partnere megadja neki. A társfüggő személy a szülő képét vetíti ki a másikra.
A társfüggőség jellemzői
Felelősség hárítása ̶ a saját önbizalomhiányából fakadóan nem hiszi, hogy önállóan képes lenne megoldani a problémákat.
Aktivitás hiánya ̶ mivel mástól várja a problémák megoldását, saját életében passzív szerepet tölt be.
Megfelelési kényszer ̶ mindenáron meg akar felelni annak, akiktől a probléma megoldását reméli.
Saját gondolatait és érzelmeit nem képes elkülöníteni a másikétól ̶ mindig mások problémáin és érzésein rágódik.
Jóváhagyásra van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát ̶ fél önállóan boldog lenni.
Mások idealizálása ̶ nem látja a másik hibáit.
Energiáit kizárólagosan a másikra fordítja ̶ úgy gondolja, ő maga ezt nem érdemli meg.
Manipulál ̶ fél a másik fél elvesztésétől.
A társfüggőség kezelése elsődlegesen pszichológus által történik, egyéni vagy csoportos konzultáció során, legjellemzőbb kezelési módja a sématerápia és a családállítás. Az érintettnek segítenek felismerni és kezelni a sérült, káros sémákat és rávezetik az önállósodás, függetlenné válás útjára. Emellett érdemes felkeresni egy addiktológiai tanácsadót, a vele végzett önismeretfejlesztő munka elősegítheti a gyógyulást.
A társfüggőség egy létező, globális probléma, amire érdemes figyelmet fordítani, hogy egy egészségesebb társadalomban élhessünk. Minden probléma megoldása egyéni szinten kezdődik, így, ha magatokban, vagy akár másokban ezt a mintázatot felismeritek, ne féljetek segítséget kérni vagy felhívni erre a másik figyelmét!
Nagy Viktória Virág
Képek forrása: Pinterest
Ha érdekesnek találtad a cikket, figyelmedbe ajánlom ezt is:
