A magyar íróknak, az irodalom órák fő szereplőinek élete a nehézségek, nélkülözések és a folyamatos vívódásokkal való küzdelemmel telt. A szegényes, nyomorúságos napokon végzett munkájukkal nem csak embereket, hanem egy egész nemzetet voltak képesek inspirálni. Számtalanszor tettek bizonyságot emberfeletti erejükről, mely, akár csak egy lendületes széllökés, felrázta és megmozgatta az embereket. Azonban, mind a tanórákon, mind a hétköznapokban olykor igen keveset tudunk azokról a függőségekről, azokról a sokak számára erkölcstelen viselkedésekről, melyek emberivé, halandóvá tették őket a hétköznapi ember szemében.
A táltos-költő bujasága
A magát táltosnak, sámánnak tartó költő a kezdetektől fogva törekedett a misztikumának kiépítésére és fontossági szerepének kihangsúlyozására. Hat-ujjúságát, lenőtt füleit és feltűnően nagy rövidlátó szemeit a sámánság, a kiválasztottság jeleinek tekintette. A büszke sámán szertartásait az éjszakai élet misztikumában tartotta, melynek végül végzetes rabjává vált. A töméntelen mennyiségű bor fogyasztása mellett Ady Endre a prostituáltak, a könnyen szerzett örömök fogságába esett.
Egyes beszámolók szerint a napi javasolt vízfogyasztás mennyiségét Ady borban fogyasztotta el, emellett igen ritkán lehetett víz fogyasztásán kapni. Egy 1915-ös naplóbejegyzés szerint, aminek a címe: “vétkes, könnyelmű hitel-füzet” volt, Ady maga írja meg, hogy miből mennyit fogyasztott egy nap leforgása alatt: „Napi 4 doboz Király-cigaretta, 4-5 liter bor, néha egy Ágnes ásványvíz.” A költő mértéktelen italfogyasztása során rendszeresen viselkedett vállalhatatlanul, vagy éppen képtelen volt akár hazamenni is. Számtalan visszaemlékezésben tanúskodnak mondatfoszlányok, történetek arra vonatkozólag, hogy a büszke sámánt olykor talicskában tolva kellett hazavinni.
Az éjszakai élet lett életszíntere, melyben a könnyen kapható örömök lehetőségeit sem utasította vissza. A züllő, fékezhetetlen zuhanásnak egy végzetes affér vetett véget, mikor Nagyváradon tett látogatása során, egy táncosnővel átmulatott éjszaka alkalmával a későbbi halálát hozó szifilisszel fertőződött, így 1927. január 27-én a meggyötört költőt végleg elnyelte a sötétség Budapesten.
A gyilkos költő
Csáth Gézát talán sokkal kevesebben ismerik, mivel igen kevés szó esik róla az iskola falai között. Szörnyű bűneit ismervén azonban nem is csodálkozhatunk rajta, hogy nem szívesen veszik elő az emberek Csáth Géza életútját.
Kosztolányi Dezső unokatestvére volt, azonban leginkább sokoldalúságával keltette fel az emberek figyelmét. Írói tehetsége mellett orvos, pszichiáter, pszichoanalitikus, zenekritikus, zeneszerző is volt, mely igen széles spektrumú látókört biztosított számára. Írói karrierútjának leghíresebb alkotása az Egy elmebeteg nő naplója volt, melyben egy paranoiás nő kórképét jegyzi le.
Azonban az ember figyelmét nem az író kiválósága keltette fel, hanem mindaz a borzalom, mely az első morfium dózis beadásával kezdődött. Csáth a tévesen diagnosztizált tüdőbaj miatt morfiummal igyekezett kezelni magát, azonban leszokni már nem tudott függőségéről. A morfium egyre jobban maga alá hajtotta a tehetséges írót, mely utáni sóvárgást napról-napra nehezebben tudta kordában tartani. Idegállapotának meggyengülése után katonai pályája véget ért, így vidékre menekült a nyilvánosság elől, ahol családot is alapított. Lányát kórosan próbálta összehasonlítani saját vonásaival, mivel nem hitte el, hogy valóban az övé-e a gyermek. Egyszerűen megmérgezte agyát a gyanakvás olyannyira, hogy a bajai elmeosztályról megszökvén agyonlőtte feleségét a közös gyermekük szeme láttára. Minden baj forrásának volt feleségét tekintette, akinek megölése után magával is végezni szeretett volna, amely viszont meghiúsult.
Végül a pantopon nevű gyorsan ölő méreg vetett véget szenvedéseinek.
Konklúzió:
A magyar költők közül Ady Endre a táltos-költő és Csáth Géza, a híres Kosztolányi Dezső unokatestvérének sötét titkairól kevés szó esik a hétköznapokban, illetve az iskolai falai között. Sötét tetteik, fékezhetetlen zuhanásuk, végzetes hibáik azonban bizonyítékul szolgálnak arra vonatkozóan, hogy ők is emberek voltak, emberi érzésekkel, emberi indulatokkal. Tetteiktől függetlenül, tehetségük, véleményem szerint a mai napig is vitathatatlan. Melyet örökségül hagytak a társadalmuk és népük számára.
Plessek Marcell
Képek forrása: Pixabay
Ha szeretnél hasonlót olvasni, lesd meg ezt is:
